Felkai Ferenc (Folkmann Ferenc; Kőrösmező, 1894. május 26. – Budapest, 1972. december 8.) magyar író, újságíró.

Életpályája Folkmann János és Párkány Zelma (1872–1944) fia. Nagykárolyban járt gimnáziumba. Cikkeit eleinte erdélyi és felvidéki lapok közölték. 1922-ben az Esti Újságnál dolgozott, 1950-ben több különböző lap munkatársa volt. Az 1930-as években a Függetlenségnek volt a munkatársa, 1945-től 1948-ig a Kossuth Népe című napilapnál mint főszerkesztő működött. Szónokias jellegű vígjátékokat és színjátékokat, valamint drámákat az 1920-as évektől írt. (Mesebeli herceg, Miskolc, 1924). 1933-ban dramaturgi állás kapott az Új Színpadnál, majd 1934-től 1936-ban az Új Tháliánál dolgozott. Lefordította (Marjay Frigyessel) Henri Pozzi publicista A háború visszatér... című oknyomozó könyvét (1934). 1942-ben mutatta be Hitler-ellenes Néró című drámáját a Madách Színház, amelyet a színháztörténet emlékezetes sikerei egyikeként tartanak számon és amelyet Jean-Paul Sartre 1944-ben francia nyelvre is lefordított. 1945 után vidéki színpadokon játszották darabjait. Az 1950-es években nem publikálhatott, azonban 1960-tól a győri Kisfaludy Színháznál dolgozott mint „háziszerző”.

Felesége Ekecs Margit volt.

Főbb művei Henri Pozzi: A háború visszatér... (ford. Marjay Frigyessel, oknyomozó, tényfeltáró kötet, 1934) Bábel (1934) Vágta (1936) Baj van Napóleonnal (1937) Mária!... (regény, 1942) Néró (1942) Hajnal előtt... Montázs regény (194?) Farkasvér. Szatíra (1943) Potemkin (színmű, 1943) Pilátus (dráma, 1947) Írók. Játék; rend. utasítás Dénes Tibor; Művelt Nép, Budapest, 1954 (Színjátszók könyvtára) Cleopatra három éjszakája (színmű, 1959) Boszorkányok pedig nincsenek (színmű, 1963) Madách (1965) Felkai Ferenc három drámája; bev. Laczkó Géza; Magvető, Budapest, 1966 Nero Madách Boszorkányok pedig nincsenek Győri sasfiók (1973)

Díjai, elismerései Munka Érdemrend ezüst fokozata (1964)

Jegyzetek

Források

További információk

Kategória:1894-ben született személyek Kategória:1972-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar írók Kategória:Magyar újságírók Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek