San Marino öt alkalommal vett részt a Junior Eurovíziós Dalfesztiválon.

A san marinói műsorsugárzó az RTV San Marino, amely 1995-ben lett tagja az Európai Műsorsugárzók Uniójának, és 2013-ban csatlakozott a versenyhez.

Története Évről évre Az ország már korábban egyszer, 2011-ben is részt akart venni, de még a verseny előtt visszalépett, mivel nem találtak időben indulót.

Első indulójukat végül két évvel később, 2013-ban küldték, Michele Perniola személyében, aki az O-o-O Sole intorno a me című dalát adta elő az ukrán fővárosban. Michele volt az első előadó, aki nem volt állampolgára vagy szülötte az általa képviselt országnak, illetve nem élt az országban legalább két és fél évig. Ez azért van, mert San Marino (egyedüliként a versenyben) engedélyt kapott az EBU-tól, alacsony számú népességére való tekintettel, hogy az országon kívül született énekeseket is indítson. A törpeállam első indulója végül a tizedik helyet érte el 42 ponttal. A következő évben a The Peppermints lánybanda képviselte a törpeállamot, akik utolsó előtti helyen zárták a versenyt. 2015-ben harmadik próbálkozásuk során tizennegyedikek lettek, de három országot előztek meg ekkor, míg 2013-ban kettőt, 2014-ben pedig egyet. 2016-ban visszaléptek a versenytől, azonban nem ismertették ennek pontos okát.

Nyolc év kihagyás után 2024-ben Madridban vettek újra részt. Ekkor érték el legrosszabb helyezésüket, utolsók lettek. A zsűri szavazás során csupán egy pontot kaptak Olaszországtól. 2025-ben azonban megszerezték legjobb helyezésüket, Martina Crv dala, a Beyond the Stars kilencedik helyezett lett.

Nyelvhasználat San Marino eddigi öt versenydala közül egy olasz nyelvű, négy olasz és angol kevert nyelvű volt.

Érdekesség, hogy a dalfesztivál 2003-as indulása óta 2013-as debütálásukkor még csak a második alkalom volt, hogy az olasz nyelv csendült fel a versenyen. Korábban erre 2004-ben volt példa.

Nemzeti döntő San Marino eddig az összes indulóját belső kiválasztással választotta ki.

Első előadójukat debütálásuk után három nappal fedték fel, míg dalát egy későbbi időpontban az esti híradóműsor alatt mutatták be. 2014-ben szintén különböző időpontokban jelentették be képviselőjüket és dalukat, míg 2015-ben egy napon a kettőt.

2024-ben a Sogna ragazzo sogna elnevezésű gyermek jótékonysági műsorban jelentik be előadójukat.

Résztvevők Év Előadó Dal Magyar fordítás Helyezés Pontszám 2013 Michele Perniola O-o-O Sole intorno a me O-o-O Napfény körülöttem mindenhol 10. 42 2014 The Peppermints Breaking My Heart Összetörni a szívemet 15. 21 2015 Kamilla Ismailova Mirror Tükör 14. 36 2024 Idols SM Come noi Mint mi 17. 47 2025 Martina Crv Beyond the Stars A csillagok mögött 9. 125

Szavazás 2013–2025

San Marino a következő országoknak adta a legtöbb pontot: Hely Ország Pont 1. 44 2. 27 3. 26 4. 26 5. 21 6. 19 7. 18 8. 9. 16 10.

San Marino a következő országoktól kapta a legtöbb pontot: Hely Ország Pont 1. 16 2. 12 3. 11 4. 9 5. 6 6. 7. 5 9. 10. 4

San Marino még sosem adott pontot a következő országoknak: Bulgária, Észak-Macedónia, Észtország, Montenegró, Németország és Portugália

San Marino még sosem kapott pontot a következő országoktól: Albánia, Ausztrália, Bulgária, Ciprus, Észtország, Horvátország, Németország, Spanyolország, Szerbia és Szlovénia

Háttér Év Rendező Kommentátor Pontbejelentő 2013 Kijev Lia Fiorio és Gilberto Gattein Giovanni 2014 Marsa Clara 2015 Szófia Arianna Ulivi 2016–2023 Nem vettek részt és nem közvetítették a versenyt 2024 Madrid Mirco Zani és Roberto Bagazzoli 2025 Tbiliszi Asia Ceccoli

Galéria

Lásd még San Marino az Eurovíziós Dalfesztiválokon

További információk San Marino profilja a junioreurovision.tv-n

Jegyzetek

Eurovízió Junior Kategória:Országok a Junior Eurovíziós Dalfesztiválon