Soós Szabó Edith, névváltozatok: Koller Györgyné, Koller Edit (1928 – 2017. november 8. előtt) magyar sanzonénekes, emlékíró, mecénás, a Magyar Művészeti Akadémia pártoló tagja.
Életútja, munkássága
Pályáját a könnyűzene világában kezdte sanzonénekesnőként, jó barátságban volt idős pályatársával, Honthy Hannával. Koller György (1923–1996), műértőnek, a Koller Galéria megalkotójának második felesége lett, még ekkor is folytatta sanzonénekesnői pályafutását, de egyre inkább férje munkásságát segítette, mivel maga is vonzódott a képzőművészethez. Férje halála után „Napló-Töredelmek”Koller Edit: Naplótöredelmek. Budapest : Vadló, 2008. 175 p. címen közreadta Koller Györggyel kapcsolatos emlékezéseit, általa (is) gazdagabb lett a Koller Galéria fenntartójáról és működtetőjéről alkotott arckép. Férje halála után 1997–2011 közt a Magyar Művészeti Akadémia társadalmi szervezet pártoló tagja. Elhunyt férje emlékére, aki életét a képzőművészetnek és a képzőművészeknek szentelte, megalapította Koller-díjat saját anyagi erejéből, amelyre a Honthy Hanna által ráhagyományozott ékszerekből telt. A Koller-díjat, amelyhez pénzjutalom is jár, minden évben egyszer osztják ki kiemelkedő fiatal alkotóművészeknek. Koller Györgyné a következő feliratot vésette a Koller-díjjal járó éremre: „Szerette a művészetet és az életet. Szeretete túléli őt ebben a díjban”. E felirat esszenciája az elhunyt Koller György műértő és műpártoló jellemzésének.
Jegyzetek
Források MMA, Koller Györgyné Soós Szabó Edith, mma.hu Koller Edit Koller Györgyről, kollergalera.hu Beszélgetés Koller Györgyné Edittel és Köster Dániel galériavezetõvel, budavar.hu
Kategória:Magyar sanzonénekesek Kategória:Magyar mecénások Kategória:Magyar nők Kategória:1928-ban született személyek Kategória:2017-ben elhunyt személyek Kategória:Kecskemétiek