Gajdos István (Makkosjánosi, 1971. május 5. –) ukrajnai magyar gépészmérnök, jogász, üzletember és politikus. Két parlamenti cikluson át (2002–2006, 2012–2014) képviselte egyedüli magyar nemzetiségű képviselőként a kárpátaljai magyarságot az ukrán Legfelsőbb Tanácsban. 2002-től 2014 júniusáig az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség elnöke, 2005 és 2012 júniusa között az Ukrajnai Magyar Demokrata Párt elnöke, 2006–2012 között pedig Beregszász polgármestere volt. 2007-ben az SC Beregvidék labdarúgócsapat megalapításának egyik kezdeményezője és elnöke volt, később a klub tiszteletbeli elnökeként tevékenykedett.

Tanulmányai Középiskolai tanulmányait a Makkosjánosi Középiskolában végezte. Felsőfokú tanulmányait a Tulai Politechnikai Főiskolán kezdte, majd a Szovjetunió felbomlása után a Lvivi Műszaki Egyetemen folytatta. Az egyetemet 1995-ben gépészmérnöki végzettséggel fejezte be.

1998 és 2005 között a Kárpátaljai Állami Egyetem jogtudományi szakán tanult, ahol jogi végzettséget szerzett.

Szakmai és politikai pályafutása

Helyi közigazgatási és gazdasági tevékenysége (1993 - 2002) 1993 és 1998 között az általa alapított Numinator Kft. igazgatójaként dolgozott. 1998-ban a Beregszászi Járási Tanács képviselőjévé, majd elnökévé választották. Ezt követően, a 2002-es parlamenti választásokig a Beregszászi Járási Állami Közigazgatási Hivatalt vezette.

Első parlamenti ciklusa (2002- 2006) Gajdos István közéleti tevékenységének meghatározó szakasza 2002 és 2014 közé esett, amikor parlamenti képviselőként, magyar érdekképviseleti szervezetek vezetőjeként és Beregszász polgármestereként egyaránt szerepet vállalt a kárpátaljai magyar közéletben. Tevékenysége ebben az időszakban elsősorban a parlamenti és kisebbségpolitikai munkára, a magyar intézményi kezdeményezésekre, az önkormányzati és infrastrukturális fejlesztésekre, valamint a helyi sportélet támogatására terjedt ki.

A 2002-es parlamenti választáson a 72. számú kárpátaljai egyéni választókerületben szerzett mandátumot. 2002. május 14-től 2006. május 25-ig volt az Ukrán Legfelsőbb Tanács tagja. A parlament Emberi Jogi, Nemzeti Kisebbségi és Nemzetiségi Kapcsolatok Bizottságának titkáraként dolgozott. 2002 májusa és 2005 januárja között az Egyesített Ukrán Szociáldemokrata Párt frakciójának, ezt követően a ciklus végéig az Ukrán Szocialista Párt frakciójának volt a tagja.

2002-ben megválasztották az UMDSZ elnökévé. Elnöksége alatt az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) mélyreható strukturális reformon ment keresztül, amelynek célja egy stabil, többpárti politikai közegben is működőképes, széles körű érdekképviseleti modell megvalósítása volt. Az érdekképviselet hatékonyabbá tétele érdekében 2005-ben kezdeményezte az Ukrajnai Magyar Demokrata Párt (UMDP) megalakítását, amelyet 2012-ig elnökként vezetett. A párt létrehozása biztosította, hogy a magyar közösség önálló politikai erőként, intézményesült formában mérettethesse meg magát az ukrajnai önkormányzati választásokon.

Leonyid Kucsma ukrán elnök 2003. szeptember 29-én kinevezte az Ukrajnai Nemzeti Kisebbségek Társadalmi Szervezetei Képviselői Tanácsának elnökévé.

2005. szeptember 14.-én a nemzeti kisebbségek nemzeti-kulturális autonómiájáról szóló törvényjavaslatot nyújtott be az ukrán parlamentnek. A tervezetet a IV. összehívású parlamentben 3764-1. számon vették nyilvántartásba.

Kiemelkedő szerepet vállalt az Ungvári Nemzeti Egyetem (UNE) magyar nyelvű képzési struktúrájának kiépítésében. Tevékenyen közreműködött az UNE magyar csoportjainak, a Történelmi és Európai Integrációs Tanszék, Fizika és Matematika Tanszék, majd az önálló Magyar Tannyelvű Humán- és Természettudományi Kar (2018-tól Ukrán-Magyar Oktatási-Tudományos Intézet) létrehozásában, amely mérföldkőnek számított a kárpátaljai magyar értelmiség helyi képzésében.

Magyar házak és a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet létrehozása: Kiemelkedő szerepe volt a Beregszászban lévő Európa-Magyar Ház létrehozásában, de hozzájárult az Ungváron lévő Ungvári Magyar Ház felépítéséhez is.

A 2002-es választási jogvita Első alkalommal a 2002-es ukrajnai parlamenti választásokon jutott mandátumhoz a 72. számú egyéni választókerületben (Kárpátalján), ahol a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnökét, Kovács Miklóst győzte le. Szabálysértésre hivatkozva a kerületi választási bizottság érvénytelenítette négy választókörzet eredményét, formai szabálytalanságokra és a szavazatszámlálás körülményeire hivatkozva. Kovács Miklós indokolatlannak tartotta az eredmények megsemmisítését, és a Központi Választási Bizottsághoz, majd Ukrajna Legfelsőbb Bíróságához fordult jogorvoslatért. Mivel ezek érvényben hagyták a kerületi bizottság döntését, végül a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága elé vitte az ügyet. Az EJEB 2008. február 7-i ítéletében megállapította az Első kiegészítő jegyzőkönyv 3. cikkének megsértését, ami ebben az ügyben azt jelentette, hogy az ukrán választási jogszabályok alkalmazása nem biztosított kellő jogbiztonságot. A bíróság kizárólag az ukrán hatóságok eljárását vizsgálta, nem semmisítette meg a választás eredményét, és nem állapította meg, hogy Gajdos István mandátuma jogellenes lett volna.

Beregszász polgármestere (2006 - 2012) Gajdost 2006-ban Beregszász polgármesterévé választották, a tisztséget 2012-ig töltötte be.

2002-től a Kárpátaljai Határmenti Önkormányzatok Társulásának társelnöke, 2006-tól annak elnöke volt. A szervezet 2011-es tisztújító közgyűlésén újabb ötéves időszakra választották meg elnöknek.

Városvezetői ciklusa alatt kiemelt eredményként hat új önkormányzattal (Nyíregyháza, Szatmárnémeti, Dunaszerdahely, Zalaegerszeg, Mosonmagyaróvár, Hajdúböszörmény) kötött hivatalos együttműködési és testvérvárosi megállapodást. E partnerségek keretében számos határon átnyúló, kölcsönösen előnyös programot bonyolítottak le, miközben a már meglévő nemzetközi együttműködéseket (Ferencvárossal, Kecskeméttel, Hatvannal, Tiszaújvárossal) jelentősen kibővítette.

Polgármestersége alatt Beregszász és Nyíregyháza önkormányzati együttműködésével létrejött a Vodokanal Kárpátvíz Kft. A Holosz Ukrajini című parlamenti lapban 2010-ben megjelent interjú szerint a vízellátási technológia korszerűsítése és energiatakarékos szivattyúk telepítése után Beregszászban folyamatossá vált a vízellátás, de ebben az időszakban a város teljes egészében felszámolta a veszteséges központosított távhőhálózatot (Teplokomunenergo), és a lakóingatlanokat egyedi fűtésre állította át. A közintézmények fűtésmodernizációját a városi költségvetésből fedezték, míg a szociálisan rászorulók önkormányzati támogatást kaptak az egyedi rendszerek kiépítéséhez. Kezdeményezésére megalakultak a lakóközösségek, illetve bevezették a társasházi lakástulajdonosok egyesületeivel ("OSZBB") való társfinanszírozási modellt. A városi tanács szerződések alapján támogatást nyújtott a közös tulajdonú épületrészek felújítására, amelynek alapfeltétele a lakók részarányos anyagi hozzájárulása volt. Ugyancsak polgármestersége idején alakult meg a „Bereg Vertikál” kft., amely új céljárművekkel és konténerekkel indította el a működését. Egy négyoldalú megállapodás révén (a városi, járási, makkosjánosi tanácsok és a Kft. között) a cég megszervezte a szemétszállítást a városban és a környező falvakban. A meglévő szeméttelep rendezése mellett európai uniós pályázati források bevonásával megkezdődött egy új regionális hulladéklerakó és feldolgozó üzem tervezése, valamint ez utóbbi építésének a megkezdése.

A KHÖT 2011-es összefoglalója szerint a szervezet 2006 és 2011 között több települési infrastruktúra- és identitásmegőrző programban vett részt. Az „Internetet minden magyarlakta településnek!” program keretében 98 települést és közel 300 intézményt kapcsoltak az internethez. Emellett több tucat településen helyeztek el kétnyelvű településtáblákat és támogattak egyéb önkormányzati fejlesztéseket. Ezek közvetlenül hozzájárultak a kárpátaljai magyar többségű települések épített örökségének megóvásához és alapvető infrastruktúrájuk fejlesztéséhez.

Második parlamenti ciklusa (2012 - 2014) A 2012-es parlamenti választáson a Régiók Pártja országos listájának 74. helyéről szerzett mandátumot. A választás idején pártonkívüli volt. 2012. december 12-től 2014. november 27-ig volt parlamenti képviselő, 2012. december 25-től pedig ismét az Emberi Jogi, Nemzeti Kisebbségi és Nemzetiségi Kapcsolatok Bizottságának titkáraként dolgozott.

A 2012-ben elfogadott, Kivalov–Kolesznyicsenko-féle, „Az állami nyelvpolitika alapjairól” szóló törvény lehetővé tette, hogy azokon a területeken, ahol egy kisebbségi nyelvet a lakosság legalább 10%-a beszélt, az regionális státuszt kapjon. A Beregszászi Városi Tanács 2012. szeptember 7-én Kárpátalján elsőként biztosított ilyen státuszt a magyar nyelvnek. A jogszabály végrehajtása, majd később hatályban tartása Gajdos 2013–2014-es parlamenti tevékenységének egyik visszatérő témájává vált.

2013 júniusában Dmitro Tabacsnik oktatási miniszterhez fordult, és államilag finanszírozott hallgatói helyeket kért az Ungvári Nemzeti Egyetem magyar tannyelvű karának történelem, országismeret, fizika, matematika, valamint magyar nyelv és irodalom szakára. Emellett a jogi kar magyar hallgatói számára is külön állami helyeket, továbbá a magyar karon doktori iskola létrehozását javasolta.

2013-ban több parlamenti felszólalásában foglalkozott kárpátaljai magyar vonatkozású ügyekkel. Március 22-én a Legfelsőbb Tanácsban bírálta a Szvoboda tagjainak néhány nappal korábbi beregszászi és ungvári, a magyar közösséget sértő megnyilvánulásait. Május 17-én egy parlamenti felszólalásban ellenezte a Vereckei-hágón álló magyar honfoglalási emlékmű lebontását, amelyet egy szvobodás képviselő kezdeményezett. Szeptember 17-én pedig az ő kezdeményezésére fogadott el határozatot az ukrán parlament Beregszász alapítása 950. évfordulójának megünnepléséről.

2013 október 25-én parlamenti felszólalásában a miniszterelnökhöz intézett képviselői megkeresésként sürgette a nyelvtörvény végrehajtásához szükséges jogszabályok és végrehajtási dokumentumok elkészítését. A törvény végrehajtását lassúnak minősítette, ennek okai között az elégtelen finanszírozást, a szabályozás hiányos ismeretét és egyes esetekben a végrehajtás elmaradását említette. Arra kérte a kormányt és az illetékes minisztériumokat, hogy gyorsítsák fel a szükséges rendelkezések kidolgozását, és a következő évi állami költségvetésben biztosítsák a törvény teljes körű végrehajtásához szükséges forrásokat.

2013. november 20-án a 3396. számú, a parlamenti választások szabályozását módosító törvényjavaslat tárgyalása során a Legfelsőbb Tanács részben figyelembe vette Gajdos István és egyik képviselőtársával közösen benyújtott módosító indítványát. A javaslat azt szorgalmazta, hogy a választási anyagok és a hivatalos tájékoztatók a nemzeti kisebbségek nyelvén kerüljenek elkészítésre és megjelentetésre a nemzeti kisebbségek által tömbben lakott településeken.

2014. február 20-án négy másik kárpátaljai képviselővel együtt kilépett a Régiók Pártjának frakciójából. Indoklásában kijelentette, hogy nem vállalhat közösséget olyan politikai erővel, amely fegyvert fordít saját népe ellen, és amely képtelen békés, politikai úton rendezni a válságot. 2014. február 27-től a Szuverén Európai Ukrajna képviselőcsoport tagja volt. Parlamenti mandátuma 2014. november 27-én ért véget.

2014. február 27-én közlése szerint írásban kérte Olekszandr Turcsinov ideiglenes államfőtől, hogy ne írja alá a 2012-es nyelvtörvény eltörléséről elfogadott határozatot addig, amíg nem készül el egy új nyelvtörvény. Beszámolója szerint Turcsinov erre szóbeli ígéretet tett.