bélyegkép|jobbra|Gyászjelentése Schnitzer Ármin (Hunfalva, 1836. december 8. – 1914. december 23.)Az Ujság, 1914. december 28. Komárom híres főrabbija, iskolaigazgató, az Országos Rabbi Egyesület elnöke, a komáromi Jókai Egyesület alelnöke.1915 Komárom - A Jókai Közmivelődési- és Muzeum Egyesület hivatalos értesítője III, 152
Élete A nikolsburgi jesiván és az ottani gimnáziumban tanult, később egyetemi tanulmányokat folytatott és bölcsészdoktor lett. 1861. december 31-én választották meg Komáromban rabbinak, ahol haláláig szolgált. Érdeme, hogy 1866-ban kieszközölte több magyar vádlott felmentését a haditörvényszéknél, 1867-ben pedig a vármegyénél az ő kezdeményezésére szüntették meg a zsidókra megalázó esküformulát. Jelentékeny tényezője volt Komárom város törvényhatóságának és kultúréletének. Később az Országos Rabbi Egyesület elnöke és a XII. községkerület alelnöke lett.
1892-ben negyven évi működés után Ferenc József a koronás aranykereszttel tüntette ki. Az izraelita hitközség által június 29-én rendezett jubileum-ünnepélyén a város és vidék vezérférfiai, a többi felekezetek lelkészei, vidéki paptársai és a város polgárai felekezeti különbség nélkül vettek részt. Ez alkalommal Jókai Mór is megtisztelte levelével. Komárom városa iskolaszékének, a városi törvényhatósági és a közigazgatási bizottságnak is tagja volt. Erős hazafias érzése, kiváló szónoki tehetsége (Komáromban tanult magyarul és ezen nyelven tartotta egyházi és alkalmi szónoklatait) által nagy népszerűségnek örvendett.
bélyegkép|jobbra|Willem Jansz Blaeu-féle éggömb 1603-ból (Schnitzer Ármin komáromi rabbi ajándéka) A Duna Menti Múzeum éggömbjét ő ajándékozta a Múzeum Egyesület gyűjteményébe.Gyulai Rudolf 1889: Kalauz. Komárom, 16.
Emlékezete
Schnitzer Ármin Mikromúzeum, Komárom Selye János Gimnázium osztályterme, Komárom
Művei Ein Wort zur Geburtsfeier Seiner Majestät des Kaisers. Gesprochen im israel. Tempel zu Komorn. Komorn, 1862. Beszéd a csallóközi 59. számú honvédzászlóalj lobogójának szentelése alkalmából. Komárom, 1872. Beszéd ő cs. és kir. Felségöknek I. Ferencz József és Erzsébet egybekelése 25-dik évfordulójának örömünnepére 1879. ápr. 24. a rév-komáromi izr. templomban. Komárom, 1879. Beszéd ő felsége 50. születésnapján. Komárom, 1880. Beszéd Jókai Mór szülőházán elhelyezett emléktábla ünnepélye alkalmával. Komárom, 1881. Zwei Predigten vor und nach dem Tisza-Eszlarer Prozess gehalten. Budapest, 1883. (Magyarul is.) Beszéd Montefiore Mózes 100. születésnapja alkalmával. Komárom, 1884. Gyászbeszéd Rudolf koronaherczeg elhunyta alkalmával. Komárom, 1889. Beszéd ő felsége megkoronáztatásának 25. évfordulója alkalmával. Komárom, 1892. Beszéd a haza ezeréves fennállása ünnepélyén. Komárom, 1896. Zsidó kulturképek. (Életemből). Komárom, 1904. Ünnepi beszéd, II. Rákóczi Ferencz és bujdosó társai hamvainak hazahozatala alkalmából (1906. október 28., Komárom) Eine Rabbinerwahl Der Traum im jüdischen Schriftum
Cikkei jelentek meg a Komáromi Lapokban, Nemzetben, Magyar Hírlapban, Izraelita Magyar Irodalmi Társulat Évkönyvében és a budapesti Egyenlőségben.
Jegyzetek
Irodalom Riszovannij Mihály 2017: Schnitzer Ármin és Pap Gábor barátsága – Schnitzer emlékiratainak tükrében. Fórum Társadalomtudományi Szemle 2017/3. Raab Ferenc 1996/2000: A komáromi zsidók múltja és jelene. Komárom.
Zsidó Kultúrképek, 1904.
Magyarország, 1902. június 25.
Külső hivatkozások Schnitzer Ármin Mikromúzeum Dunatáj 2012/19 Gyászjelentése a komáromi gyűjteményben
Kategória:Komáromiak Kategória:Rabbik Kategória:Hunfalviak Kategória:1836-ban született személyek Kategória:1914-ben elhunyt személyek Kategória:Zsidó származású magyarok