Ambrus Éva (Budapest, 1941. január 10. – 2023. március 3.) magyar iparművész, keramikus, designer. A Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja (2013). thumb|150px|Szökőkút Gárdonyban

Életútja, munkássága

Felsőfokú tanulmányokat a Magyar Iparművészeti Főiskolán folytatott, ahol Schrammel Imre volt a mestere, a porcelántervező szakon diplomázott 1967-ben. Pályáját a hódmezővásárhelyi Alföldi Porcelángyárban kezdte, 1967-1984 közt itt volt tervező, majd művészeti vezető. Már ebben az időben is számos sikeres edényterv kapcsolódott az ő alkotói munkásságához, több készlete, például az UNISET és BELLA a hazai edénykultúra mai napig meghatározói szériái. Falburkolatok, ivókutak, szökőkutak tervezésére is kapott megbízásokat. Tapasztalatszerzés céljából 1979-ben két hónapot töltött Finnországban ösztöndíjasként. Hazai és nemzetközi kerámia szimpóziumokon vett részt: Edényprogram, Siklós (1971) Nemzetközi szimpózium, Siklós (1974) Nemzetközi szimpózium, Arandjelovac, Jugoszlávia, 1975 Nemzetközi szimpózium, Wrocław, 1984 Építészeti program, Siklós, 1988

Formatervezéseiért gyakran részesült elismerő díjakban, 1971 óta kiállító művész, 1984 óta budafoki önálló műtermében alkot. Munkásságának java anyagában színezett porcelán dísztárgyak, használati tárgyak, plasztikus falburkolatok, ivókutak, díszkutak tervezése és kivitelezése. Élete végén alkotói figyelme a kisplasztikák felé fordult. Jeles közgyűjtemények őrzik munkáit, köztük: Iparművészeti Múzeum, Budapest Janus Pannonius Múzeum, Pécs Nemzetközi Kerámia Stúdió Gyűjtemény, Kecskemét Kerámia Alkotótelep Gyűjtemény, Siklós

Egyéni kiállításai (válogatás)

Hódmezővásárhely, Medgyessy Terem (Németh Olgával, 1971) Művész az iparban, Iparművészeti Múzeum (Hamza Erzsébettel és Szabó Ilonával, 1973) Celldömölk, Kemenesalja Művelődési Központ (1976) Székkutas, Művelődési Ház (1977) Budapest, Duna Galéria (1994) Budapest, Árkád Galéria (Széles Judittal, 1995) Csurgó, Városi Múzeum (2000) Budapest, Budai Klub Galéria (2009) Válogatás 45 év munkáiból – Ambrus Éva porcelántervező művész életmű-kiállítása, Museion No. 1 Galéria, Budapest (2012)

Köztéri alkotásai (válogatás)

1971–2010 között összesen 31 db plasztikus falburkolatot; ivókutat; csobogót; díszkutat alkotott, köztük: Budapest, Erzsébet krt. 17. – falikút Gyula – kávézó – plasztikus falburkolat Balatonkenese – díszkút Csurgó – Művelődési Központ – csobogó Badacsony – Központi Park – díszkút Kaposvár – Fő tér – ivókút Lengyeltóti – szőlős ivókútListák forrásai: a művésznő honlapja és az artportal. hu

Társasági tagság

Designer Céh (1993–)

Díjak, elismerések (válogatás)

Varia Edénypályázat I. díj („Bella 267” edénykészlet, 1972) Szakszervezetek Országos Tanácsa-díj (Minya Máriával és Szekeres Károllyal közösen, 1974) A Kulturális Minisztérium nívódíja („UNISET 212” vendéglátóipari edényekért,Ezeket még ma is gyártják a vendéglátóipar számára. 1978) Országos Szilikátipari Formatervezési Triennálé díja (1982, 1985) Minikerámia Triennálé díja, Zágráb (1984) Ferenczy Noémi-díj (2004)

Jegyzetek

Források Kortárs Magyar Művészeti Lexikon. 1. köt. Budapest : Enciklopédia Kiadó, 1999. Ambrus Éva szócikkét lásd 57-58. p. Ambrus Éva a MMA honlapján Ambrus Éva keramikus, artpotal.hu Ambrus Éva keramikus, napkut.hu, 2010 Kaposvár, Kossuth téri ivókút, 2003

További információk Novák Piroska: Ambrus Éva; MMA, Bp., 2022 (Iparművészek, tervezőművészek)

Kategória:1941-ben született személyek Kategória:2023-ban elhunyt személyek Kategória:MOME Kategória:Magyar iparművészek Kategória:Magyar keramikusok Kategória:Ferenczy Noémi-díjasok Kategória:SZOT-díjasok Kategória:Magyar nők Kategória:Budapesten született személyek