Saucillo község Mexikó Chihuahua államának középső részétől kissé délkeletre. 2010-ben lakossága kb. 32 000 fő volt, ebből mintegy 11 000-en laktak a községközpontban, Saucillóban, a többi 21 000 lakos a község területén található 234 kisebb településen élt.

Fekvése A Chihuahua középső részétől kissé délkeletre fekvő, nagy területű község felszíne igen változatos. Északkeleti felén és központi részén északnyugat–délkeleti irányú hegyvonulatok és völgyek húzódnak, de délnyugaton is hegyeket találunk. A községközpont és a települések többsége a középső völgyben található, a természeti különlegességeket (hatalmas kristályokat) is tartalmazó bányával rendelkező Naica pedig a délnyugati részben egy termékeny síkság és a Sierra de Naica hegység találkozásánál. A völgytalpak általában 1100 m körüli tengerszint magasságban fekszenek, a hegyek nem érik el a 2000 m-t.

Mivel az év során kevés csapadék hull, és az is időben egyenetlenül oszlik el, a vízfolyások többsége időszakos. Az egyetlen állandó folyó a Conchos, időszakos vízfolyásai közül pedig legjelenetősebbek az El Sótano, az El Tajo, a La Chata és az El Morado. A község kb. 40%-át rétek, legelők borítják, 50%-ot pedig félsivatagi bozót. Mezőgazdasági művelésre kevesebb mint 8%-ot alkalmaznak: a központi völgy és a Naica melletti síkság földjeit.

Élővilág A kevés csapadéknak köszönhetően főként szárazságtűrő növények telepedtek meg területén, például agávék, jukkák, kaktuszok, akáciák, guamúchilok (Pithecellobium dulce, tamarindusz), zacaték, peyoték és boneték.

Állatai közül jellemzők a különböző galambok, nyulak, az öszvérszarvas, a puma, a vörös hiúz és a prérifarkas.

Népesség A község lakóinak száma a közelmúltban általában csökkent, bár az utóbbi években újra növekedni kezdett. A változásokat szemlélteti az alábbi táblázat: ÉvLakosság199032 612199531 048200030 644200528 508201032 325

Települései A községben 2010-ben 235 lakott helyet tartottak nyilván, de nagy részük igen kicsi: 187 településen 10-nél is kevesebben éltek. A jelentősebb helységek: TelepülésLakosság (2010)Saucillo (községközpont)11 004Naica4938Las Varas2410Estación Conchos1670Orranteño1641Colonia Vicente Guerrero996Estación Saucillo942Las Alvareñas854Santa Gertrudis (La Hacienda)759Loma Chica653Puerto del Toro608Parritas584Colonia Altamirano (Loma Grande)418El Gomeño364Ampliación Colonia Altamirano344San Francisco del Mezquital340Kilómetro Cincuenta y Nueve301

Jegyzetek

Kategória:Chihuahua községei