A műfordítás az irodalmi alkotások művészi értékű tolmácsolása a befogadó szellemi közösség nyelvén; bármely nemzeti irodalom számára mind a befogadás, mind a saját nemzeti irodalmi értékek más nyelvű közvetítése szempontjából az eredeti alkotással közel egyenértékű szellemi teljesítmény. A műfordításban kifejezésre jutó befogadási aktus tartalmi és irányzati tekintetben a nemzeti irodalom fejlődésének különböző szakaszaiban a befogadó ízlés változásainak függvényében maga is változik.
A magyar irodalomban a műfordításnak szinte az írásbeliség kezdetéig visszanyúló hagyománya van: a középkor, a reformáció korának vallásos irodalma (a műfordítás akkori felfogásának megfelelően) a magyar nyelvű irodalmiság kialakulását meghatározó tényező volt, később a barokk, a felvilágosodás, a romantika, a realizmus, majd a századfordulótól a különböző modern irányzatok voltak megtermékenyítő hatással a magyar irodalomra, nem utolsósorban e korok világirodalmi alkotásainak magyar nyelvű megszólaltatása révén. Bárótzi Sándor, Baróti Szabó Dávid, Csokonai Vitéz Mihály, Kazinczy Ferenc, Vörösmarty Mihály, Petőfi Sándor, Arany János, a 20. századi magyar irodalom nagyjai közül pedig Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, Tóth Árpád, Szabó Lőrinc, Illyés Gyula – miközben klasszikus és kortárs világirodalmi alkotásoknak az eredetiekkel egyenrangú tolmácsai voltak – fordításaikkal kiemelkedő szerepet játszottak korukban a magyar irodalom arculatának alakításában is.
Műfordítás a romániai magyar irodalomban
E hagyomány és a kortársak példája nyomán 1918 után az induló romániai magyar irodalomban a műfordítás szerepe szintén jelentős. Súlyát és jellegét azonban kezdettől fogva meghatározta az, hogy a két világháború között főképpen anyagi, azt követően pedig ideológiai és politikai korlátok közé szorítottan, a romániai magyar könyvkiadásnak nem mindig voltak meg a műfordítói munka megfelelő nyilvánosságának megteremtéséhez elengedhetetlen anyagi feltételei. Ennek következtében jelentős értékek és egy szélesebb körű világirodalmi kitekintésre irányuló igyekezet megjelenési tere (az utókor számára pedig rejtekhelye) volt az irodalmi-művelődési (sőt olykor a napi) sajtó. Egy-egy irodalomtörténeti szakasz világirodalmi tájékozódására és a műfordítás terén felmutatott eredményeire nézve hiteles képet tehát csak e kettő együttes vizsgálata nyújthat.
Az önálló kiadásban megjelent műfordításokat áttekintve a romániai magyar műfordítás története két, jól elhatárolható szakaszra osztható: az 1919-1947, ill. az 1948-1989 közöttire. A két szakasz között a határvonalat a romániai könyvkiadás 1948-as államosítása jelzi, amikor – a kommunista ideológiával együtt – egyeduralkodóvá vált a szocialista állami művelődéspolitika.
1917-1947 közt
Az 1919 és 1940 közötti időszakra vonatkozó romániai magyar könyvkiadási adatok szerint a jelzett két évtizedben megjelent közel 2000 (pontosabban: 1938) szépirodalmi mű közül a műfordítások aránya 10,57% (azaz összesen 215 mű). Ezek közt nemzeti irodalmanként, ill. nyelvenként a következő sorrend alakul ki: német (106), angol (29), román (22), francia (22), zsidó (12), spanyol (8), orosz (5), olasz (4), latin (3), japán (2), görög (1), indiai (1 mű).
A magyarra fordított művek több mint fele általában névtelen vagy magyarországi fordítóktól való átvétel. Ami a német fordításokat illeti, a romániai magyar fordítók közül kiemelendő Áprily Lajos (Gerhart Hauptmann: Elmerült harang, 1921), Bakóczi Károly (Német költőkből, 1935), Brázay Emil (Klabund: Szőke haj, 1920; Knut Hamsun, Alfred Kerr novellái), Giszkalay János (Heine: Confessio Judaica, 1935), Kós Károly (Meschendörfer: Corona, 1933), Reményik Sándor (Rilke: Versei, 1919). Meg kell még említenünk Csűrös Emília (L. Bürger), Dálnoky Nagy Lajos (Heine), Kostyala Árpád (Richard Dehmel, Kellermann), Lőwy Ferenc (Max Nordau), Nagy József (Karl May), Schiff Béla (Karl May), Rajka László (Theodor Storm), Turnowsky Rózsi (Arthur Schnitzler) nevét. Németből fordítva jelenik meg az Amerikába kivándorolt orosz Oszip Dimov (Szomorúság énekese, 1927) és a cseh Jaroslav Hašek (Infanteriszt Svejk, 1931) egy-egy műve Szabó Imre, ill. Katona Fedor [Zalka Máté] fordításában.
Az angol nyelvű művek hazai fordításai közül meg kell említenünk Franyó Zoltán Poe-fordítását (A holló, 1938), Szabó T. Attila 1929-ben megjelent kötetét (benne Shakespeare, Byron, Milton, Shelley, Tagore, Whitman, Oscar Wilde és Wordsworth-tolmácsolásaival), Szabó Imre fordításában Louis Golding Magnolia street (1935) c. regényét, Brázay Emil fordításában G. B. Shawtól Az éden kertjét (é.n.), Szent-Iványi Sándor fordításában Fosdick Utazás Palesztinába c. könyvét (1938); más hazai fordítók: Albert Vilmos (M. J. Exner), Győri Ernő (G. W. Wright), Lőrinczy Dénes (Bell Willson), Málnásy Tivadar (Conan Doyle), Szabó Mária (Ernst Woop).
A román irodalmat – ezúttal az 1919 és 1947 közötti időszakot tekintve át – 8 antológia (fordítóik: Fekete Tivadar, Keresztúry Sándor, Kiss Piroska, Kádár Imre, Molnár Sándor és Szabédi László), 8, román műfordításokat is tartalmazó önálló kötet (Áprily Lajos, Dsida Jenő, Gáldi László, Salamon Ernő, Számadó György) és l4, egy-egy román írót-költőt vagy önálló művet bemutató kötet képviseli. (Vasile Alecsandri, Aron Cotruş, Mihai Eminescu, Goga, Panait Istrati, Mária királyné, Aurel Păcurariu, I. Peltz, Octavian Şireagu, Al. Vlahuţă verseit, prózai írásait vagy drámáit Bardócz Árpád, Bitay Árpád, Bodó Pál, Farkas László, Finta Gerő, Flórián Tibor, Horvát Henrik, Kádár Imre, Katz László, Kelemen István, Kibédi Sándor, Szeghő Imre tolmácsolja magyarul.)
A franciából átültetett művek közül mint a romániai magyar fordítók hozzájárulását csak Dálnoky Nagy Lajos Géraldy- és Verlaine-fordításokat (a Te meg én, 1925, ill. a Jézus lábainál, 1926. c. köteteket), valamint Kuncz Aladár egy Maupassant-fordítását (A másik gyermek, 1924) említhetjük.
Az olasz irodalmat Savonarola versei (Pakocs Károly fordításában 1939) és Ignazio Silone Fontamara c. regénye (Mátrai Ede fordításában, 1935) képviseli; a latin nyelvű irodalmat egy Szabó András-tolmácsolta Vergilius-kötet; a spanyol irodalmat Juan de Pardou versei (1921) és Palau Spanyol koplák (1923) c. kötete Barna János, ill. Calderón néhány színpadi műve Glasz Ferenc, Málnásy Tivadar és Novák János fordításában, valamint D. Valdès Armando Palicio José c. regénye (1928) Pálffy Jenő magyarításában.
A két háború közötti zsidó irodalomból Salom Ash több kötetét is kiadják (Giszkalay János, Lukács Zoltán és Szabó Imre fordításában), mellettük kevésbé ismert szerzők tolmácsolóiként Eckstein Béla, Kiss Elek (a későbbi unitárius püspök) és Sas László nevét kell megemlítenünk.
Az orosz és szovjet irodalmat a már említett Oszip Dimov mellett Csehov és Tolsztoj egy-egy kis füzete képviseli (ez utóbbi Jaklovszky Dénes fordításában), valamint Alexandra Kollontaj regénye, A szerelem útja (1930) Turnowsky Rózsi tolmácsolásában.
Maradandó irodalmi érték, ugyanakkor egy szélesebb világirodalmi kitekintés jele Franyó Zoltán önálló kötete hindu versfordításaiból (Hindu erotika, 1926); Bardócz Árpád és Szombati-Szabó István japán költőkből fordít egy-egy kötetre valót 1923-ban, ill. 1926-ban.
Ez a világirodalmi nyitásra törekvés még szélesebb körben rajzolódik ki, ha a korabeli lapok műfordítás-anyagát is számba vesszük. Felsorolás helyett csak jelzésszerűen utalunk itt Antalffy Endre arab, perzsa, török és kínai fordításaira, Büchler Pál szanszkrit, Áprily Lajos és Berde Mária kortárs francia és német tolmácsolásaira, az Erdélyi Helikonban Maksay Albert, Szombati-Szabó István és Szemlér Ferenc által fordított kortárs angol és amerikai (köztük afroamerikai) költőkre, Korvin Sándor és Méliusz József tolmácsolásában a Korunkban megszólaltatott francia és német avantgárd költőkre, Dsida Jenőnek a latin és kínai költészettől Mihai Eminescuig és Ernst Tollerig terjedő fordítói életművére, Tompa László Schiller- vagy Kovács László Goethe-fordításaira (a Faustból annak idején az Erdélyi Helikon közölt részleteket, a teljes fordítás ma is kiadatlan).
Ugyancsak jelzésszerűen próbáljuk felvázolni a Pásztortűz világirodalmi tájékozódását, amelyhez meglepően nagy hazai magyar fordítógárdát sikerült maga köré gyűjteni. Így az első évtizedben (1921-1930) találkozhatott itt a romániai magyar olvasó Baudelaire (Ferenczy Valér, Franyó Zoltán, Dsida Jenő fordításában), George Duhamel (Lengyel Vera), Iwan Goll (Gaál Gábor (író)|Gaál Gábor), Jeszenyin (Kiss Dezső (újságíró)|Kiss Dezső), Eino Leino (Pálffy Márton), Li-Taj-Po (Kozmuth Artúr, Kemény János, Dsida Jenő), Verlaine (Bardócz Árpád) verseivel, Arkadij Avercsenko (Finta Zoltán), Grazia Deledda (Jancsó Elemér), Galsworthy (Hary Márton), Leonyid Andrejev (Sipos Ernő), Majakovszkij (Szabó Imre (újságíró)|Szabó Imre), Pirandello (Bitay Árpád), Reymont (Lakatos Imre), Franz Werfel (Gaál Gábor) prózájával; a második szakaszban pedig (1931-1944) Tudor Arghezi (Dsida Jenő), George Bacovia (Szemlér Ferenc), Giono (Heszke Béla), Jules Laforgue (Jékely Zoltán), Juliusz Szlowacki (Bardócz Árpád), Paul Valéry (Sall József) verseivel, Bontempelli (Kolozsvári Grandpierre Emil), Hans Fallada (Lakatos Imre), Jean Giraudoux (Heszke Béla), James Joyce (Maksay Albert), Katherine Mansfield (S. Hajós Alice), Giovanni Papini (Heszke Béla), Ionel Teodoreanu (Szabó Lőrinc), Hugo von Hoffmansthal (Berde Mária) prózájával, drámáival.
A vallásos irodalom műfordítói közé tartozik Hodács Ágoston kisiratosi római katolikus plébános, aki A Hírnök Könyvei sorozat számára magyarra fordította németből Anna Krane Az ember fiáról és Johann Jörgensen A szent tűz c. munkáit; mindkét kötet a kolozsvári Szent Bonaventura nyomdában készült (1927).
1948-1989 közt
Az 1948 utáni időszakban – közel egy évtizeden át – a romániai magyar műfordítás úgyszólván kizárólagos megnyilvánulási terepe a román (és egy ideig az orosz és szovjet) irodalom tolmácsolása volt.
A román irodalom magyar nyelvű közvetítésében a korábbi évtizedek eredményeire s e közvetítést sajátos hivatássá minősítő beállítására lehetett építeni. Így bontakozott ki az állami könyvkiadás anyagi lehetőségeire és ideológiai irányítására épülő hosszú távú tervszerű műfordítói munka, amelynek célja volt egyrészt a román irodalom klasszikus értékeinek, másrészt az ideológiai-politikai elvárásokhoz kötődő kortárs műveinek a magyar nyelvű tolmácsolása és kiadása. A kiadói tervekben évről évre a megjelenő művek meghatározott hányadát tették ki a románból fordított próza- és verskötetek; nemegyszer a politikai jellegű tematikai elvárásoknak is ezekkel feleltek meg a kiadók. A jelszóként igen sokat hangoztatott "kölcsönös megismerés"-nek megfelelően ugyanakkor az évtizedek folyamán a klasszikus román irodalom legjava jelent meg magyar fordításban, s a kortárs-művek között is akadt nem egy, amely időállónak bizonyult, hitelesítve a műfordítói teljesítményeket, amelyek a romániai magyar írók több nemzedékét is a román irodalom magyar nyelvű megszólaltatásának ügye mellé állították.
Az 1950-es évek közepén ugyan – a szovjet tömb országaiban végbemenő ideológiai változásokkal párhuzamosan – ez a mereven egyoldalú betájolás oldódni látszott, a román irodalom magyar megszólaltatása azonban továbbra is első helyen szerepelt (1955 és 1959 között például az Állami Irodalmi és Művészeti Kiadónál megjelent 153 fordítás közül 68 volt a románból fordított mű).