Az 1989-es Fiatal Táncosok Eurovíziója volt a harmadik Fiatal Táncosok Eurovíziója, melyet Franciaország fővárosában, Párizsban rendeztek meg. A pontos helyszín a Palais des Congrès volt. A döntőre 1989. június 28-án került sor. Az Eurovíziós Dalfesztivállal ellenben itt nem az előző évi győztes rendez, hanem pályázni kell a rendezés jogára. Az 1987-es verseny a dán Rose Gad Poulsen és Nikolaj Hübbe győzelmével zárult, akik a „La Sylphide” című táncukat adták elő Németországban, Schwetzingenben.
A helyszín és a verseny A verseny pontos helyszíne a Franciaország fővárosában, Párizsban található Palais des congrès de Paris volt, melynek legnagyobb előadóterme 3 723 fő befogadására alkalmas. Az intézmény korábban az 1978-as Eurovíziós Dalfesztivál helyszínéül is szolgált.
300px|link=
A résztvevők magas száma miatt első alkalommal rendeztek elődöntőt. Az elődöntőben mind a tizenhét résztvevőnek szerepelnie kellett, majd egy szakmai zsűri választotta ki közülük a tíz döntőst. Így az elődöntőben hét ország esett ki.
Változott a szavazási rendszer is. A szakmai zsűri a döntőben négy kategóriában díjazta a versenyzőket: klasszikus balett-tánc és kortárs tánc kategóriában két győztest hirdettek ki, klasszikus tánc és kortárs tánc kategóriákban pedig különdíjat ítéltek oda két ország versenyzőjének.
A résztvevők Először vett részt a versenyen Ciprus és Portugália, így 17 ország szerepelt.
Zsűri Roland Petit (Zsűrielnök) Frank Andersen Oscar Aráiz Paolo Bortoluzzi Igor Eisner Jekatyerina Makszimova John Neumeier Heinz Spoerli Vlagyimir Vasziljev
Elődöntő # Ország Táncos Tánc Koreográfus Eredmény 01 Hollandia Gaby Baars és Léon Pronk Továbbjutott 02 Jugoszlávia Dino Baksa Kiesett 03 Kanada Cherice Barton Kiesett 04 Németország Patrick Becker Továbbjutott 05 Belgium Géraldine Boussart Továbbjutott 06 Svájc Christina McDermott Továbbjutott 07 Spanyolország María Giménez és Igor Yebra Iglesias Továbbjutott 08 Dánia Rachel Hester és Martin Vedel Továbbjutott 09 Egyesült Királyság Tecuja Kumakava Továbbjutott 10 Portugália Ana Lacerda Kiesett 11 Franciaország Agnès Letestu Továbbjutott 12 Svédország Marie Lindquist Továbbjutott 13 Olaszország Danilo Mazzota Kiesett 14 Ciprus Éleni O’Keefe Kiesett 15 Norvégia Hilde Olsen Kiesett 16 Finnország Petri Toivanen Továbbjutott 17 Ausztria Jürgen Wagner Kiesett
Döntő A döntőt 1989. június 28-án rendezték meg hét ország részvételével. A végső döntést a kilencfős szakmai zsűri hozta meg.
# Ország Táncos Tánc Koreográfus Helyezés Díj Belgium Géraldine Boussart — — Dánia Rachel Hester és Martin Vedel — — Egyesült Királyság Tecuja Kumakava 1. Klasszikus balett-tánc Finnország Petri Toivanen — — Franciaország Agnès Letestu 1. Kortárs tánc Hollandia Gaby Baars és Léon Pronk — — Németország Patrick Becker — — Spanyolország María Giménez és Igor Yebra Iglesias — Zsűri különdíja: kortárs tánc Svájc Christina McDermott — Zsűri különdíja: klasszikus tánc Svédország Marie Lindquist — —
Közvetítés Összesen 20 ország közvetítette a versenyt, köztük Jordánia és Bulgária is.
— ORF — RTBF — BT — CyBC — DR — BBC2 — Yle TV1
– France 3 — NOS — JTV — JRT — CBC, — ZDF — NRK
– Rai 3 — RTP — TVE — TSR — SVT1
Zene
Térkép 600px|középre|bélyegkép|
Források 1989-es verseny profilja youngdancers.tv-n
További információk Fiatal Táncosok Eurovíziója – Hivatalos honlap
1989 Eurovizio