Szergej Olegovics Szirotkin (oroszul: Серге́й Оле́гович Сиро́ткин; Moszkva, 1995. augusztus 27. –) orosz autóversenyző, a 2011-es Formula Abarth Európa-bajnokság győztese. 2013 júliusában csatlakozott a Sauber csapatához orosz befektetők támogatásával azzal a céllal, hogy 2014-ben megkapja a csapat egyik versenyülését. 2015 és 2016 között a GP2-ben versenyzett, mindkétszer harmadik lett az év végi összetettben. 2016 és 2017 között a Renault tesztpilótája volt. 2018-ban a Williams versenyzője, 2019-ben Renault csapatának tesztpilótája.
Pályafutása Gokart Szirotkin 2008-ban kezdte meg gokartos pályafutását, előbb KF3-as géposztályban, majd 2010-től a KF2-esek között versenyezve. Formula Abarth 2010-ben mutatkozott be az olasz Formula Abarth versenysorozatban, ahol a Jenzer Motorsport színeiben hat futamon állt rajthoz. A Valelungában rendezett első versenyen mindjárt pontot szerzett, amit még háromszor tudott megismételni az évad során. Az év végén az összetett pontverseny 18. helyén végzett 12 ponttal.
2011-ben az olasz mellett az európai sorozatban is elindult, a Jenzer mellett a EURONOVA Racing istálló képviseletében. Az olasz bajnokságban négy versenyből hármon állt rajthoz, ezeken három dobogós helyezést gyűjtve második lett a bajnokságban Patric Niederhauser mögött. Az európai bajnokságban mind a 14 versenyen indult, ezek közül tízet dobogós helyen fejezve be 175 pontot gyűjtve, bajnoki címet szerzett.
Auto GP 2012-ben Szirotkin részt vett az Auto GP széria küzdelmeiben és két győzelem mellett még hét dobogós helyezést ért el. 175 ponttal a harmadik helyen végzett a bajnokságban Adrian Quaife-Hobbs és Pål Varhaug mögött.
Formula–3 Ugyanebben az évben indult még az Olasz Formula–3-as bajnokság futamain is, ahol az EURONAVA csapat autójával hétszer állhatott dobogóra, ezek közül a Hungaroringen annak legfelső fokára is felállhatott. Ennek köszönhetően a bajnokság ötödik helyén zárt 166 ponttal.
Formula Renault 3.5 A Formula Renault 3.5 bajnokságban már 2012-ben is elindult két versenyen, 2013-ban pedig az ISR istálló színeiben 15 futamon állhatott rajthoz, csupán kettőt hagyott ki egész évben. Ötször végzett pontszerző helyen, a Hungaroringen és a Motorlendén dobogóra is állhatott, így 66 ponttal kilencedik helyen zárta az évet.
2014-ben a Fortec Motorsport istállóval minden futamon elindult és hazai pályán Moszkvában megnyerte a nyitófutamot, majd további három alkalommal léphetett fel a pódiumra. 132 ponttal az ötödik helyen zárta a bajnokságot.
GP2 Miután a Formula–1-ben nem kapott versenyzői ülést, 2015-ben bejelentette, hogy a GP2-ben fog versenyezni a Rapax Team pilótájaként. Az első versenyét Silverstoneban mindjárt megnyerte, és további négy alkalommal állt dobogóra, amivel a bajnokságban bronzérmes lett 139 pontot szerezve.
2016-ban az ART Grand Prix-vel versenyezve két győzelmet szerzett a Hungaroringen és a Hockenheimringen és további hat dobogós helyezést gyűjtve, 159 ponttal újra a bajnoki tabella harmadik helyén zárt.
A Formula–1-ben 2013 júliusában Szirotkin csatlakozott a Sauber F1 Team csapatához azzal a céllal, hogy részt vegyen a pénteki szabadedzéseken, és 2014-ben megkaphassa a csapat egyik versenyülését. Utóbbi lehetőség végül nem valósult meg, mert a svájci istálló a mexikói Esteban Gutiérrezt választotta. 2014. április 8-án és október 10-én is kapott további tesztlehetőséget a Saubertől, utóbbi alkalommal hazai közönség előtt Szocsiban.
2016-ban bejelentették, hogy a Renault teszt- és tartalékpilótája lesz. Szeptemberben Valenciában tesztelt, és három pénteki szabadedzésen is részt vehetett Szocsiban és Interlagosban.
2018. január 16-án vált hivatalossá, hogy ő veszi át a visszavonuló Felipe Massa helyét a Williams istállónál.
A Formula–1 után 2018. novemberében a Williams bejelentette, hogy elhagyja a csapatot és helyére Robert Kubica kerül. 2019. február 27-én a Renault bejelentette, hogy Szirotkin lesz a csapat tesztpilótája a 2019-es szezonban.
Formula–E és DTM tesztek 2018 végén és 2019 elején lehetőséget kapott a Formula–E-ben a Mahindra Racing csapatánál a marrákesi verseny utáni újonc teszten, illetve a Német túraautó-bajnokság jerezi tesztjén is az Audi színeiben.
Eredményei Karrier összefoglaló ÉvBajnokságCsapatVersenyekGyőzelmekElső rajtkockákLeggyorsabbkörökDobogóshelyezésekPontokHelyezés 2010 Formula Abarth Jenzer Motorsport 6 0 0 0 0 12 18. 2011 Formula Abarth Európa-bajnokság Jenzer Motorsport 4 1 0 1 3 175 1. Euronova Racing by Fortec 10 4 1 2 7 Formula Abarth Olasz bajnokság Jenzer Motorsport 8 0 0 0 5 136 2. Euronova Racing by Fortec 6 2 1 1 4 2012 Auto GP Euronova Racing 14 2 1 5 9 175 3. Olasz Formula–3 Európa-bajnokság Euronova Racing by Fortec 24 2 0 1 6 166 5. Olasz Formula–3-as bajnokság 18 0 0 0 5 116 6. Formula Renault 3.5 Series BVM Target 2 0 0 0 0 0 35. 2013 Formula Renault 3.5 Series ISR 15 0 0 0 2 61 9. 2014 Formula Renault 3.5 Series Fortec Motorsports 17 1 1 0 4 132 5. Formula–1 Sauber F1 Team Tesztpilóta 2015 GP2 Rapax 22 1 1 1 5 139 3. 2016 GP2 ART Grand Prix 22 2 3 3 8 159 3. Formula–1 Renault Sport F1 Team Tesztpilóta 2017 Formula–2 ART Grand Prix 2 0 0 0 0 9 20. Formula–1 Renault Sport F1 Team Tesztpilóta Le Mans-i 24 órás verseny SMP Racing 1 0 0 0 0 — 16. 2018 Formula–1 Williams 21 0 0 0 0 1 20. 2018–19 WEC SMP Racing 3 0 0 0 0 12 23 2019 Formula–1 Renault Sport F1 Team Tesztpilóta McLaren Tartalékpilóta * A szezon jelenleg is zajlik.
Teljes Auto GP eredménylistája Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 Helyezés Pont 2012 Euronova Racing MNZ114 MNZ24 VAL11 VAL23 MAR16 MAR22 HUN113 HUN23 ALG13 ALG23 CUR13 CUR24 SNM13 SNM21 3. 175
Teljes Formula Renault 3.5 Series eredménylistája Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 Helyezés Pont 2012 BVM Target ARA1 ARA2 MON1 SPA1 SPA2 NÜR1 NÜR2 MSC120 MSC2Ki SIL1 SIL2 HUN1 HUN2 LEC1 LEC2 CAT1 CAT2 35. 0 2013 ISR MNZ1Ki MNZ219† ARA14 ARA22 MON122 SPA118 SPA28 MSC1Ni MSC211 RBR1Ki RBR24 HUN13 HUN212 LEC1Vi LEC2Ki CAT1Ki CAT2Ki 9. 61 2014 Fortec Motorsports MNZ17 MNZ23 ARA18 ARA2Ki MON1Ki SPA1Ki SPA2Ki MSC11 MSC24 NÜR13 NÜR24 HUN114 HUN2Ki LEC14 LEC27 JER13 JER25 5. 132 † A versenyt nem fejezte be, de helyezését értékelték, mert a versenytáv több, mint 90%-át teljesítette.
Teljes GP2-es eredménysorozata (Félkövér: pole-pozíció, dőlt: leggyorsabb kör, a színkódokról részletes információ itt található) Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 Helyezés Pont 2015 Rapax BHR1FEA12 BHR1SPR14 ESPFEA16 ESPSPR10 MONFEA5 MONSPR3 AUTFEA2 AUTSPR4 GBRFEA1 GBRSPR8 HUNFEA3 HUNSPR3 BELFEA9 BELSPR6 ITAFEAKi ITASPR5 RUSFEA4 RUSSPR21 BHR2FEA5 BHR2SPR4 UAEFEA13 UAESPRT 3. 139 2016 ART Grand Prix ESPFEAKi ESPSPR11 MONFEAKi MONSPRKi EURFEA2 EURSPR3 AUTFEA12 AUTSPR6 GBRFEA18 GBRSPR21 HUNFEA3 HUNSPR1 GERFEA1 GERSPR2 BELFEA9 BELSPR16 ITAFEA14 ITASPRKi MALFEA2 MALSPRHn UAEFEA4 UAESPR3 3. 159
Teljes FIA Formula–2-es eredménysorozata
Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 Helyezés Pont 2017 ART Grand Prix BHRFEA BHRSPR ESPFEA ESPSPR MONFEA MONSPR AZEFEA10 AZESPR4 AUTFEA AUTSPR GBRFEA GBRSPR HUNFEA HUNSPR BELFEA BELSPR ITAFEA ITASPR JERFEA JERSPR UAEFEA UAESPR 20. 9
Teljes Formula–1-es eredménysorozata
Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 Helyezés Pont 2014 SauberAUSMALBHRCHNESPMONCANAUTGBRGERHUNBEL ITASIN JPN RUSTpUSABRAUAE – – 2016 Renault AUS BHR CHN RUSTp ESP MON CAN EUR AUT GBR HUN GER BEL ITA SIN MAL JPN USA MEX BRATp UAE – – 2017 Renault AUS CHN BHR RUSTp ESPTp MON CAN AZE AUTTp GBR HUN BEL ITA SIN MALTp JPN USA MEX BRA UAE – – 2018 Williams AUSKi BHR15 CHN15 AZEKi ESP14 MON16 CAN17 FRA15 AUT13 GBR14 GERKi HUN16 BEL12 ITA10 SIN19 RUS18 JPN16 USA13 MEX13 BRA16 UAE15 20. 1
Le Mans-i 24 órás autóverseny Év Csapat Csapattárs Autó Kategória Kör 2017 SMP Racing Mihail Aljosin Viktor Shaitar Dallara P217-Gibson LMP2 330 33. 16. 2019 SMP Racing Stéphane Sarrazin Jegor Orudzsev BR Engineering BR1-AER LMP1 163 Kiesett Kiesett
Teljes FIA World Endurance Championship eredménysorozata
Év Csapat Osztály Kasztni Motor 1 2 3 4 5 6 7 8 Helyezés Pont 2018–19 SMP Racing LMP1 BR Engineering BR1 AER P60B 2.4 L Turbo V6 SPA LMS SIL FUJ SHA SEB SPA LMS 23. 12
Jegyzetek
Kategória:1995-ben született személyek Kategória:Moszkvaiak Kategória:Élő személyek Kategória:Orosz autóversenyzők Kategória:Orosz Formula–1-es versenyzők Kategória:Williams F1