Konrád József (Somorja, 1921. november 6. – Komárom, 2010. augusztus 26.) szlovákiai magyar színész, rendező, színházigazgató, műfordító.

Életpályája Általános iskolai tanulmányait Somorján végezte el. 1936-ban Pozsonyban kezdte a gimnáziumot, majd 1938-ban Dunaszerdahelyen folytatta tanulmányait, és itt is érettségizett 1943-ban. A második világháború alatt Somorján és Budapesten volt katona.

1952–1960 között a komáromi Magyar Területi Színház színésze volt. 1956–1977 között, valamint 1979–1981 között a színház művészeti vezetője volt. 1960–1987 között a színház rendezője volt. 1962–1963 között – Munk Istvánnal és Tarics Jánossal –, valamint 1977–1979 között igazgatója volt a teátrumnak.

1987-ben nyugdíjba vonult. 2008-ban a Komáromi Jókai Színház örökös tagjává választották.

Színházi munkái A Színházi Adattárban regisztrált bemutatóinak száma: műfordítóként: 7; rendezőként: 13.2013. október 2-i lekérdezés

Műfordítóként Lahola: A bosszú (1968, 1994) Strahl: Éva és Ádám (1974) Bukovcan: Fata morgana (1982) Solovic: S.O.S. (Ez aztán a meglepetés) (1982) Jirásková: Zűrzavar (1983) Otcenáaek: Kiruccanás a hét közepén (1987)

Rendezőként Hasek: Svejk (1973) Sztratiev: Velúrzakó (1981) Gvadányi-Gaál: A peleskei nótárius (1982) Jókai-Török: Szeretve mind a vérpadig (1983) Csokonai-Kiss: Az özvegy Karnyóné s a két szeleburdiak (1983) Vörösmarty Mihály: Czillei és a Hunyadiak (1983) Carlo Goldoni: A legyező (1984) Mikszáth Kálmán: A Noszty fiú esete Tóth Marival (1984) Kőszeghy F. László: Lusta királyság (1985) Danek: Jelentés N. város sebészetéről (1986) Móricz Zsigmond: Nem élhetek muzsikaszó nélkül (1986) Pancsev: A négy kalap (1986) Jókai-Török: Fácia negra (1987)

Egyéb színházi munkái

Színészként Jókai Mór: Az aranyember....Tímár Mihály Dobozy Imre: Vihar....Csendes Imre Csehov: Ványa bácsi....Asztrov

Rendezőként Mikszáth Kálmán: Különös házasság Mikszáth Kálmán: Szent Péter esernyője Móricz Zsigmond: Madárka Móricz Zsigmond: Úri muri Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig Egri Viktor: Ének a romok felett

Filmjei

Színészként Szakadék (1956) Kard és kocka (1959) Szegény gazdagok (1959) Légy jó mindhalálig (1960) Felmegyek a miniszterhez (1962) Tücsök (1963) Özvegy menyasszonyok (1964) Aranysárkány (1966) Szegénylegények (1966) Princ, a katona (1967) A koppányi aga testamentuma (1967) Csend és kiáltás (1968) Sirokkó (1969) Bors (1968) Őrjárat az égen (1970) (rendezőasszisztens is) Érik a fény (1970)

Rendezőasszisztensként Veréb utcai csata (1959) Sakknovella (1959) Tilos a szerelem (1965) Széchenyi meggyilkoltatása (1971)

Díjai Kiváló Munkáért (1973) Érdemes művész (1975) CSEMADOK-érem (1980)

Jegyzetek

Források

További információk 90 éves lenne Konrád József Elhunyt Konrád József Elhunyt Konrád József

Kategória:Szlovákiai magyarok Kategória:Magyar színészek Kategória:Magyar színházrendezők Kategória:Magyar műfordítók Kategória:Színigazgatók Kategória:1921-ben született személyek Kategória:2010-ben elhunyt személyek Kategória:Somorjaiak Kategória:Komáromiak