A Garfield és a valós világ (eredeti cím: Garfield Gets Real) 2007-ben bemutatott amerikai 3D-s számítógépes animációs film, amely Jim Davis Garfield című képregénysorozat alapján készült. Az animációs játékfilm rendezője Mark A. Z. Dippé, producere John Davis, zeneszerzője Kenneth Burgomaster. A mozifilm a Davis Entertainment, a Paws Inc. és a The Animation Picture Company gyártásában készült, a 20th Century Fox forgalmazta. Műfaja filmvígjáték.
Amerikában 2007. augusztus 9-én mutatták be a mozikban, Magyarországon 2008. január 16-án adták ki DVD-n.
Cselekmény
Garfield barátaival együtt a képregény világban él, ahol azon dolgoznak, hogy az újságolvasók minden nap élvezhessék a képsorokat. Ám Garfield unja a képregényvilágot, és egyre inkább vágyni kezd a valós világra. Ubul, miközben a kellékcsontot próbálja eldugni rátalál a vetítővásznon egy átjáróra, amin keresztül Garfield és Ubul átjut a valós világba, és úgy tűnik, hogy örökre ott ragadnak. Ott összetalálkoznak Kószával, a macskával, aki befogadja maga mellé őket. Időközben rájönnek a megpróbálnak elindulni egy versenyen, ahol új képregényszereplőket keresnek, és így újra visszatérhetnek, ám elutasítják, és a versenyen két izmos kutya, Hale és Hardy nyer, hacsak 24 órán belül Garfield és Ubul nem jut vissza a képregénybe. A srácok mindent megpróbálnak a visszajutásra, ám sikerületlenül. Később megjön az ötlet: Wally, a feltaláló készít egy hatalmas harmonikát, ami a két dimenzió között átjárhatóságot teszi lehetővé. Ám Hale és Hardy elkapják őket és Kószát annak elhagyatott otthonában, ami felgyullad, ám Wally, Jon és Bundás Billy, a medve elindul megmenteni őket, ami nagy nehezen sikerül is. Hale és Hardy így az utcán éltek tovább, miközben a képregényvilág egy új taggal bővült, Kószával... valamint jópár kiskutyával, akik Ubul csontját akarják.
Szereplők Szereplő Eredeti hang Magyar hang Garfield Frank Welker Kerekes József Ubul Gregg Berger Szokol Péter Kósza Fekete Zoltán Hale Presits Tamás Jon Arbuckle Wally Wingert Hujber Ferenc Wally Neil Ross Szombathy Gyula Charles, a rendező Seszták Szabolcs Bonita Jennifer Darling Halász Aranka Eli Greg Eagles Varga Rókus Nermal Jason Marsden Kossuth Gábor Heléna Audrey Wasilewski Kerekes Andrea Betty Dögei Éva Sheila Rajia Baroudi Nádasi Veronika Waldo Fred Tatasciore Tóth Zoltán Billy, a medve Szabó Győző Tapsifüles, a nyúl Stephen Stanton Lippai László Sid Patrick Fraley Gruber Hugó Bobby Jennifer Darling Spilák Klára Eric Fred Tatasciore Katona Zoltán Zelda Audrey Wasilewski Illyés Mari Hardy Frank Welker Zágoni Zsolt Kellékes Magyar Attila Keith, az operatőr Papucsek Vilmos Harmonikás lány Rajia Baroudi Pupos Tímea Hot-dogos Botár Endre
Érdekességek A filmben feltűnik a Blondie képregényből Dagwood, valamint a Moother Goose and Grimmy kutyája. A filmben látható több képregény részlete, valamint a Garfield 25 éve – Jöhet a torta! című könyv borítója. A filmben a szereplők eredeti nevét használják (Ubul helyett Odie, Heléna helyett Arlene)
Televíziós megjelenések
További információk
Kategória:2007 filmjei Kategória:Garfield-filmek Kategória:Amerikai számítógépes animációs filmek Kategória:Amerikai családi filmek Kategória:Amerikai fantasyfilmek Kategória:Amerikai kalandfilmek