bélyegkép|jobbra|260px|Kézírásos Eszter-tekercs. Eszter történetét a zsidó liturgiában purim ünnepén olvassák fel.
Eszter (héberül: , Eszter), eredeti héber nevén Hadassza (, „mirtusz”), bibliai személy, Eszter könyve főhősnője. A könyv elbeszélése szerint zsidó származású árva lány volt, akit rokona és gyámja, Mardokeus nevelt fel a Perzsa Birodalom egyik királyi központjában, Súsánban. Ahasvérós perzsa király felesége, királyné lett, majd életét kockáztatva közbenjárt népéért, amikor Hámán a birodalom zsidóinak elpusztítását tervezte.Adele Berlin: Esther, The JPS Bible Commentary, Jewish Publication Society, Philadelphia, 2001.Jon D. Levenson: Esther: A Commentary, Old Testament Library, Westminster John Knox Press, Louisville, 1997.
Eszter alakja a zsidó hagyományban a purim ünnepéhez kapcsolódik. A zsidó liturgiában Eszter könyvét, a Megillat Esztert, purimkor olvassák fel. A keresztény hagyományban Esztert a bátorság, közbenjárás, önfeláldozás és a rejtett isteni gondviselés példájaként értelmezték. A katolikus és ortodox Bibliákban Eszter története a görög kiegészítésekkel együtt szerepel, amelyek Eszter imáját és a király elé járulásának részletesebb, kifejezetten vallásos elbeszélését is tartalmazzák.Esther, Book of, in: New Catholic Encyclopedia, 2nd ed., vol. 5, Gale, Detroit, 2003.Carey A. Moore: Esther, Anchor Bible 7B, Doubleday, Garden City, 1971.
Neve
Eszter héber neve a könyv szerint Hadassza volt. A hadasszá szó „mirtuszt” jelent, amely a bibliai és zsidó szimbolikában illatos, ünnepi növényként ismert. Az Eszter név eredete vitatott. Gyakran összekapcsolják az óperzsa vagy iráni eredetű „csillag” jelentésű névvel, illetve a mezopotámiai Istár istennő nevével, de egyik magyarázat sem tekinthető minden részletében bizonyosnak.
A zsidó midrásos értelmezésben Eszter neve gyakran az elrejtettséggel is kapcsolatba került, a héber sz-t-r gyök alapján. Ez nem etimológiai bizonyíték, hanem értelmező szójáték: Eszter történetében Isten neve nincs kimondva, a szabadítás mégis a rejtett gondviselés eseményeként érthető. A név ilyen magyarázata ezért a könyv teológiai olvasatához kapcsolódik.
Családi és társadalmi háttere
Eszter Mardokeus rokona volt. A héber szöveg szerint Mardokeus nagybátyjának lánya, akit apja és anyja halála után Mardokeus saját lányaként nevelt fel. A magyar hagyományban gyakran „unokahúgaként” vagy „unokatestvéreként” említik, de a pontos rokonsági viszonyt célszerű a bibliai szöveg alapján úgy megfogalmazni, hogy Mardokeus rokona és nevelt lánya volt.
A könyv Mardokeust benjáminita származásúnak mondja, Kís családjából. Ez a megjelölés irodalmilag is jelentős, mert Saul, Izrael első királya szintén Kís fia volt. Hámánt a könyv „agági”-nak nevezi, ami a Saul és az amálekita Ágág király történetét idézheti fel. Így Eszter történetében a perzsa udvari konfliktus mögött a bibliai emlékezet régebbi ellenségképei is megjelennek.
Eszter zsidó identitása a történet elején rejtve marad. Mardokeus tanácsára nem fedi fel származását a királyi udvarban. Ez a rejtettség a diaszpórahelyzet egyik fontos motívuma: Eszter idegen birodalmi környezetben él, ahol az alkalmazkodás és az identitás vállalása közötti feszültség a történet döntő kérdésévé válik.
Ahasvérós király és a történeti háttér
Eszter férje a könyv szerint Ahasvérós perzsa király volt. Ahasvéróst a legtöbb történész és bibliamagyarázó I. Xerxésszel azonosítja, aki Kr. e. 486–465 között uralkodott. A héber Ahasvérós név jól megfeleltethető a Xerxész név óperzsa alakjának. A könyvben szereplő Súsán valóban a perzsa királyi hatalom egyik fontos központja volt.
Az azonosítás mellett több részlet is szól: a perzsa udvari pompa, a királyi pecsétgyűrű, a futárok, a tartományok említése és Súsán jelentősége perzsa környezetet idéz. Ugyanakkor Eszter személyét a perzsa királyi források nem említik, Xerxész ismert feleségeként pedig a görög források Amestriszt nevezik meg. Ezért Eszter történetét a modern kutatás gyakran történeti novellaként, udvari elbeszélésként vagy purimi eredetmagyarázó történetként értelmezi, nem pedig egyszerű udvari krónikaként.Michael V. Fox: Character and Ideology in the Book of Esther, 2nd ed., Eerdmans, Grand Rapids, 2001.
Ez a történeti óvatosság nem azonos a szereplő vallási vagy irodalmi jelentőségének tagadásával. Eszter alakja a bibliai szövegben a diaszpórában élő zsidó közösség megmaradásának, a női bátorságnak és a rejtett gondviselésnek a megjelenítője.
Története Eszter könyvében
Vasti királyné elmozdítása
A könyv elején Ahasvérós nagy lakomát rendez Súsánban. A lakoma végén megparancsolja feleségének, Vasti királynénak, hogy koronával jelenjen meg a vendégek előtt. Vasti megtagadja a parancsot. A király tanácsadói ezt nem magánügyként, hanem birodalmi tekintélykérdésként kezelik, mert attól tartanak, hogy Vasti példája más asszonyokat is engedetlenségre bátorítana. A király ezért megfosztja Vastit királynéi rangjától.
Vasti alakja a történetben előkészíti Eszter felemelkedését. A szöveg nem részletezi Vasti indítékait, ezért későbbi zsidó, keresztény és modern értelmezések többféleképpen magyarázták: engedetlenségként, méltóságának védelmeként, vagy az udvari hatalom önkényével szembeni ellenállásként. A bibliai elbeszélés szempontjából fő szerepe az, hogy megnyíljon az út Eszter királynévá válása előtt.
Eszter királynévá válása
Vasti elmozdítása után a király tanácsadói azt javasolják, hogy a birodalom tartományaiból gyűjtsenek össze fiatal nőket, akik közül a király új királynét választhat. Eszter is a palotába kerül. A bibliai szöveg szerint kedvességet talál Hégaj, a nők őre előtt, majd a király is jobban megszereti minden más asszonynál. Eszter így királyné lesz.
A történetnek ez a része modern olvasó számára több nehézséget hordoz, mert a királyi hárem és a nők összegyűjtése az ókori udvari hatalom világához tartozik. A szöveg nem modern romantikus házasságtörténetet beszél el, hanem egy birodalmi udvarban játszódó felemelkedést, amelyben Eszter kiszolgáltatott helyzetből jut olyan pozícióba, amely később népe megmentésének eszköze lesz.
Mardokeus szolgálata és Hámán felemelkedése
Mardokeus később felfedez egy összeesküvést a király ellen, és Eszter közvetítésével jelenti azt. A tettét feljegyzik a királyi krónikába, de azonnal nem kap jutalmat. Ez a látszólag mellékes esemény később döntő fordulatot hoz.
A király magas méltóságra emeli Hámánt. Hámán előtt mindenkinek meg kell hajolnia, Mardokeus azonban megtagadja ezt. A könyv nem magyarázza részletesen, hogy Mardokeus miért nem hajol meg. A későbbi értelmezések a vallási hűséggel, Hámán agági származásával, illetve az amálekita ellenség bibliai emlékével hozzák kapcsolatba. Hámán haragjában nemcsak Mardokeust, hanem az egész zsidó népet el akarja pusztítani.
Eszter döntése és böjtje
Hámán sorsvetéssel, héberül púrral, kijelölteti a zsidók elpusztításának napját, majd királyi rendeletet szerez tervéhez. Mardokeus gyászruhát ölt, és Esztertől kér segítséget. Eszter először arra hivatkozik, hogy a király elé hívatlanul belépni halálos veszéllyel járhat. Mardokeus válasza a könyv egyik kulcsmondatát tartalmazza: ha Eszter hallgat, a zsidók máshonnan kapnak szabadulást, de ő és atyja háza elveszhet; talán éppen a mostani idő miatt jutott királyi méltóságra.
Eszter ekkor dönt. Arra kéri Mardokeust, hogy gyűjtse össze a súsáni zsidókat háromnapi böjtre; ő maga és szolgálói is böjtölnek. Ezután belép a király elé, vállalva a veszélyt: „Ha elveszek, hát elveszek.” A héber szöveg nem említ imát, de a böjt a bibliai hagyományban vallási cselekedet, amely a teljes kiszolgáltatottság és Istenhez fordulás jele.
A görög kiegészítések Eszter imáját is megőrizték. Ebben Eszter Izrael Istenéhez fordul, segítséget kér a király előtti beszédéhez, és népe szabadulásáért könyörög. A katolikus és ortodox hagyományban ez a rész Eszter alakjának fontos teológiai vonása: nem csupán bátor királyné, hanem imádkozó közbenjáró.
Eszter lakomái és Hámán bukása
Eszter kegyelmet talál a király előtt, de kérését nem azonnal mondja el. Lakomára hívja a királyt és Hámánt, majd második lakomát is rendez. A késleltetés az elbeszélés egyik feszültségteremtő eszköze. Hámán eközben büszke kiváltságára, de Mardokeus iránti gyűlölete miatt bitófát állíttat neki.
Azon az éjszakán a király nem tud aludni, és felolvastat a királyi krónikákból. Ekkor kerül elő Mardokeus korábbi szolgálata. Hámán, aki saját jutalmazására gondol, olyan nyilvános tiszteletadást javasol, amelyet végül neki kell Mardokeussal végrehajtania. Ez a fordulat előkészíti Hámán bukását.
A második lakomán Eszter feltárja, hogy ő maga is ahhoz a néphez tartozik, amelyet el akarnak pusztítani. A király kérdésére megnevezi Hámánt. Hámánt a Mardokeusnak készített bitófán végzik ki. A történet egyik központi iróniája, hogy a gonosz terv saját szerzője ellen fordul.
A zsidók megmentése és a purim eredete
Hámán halála után Eszter újra a király elé járul, mert az első rendelet még érvényben van. A perzsa jog elbeszélésbeli logikája szerint a királyi pecséttel ellátott rendeletet nem lehet visszavonni, ezért Mardokeus és Eszter új rendeletet adnak ki a király nevében. Ez felhatalmazza a zsidókat, hogy megvédjék magukat az ellenük támadókkal szemben.
Adár hónap tizenharmadikán a zsidók legyőzik ellenségeiket. A könyv többször hangsúlyozza, hogy a zsákmányhoz nem nyúlnak. A győzelem után Mardokeus és Eszter elrendelik purim ünnepének megtartását. Purim neve a sorsvetésre, a púrra utal: az ellenség által kijelölt pusztulás napja a szabadulás és öröm napjává változott.
Eszter a görög kiegészítésekben
A görög Eszter-szöveg Eszter alakját vallásosabb nyelven mutatja be, mint a héber maszoréta változat. A kiegészítésekben Mardokeus álma előre jelzi a fenyegetést és a szabadulást, Eszter pedig imában fordul Istenhez. A király elé járulás jelenete is drámaibb: Eszter gyengeségében és félelmében Isten segítségére szorul, a király szíve pedig jóindulatra fordul.
Eszter imája kiemeli magányát, veszélyét és népe iránti felelősségét. A szövegben kijelenti, hogy nem a királyi dicsőségben bízik, hanem Istenben. Ez a kiegészítés különösen fontos a katolikus és ortodox értelmezésben, mert Eszter közbenjáró szerepét kifejezett istenkapcsolatba helyezi.
A görög hagyományban Eszter nemcsak ügyes udvari szereplő, hanem az imádkozó, böjtölő és életét kockáztató igaz ember példája. A héber és a görög szöveg ezért eltérő hangsúllyal, de egymást kiegészítő módon mutatja be alakját: a héber elbeszélésben a rejtett gondviselés, a görög változatban a nyílt imádságos teológia kerül előtérbe.
Jelleme és irodalmi szerepe
Eszter alakja fokozatosan változik a történet során. Kezdetben árva, nevelt lány, aki Mardokeus utasításait követi és eltitkolja származását. Királynéként eleinte óvatos, sőt fél a hívatlan megjelenés következményeitől. A döntő pillanatban azonban vállalja a kockázatot, böjtöt kér, és saját életét is felteszi népe megmentésére.
A könyvben Eszter nem fegyverrel harcol, hanem udvari bölcsességgel, időzítéssel, beszéddel és közbenjárással. Kétszer rendez lakomát, nem sieti el kérését, és akkor nevezi meg Hámánt, amikor a helyzet a lehető legerősebben fordul ellene. Ez az elbeszélői ábrázolás Esztert nem passzív szépségként, hanem stratégiai érzékkel és bátorsággal rendelkező főszereplőként mutatja be.
Eszter irodalmi szerepe a fordulat megtestesítése. A fenyegetett, rejtett identitású nőből olyan királyné lesz, aki a birodalmi hatalom központjában szólal meg népéért. A kiszolgáltatottság közbenjárássá, a gyász ünneppé, a megsemmisítés napja megmeneküléssé fordul.
Teológiai jelentősége
Rejtett gondviselés