Ez a szócikk a francia nyelv igéinek rendszerével foglalkozik, azon igeidők esetében mutatva be az igeragozást és a főbb mondattani funkciókat, amelyek a mai beszélt nyelvben használatosak.
A francia igére olyan kategóriák jellemzők, mint az igenem, az igemód, az igeidő, a szám (egyes szám és többes szám), a személy és a nem (hímnem és nőnem), ez utóbbi csak a melléknévi igenév esetében.
Mivel a francia nyelv helyesírása nagyon nagy mértékben a hagyományörzés elvét követi, tehát nem tükrözi hűen a kiejtést, az igeragozásban figyelembe kell venni azt, hogy a beszédben kevesebb személyrag van, mint írásban. Vannak például olyan igekategóriák, amelyek esetében egyes igeidőkben négy személyrag háromféleképpen íródik, de a beszédben csak az igető hallatszik, tehát négy személyben az ige egyformán hangzik. Ezért a személy morfémája nagy mértékben a más szóval kifejezett alany lett, következésképpen az ige csak ilyen szó mellett jelenik meg. Harmadik személyben ez főnév, névmás, vagy ritkábban főnévi igenév, első és második személyben személyes névmás. Kivételt csak a felszólító mód képez, amelyben csak kiemelés céljából fejezik ki névmással az alanyt.
Állítmányként az igét mindig kötelező kitenni, beleértve a létigét is, akkor is, amikor névszói állítmány része kijelentő mód jelen idő harmadik személyben, pl. Il est étudiant ’(Ő – hímnem) egyetemista’, Elles sont fatiguées ’(Ők – nőnem) fáradtak’.
Igenemek
Hagyományosan a francia nyelvben három igenemet tartanak számon: cselekvőt, visszahatót és szenvedőt.Grevisse 2007, 981–982. o. nyomán szerkesztett szakasz, kivéve a külön jelzett forrásokból származó információkat. Példák olyan igével, melynek mindhárom igenemi alakja megvan:
Cselekvő Visszaható Szenvedő Il lave sa voiture ’Mossa a kocsiját’ Il se lave ’Mosakodik’ Sa voiture est lavée par son fils ’Kocsiját a fia mossa’ (szó szerint, helytelen magyarsággal *’A kocsija a fia által van mosva’)
A visszaható igenemet formailag az jellemzi, hogy az alany mellett visszaható névmást is használnak, mely lehet tárgy (Il se lave) vagy részeshatározó: Il se reproche une erreur grave ’Súlyos hiba miatt tesz szemrehányást magának’. Személyes alakjai az alábbi táblázatban láthatók:
Funkció E/1 E/2 E/3 T/1 T/2 T3 Tárgy Je me lave Tu te laves Il/Elle/On se lave || Nous nous lavons || Vous vous lavez || Ils/Elles se lavent|- | Részeshatározó || Je me reproche une erreur grave || Tu te reproches … || Il/Elle/On se reproche … Nous nous reprochons … Vous vous reprochez … Ils/Elles se reprochent …
Jellemző a visszaható igenemre az is, hogy összetett igeidő-alakokban (lásd a következő szakaszt) segédigéje mindig être ’lenni’.
Megjegyzendő, hogy nem minden visszaható alakú ige valóban visszaható. Ilyenek például a s’évader ’megszökni’, s’échapper ’elmenekülni’, s’absenter ’hiányozni, nem jelen lenni’, melyeknek cselekvő jelentése van.
A szenvedő igenem minden alakjában ott van az être segédige. Tulajdonképpen ezt ragozzák, a lexikai jelentést hordozó ige pedig múlt idejű melléknévi igenév alakjában van jelen, amelyet mindig egyeztetnek nemben és számban az alannyal. Összetett igeidőkben avoir ’birtokolni’ az être segédigéje. Példa: L’orateur a été hué par la foule ’A szónokot lehurrogta a tömeg’ (szó szerint *’A szónok le lett hurrogva a tömeg által’).
Mivel a szenvedő alakot inkább az írott nyelvben használják, a beszélt nyelvben ezt más szerkezetekkel helyettesítik.
Nagyon gyakori többnyire harmadik személyben a szenvedő alakú szerkezet helyett az on határozatlan névmásos cselekvő alakú szerkezet, bár ebben nem lehet jelen a tényleges cselekvő. Ezzel a L’orateur a été hué ’A szónokot lehurrogták’ mondatból On a hué l’orateur lesz.
Egy másik szenvedő szerkezet egy úgynevezett „félsegédige”, faire (lexikai jelentésével használtan ’csinálni, tenni’) visszaható alakjával és a lexikai jelentést hordozó ige főnévi igenevével alakított. Ebben a cselekvő is jelen lehet. Példa: L’orateur a été hué par la foule → L’orateur s’est fait huer par la foule.Kalmbach 2017, 452. o.
Voir ’látni’ is lehet félsegédige szenvedő szerkezetben, ugyancsak főnévi igenévvel: L’entrée lui a été refusée ’Megtagadták tőle a belépés jogát’ → Elle s’est vu refuser l’entrée.Kalmbach 2017, 453. o.
Visszaható alakú igének is lehet szenvedő jelentése. Harmadik személyű, határozatlan cselekvő által végrehajtott cselekvést fejezhet ki, pl. Aujourd’hui tout se vend sous le même toit dans les hypermarchés ’Manapság mindent egy fedél alatt, hipermarketekben árusítanak’.Kalmbach 2017, 451. o.
Hagyományosan nem tartják számon külön igenemként, de gyakorlatilag megvan a franciában is a műveltető igenem. Ennek is félsegédigéje faire, pl. Il fait laver sa voiture ’(Meg)mosatja a kocsiját’. Ebben a szerkezetben is lehet faire visszaható alakú, részeshatározói funkciójú visszaható névmással [Il se fait laver les cheveux ’(Meg)mosatja a haját’] vagy tárgyi funkciójúval: Il s’est fait connaître par ses déclarations racistes ’Rasszista nyilatkozatai tették ismertté’.
Igemódok, igenevek, igeidők és igei körülírások
A francia nyelvben megtalálhatók a magyar nyelvben szokásos igemódok és igenevekHagyományosan az igeneveket is módoknak nevezik a francia grammatikában. (kijelentő mód, feltételes mód, felszólító mód, főnévi igenév, melléknévi igenév, határozói igenév), de ezeken kívül egy negyedik mód is van, a kötőmód (subjonctif).Delatour 2004, 117–119. o. szerkesztett szakasz, kivéve a külön jelzett forrásokból származó információkat. Ez tulajdonképpen a mellékmondatban használt magyar felszólító módnak felel meg, mint például a Je veux que tu me répondes sincèrement ’Azt akarom, hogy őszintén válaszolj nekem’ mondatban. A francia felszólító mód csak parancsoló vagy tiltó.
Ami az igeidőket illeti, ezekből sokkal több van a franciában, mint a magyarban.
Hagyományosan egyszerű igeidő-alakokat, és összetetteket tartanak számon. Ez utóbbiak első eleme az avoir vagy az être segédige, a második pedig a lexikai jelentést hordozó ige múlt idejű melléknévi igeneve. Minden egyszerű alaknak megvan az összetett megfelelője, amely előidejűséget fejez ki az egyszerű alakhoz vagy más összetett alakhoz viszonyítva.
A segédigék eloszlása az igenemtől függ:Grevisse 2007, 1031–1032. o. Avoir-ral ragoznak minden cselekvő tárgyas igét, de a tárgyatlanok többségét is: J’ai bu un café ’Megittam egy kávét’, J’ai nagé pendant une heure ’Egy órán át úsztam’. Être-rel ragozandó: minden visszaható ige, akár részes, akár tárgyas: Ils se sont écrit ’Írtak egymásnak’, Je me suis déjà réveillé ’Már felébredtem’; minden szenvedő ige: Elle est peinte par Picasso ’Picasso festi le’, Elle a été peinte par Picasso ’Picasso festette le’ (Szó szerint ’Picasso által lett lefestve’); néhány cselekvő tárgyatlan ige, melyek többsége mozgást leíró: aller ’menni’, venir ’jönni’, partir ’elmenni’, arriver ’érkezni’ entrer ’bemenni’, sortir ’kimenni’, monter ’felmenni’, descendre ’lemenni’, naître ’születni’, mourir ’meghalni’, rester ’maradni’, tomber ’esni’, passer ’átmenni’ és ezek prefixummal (előképzővel) (főleg a megismétlést jelző re-vel) képzett tárgyatlan változataik, pl. revenir ’visszajönni’, devenir ’(vmivé/vkivé) válni’, parvenir ’(vhova) jutni’. Példa mondatban: Je suis descendu dans la rue ’Lementem az utcára’. Entrer, sortir, monter, descendre, passer és előképzős változataik lehetnek tárgyas igék is, megváltozott jelentéssel: ’bevinni’, ’kivinni’, ’felvinni’, ’levinni’, illetve ’átvinni, átadni’, és ekkor avoir-ral ragozandók: J’ai descendu mes bagages dans la rue ’Levittem a poggyászomat az utcára’.
Kijelentő módban a hagyományosan igeidőknek tartott alakokon kívül vannak úgynevezett „igei körülírások” (futur proche „közvetlen jövő idő”, futur proche du passé „közvetlen jövő idő a múltban”, passé récent „közvetlen múlt idő”Karakai 2008 szerint ezen igealakok elnevezésében szereplő proche és récent mellékneveket magyarul a közvetlen melléknévvel szokták lefordítani (57., 65. o.). és plus-que-parfait récent „közvetlen régmúlt idő”) is, amelyek a közlés időpontjához vagy egy múltbeli időponthoz közelre helyezik a cselekvést, a történést vagy az állapotot. Ezekben az alakokban aller és venir a félsegédigék, a lexikai jelentést hordozó szó pedig főnévi igenév.
Az alábbiakban két igével (az egyik cselekvő, a másik visszaható) alkotott mondatokban mutatjuk be a francia igemódokat, igeneveket, igeidőket és igei körülírásokat.
Főnévi igenév (infinitif)
– jelen idejű (présent): Elle veut danser ’Táncolni akar’; Elle veut se baigner ’Fürdeni akar’;
– múlt idejű (passé): Excuse-la d’avoir dansé avec Paul ’Bocsáss meg neki, amiért Paullal táncolt!’; Maintenant elle regrette de s’être baignée dans cette eau froide ’Most bánja, hogy ebben a hideg vízben fürdött’;
Kijelentő mód (indicatif)
– jelen idő (présent): Elle danse tous les samedis soirs ’Minden szombat este táncol’; Elle se baigne souvent dans la rivière ’Gyakran fürdik a folyóban’;
– múlt időalakok: – összetett múlt idő (passé composé): Hier soir, elle a dansé avec plusieurs garçons. ’Tegnap este több fiúval táncolt’; Elle s’est baignée une heure, puis elle s’est mise au soleil ’Egy órát fürdött, majd kifeküdt a napra’;
– folyamatos múlt idő (imparfait): Dans sa jeunesse, elle dansait tous les samedis soirs ’Fiatalkorában minden szombat este táncolt’; Elle se baignait dans le lac quand, tout à coup, il se mit à pleuvoir ’A tóban fürdött, amikor egyszerre csak eleredt az eső’;
– régmúlt idő (plus-que-parfait): Elle m’a raconté avec qui elle avait dansé la veille ’Elmesélte nekem, kivel táncolt az előző estén’; Elle m’a écrit qu’une semaine auparavant elle s’était baignée dans une cascade ’Azt írta nekem, hogy egy héttel azelőtt vízesésben fürdött’;
– egyszerű múlt idő (passé simple): Ce soir-là, Isadora dansa comme une fée. ’Aznap este Isadora úgy táncolt, mint egy tündér’; Elle se baigna dans la piscine, puis elle prit un cocktail ’Megfürdött a medencében, majd megivott egy koktélt’;
– előidejű múlt idő (passé antérieur): Dès qu’elle eut dansé un peu, elle se sentit mieux ’Amint táncolt egy kicsit, azonnal jobban érezte magát’; Après qu’elle se fut baignée, elle se mit au soleil ’Miután megfürdött, kifeküdt a napra’;
– közvetlen múlt idő (passé récent): Elle vient de danser un rock très dynamique et elle n’en peut plus ’Éppen egy nagyon dinamikus rockot táncolt el, és nem bírja tovább’; Elle ne veut plus nager, parce qu’elle vient de se baigner ’Már nem akar úszni, mert az előbb fürdött’;
– közvetlen régmúlt idő (plus-que-parfait récent): Elle m’a dit qu’elle venait de danser un rock très dynamique et qu’elle n’en pouvait plus ’Azt mondta, hogy éppen egy nagyon dinamikus rockot táncolt el, és nem bírja tovább’; Elle a dit qu’elle ne voulait plus nager, parce qu’elle venait de se baigner ’Azt mondta, hogy már nem akar úszni, mert kevéssel azelőtt fürdött’;
– jövő időalakok: – egyszerű jövő idő (futur simple): Après sa guérison, elle dansera de nouveau ’Gyógyulása után ismét fog táncolni’; En vacances, elle se baignera beaucoup ’Szabadságon sokat fog fürdeni’;
– előidejű jövő idő (futur antérieur): Quand elle aura dansé toute une nuit, elle sera enfin fatiguée ’Miután egy egész éjszakán át fog táncolni, végre fáradt lesz’; Dès qu’elle se sera baignée, elle se mettra au soleil ’Amint meg fog fürdeni, ki fog feküdni a napra’;
– jövő idő a múltban (futur dans le passé) (Ugyanaz az igealak, mint a feltételes mód jelen idejűé.): Elle a dit qu’elle danserait toute la nuit ’Azt mondta, hogy egész éjjel táncolni fog’; Elle a dit qu’en vacances elle se baignerait beaucoup ’Azt mondta, hogy szabadságon sokat fog fürdeni’;
– előidejű jövő idő a múltban (futur antérieur du passé) (Ugyanaz az igealak, mint a feltételes mód múlt idejűé.): Elle a dit qu’elle ne serait fatiguée que lorsqu’elle aurait dansé toute la nuit ’Azt mondta, hogy csak akkor lesz fáradt, miután egész éjjel táncolni fog’;