Az Allianz Hungária Zrt. a nagy múltú Allianz SE tagja és a nemzetközi csoport részeként 1996 óta folytat biztosítói tevékenységet Magyarországon. Ma már számos terméket kínál lakossági és vállalati ügyfelek részére is, a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítástól a filmprodukciók és műkincsek biztosításáig.

Történet 1986. július 1.: Megszűnik a magyarországi állami biztosítások rendszere, így az akkori egyetlen állami biztosítótársaságból kilépve megalakul a Hungária Biztosító. A társaság megkapja a korábbi állami intézmény számtalan ágazatát: a gépjármű-, exporthitel-, iparivagyon- és nemzetközi biztosításokat és a viszontbiztosítást. 1990. február 28.: A Hungária Biztosító részvénytársasággá alakul és a németországi központú Allianz még ebben az évben 49 százalékos részesedésre tesz szert. bélyegkép|jobb|Zsebigazolvány 1996: Az Allianz 100 százalékban a társaság tulajdonosa lesz, a Hungária Biztosító Rt. pedig belép az Allianz Csoportba. A társaság támogatásával 1996. április 19-én – a törvényi szabályozás megteremtése után – megkezdi működését az Allianz Hungária Nyugdíjpénztár (a névváltoztatás előtt Hungária Biztosító Önkéntes Nyugdíjpénztára) 1997. október 29.: A Hungária Biztosító Rt. Nyugdíjpénztára elindítja magánnyugdíjpénztári tevékenységét. 2001: A biztosítótársaság elnevezése Allianz Hungária Biztosító Rt.-re változik . Jelenleg Allianz Hungária Zrt. a cég neve. (2006. június 30-i az erre vonatkozó cégbírósági bejegyzés) 2005: Az Allianz Hungária újabb szolgáltatással bővül, ezúttal az Egészségpénztár működése kezdődik meg. 2006: Megnyílik az Allianz Bank, így az Allianz tovább bővíti foglalkozási körét a pénzügyi piacon. 2010: Az Allianz és az FHB Jelzálogbank aláír egy hosszú távú megegyezést, aminek következményeként az Allianz Bank beleolvad az FHB Bankba.

Technikai újítások 1999: Megkezdődik a Hungária Biztosító belső átalakulása. Az újítás egyik legfőbb eredménye a millenniumi év novemberében elindított telefonos ügyfélszolgálat. 2001: A társaság elkezdi a modern digitális eszközök bevezetését, ami felgyorsítja az ügyintézés folyamatát. 2010: Újabb technikai változások jelennek meg az Allianznál: a társaság bevezeti az e-GFB terméket, amit később az e-Casco és az Online Otthonbiztosítás követett. Ezek segítségével az ügyfelek maguk intézhetik biztosításukat az interneten és már a szerződéskötés mellett a módosítás, díjbefizetés valamint a károk bejelentése is ezen a felületen működhet. 2012: A mobil alkalmazások segítségével az Allianz Hungária szolgáltatásai még egyszerűbben, akár utazás közben is elérhetőek a telefonos készülékeken keresztül. Az applikáció lehetővé teszi utasbiztosítások megkötését, meglévő Allianz biztosítási díjak befizetését és az Allianz Facebook oldalának elérését. Az alkalmazás Androidra és iPhone-ra is letölthető. 2012: Az Allianz elindítja mobiltelefonos játékát, az X-játszmát, ami a KRESZ szabályainak gyakorlását segíti. Az alkalmazás használatakor különböző szituációkban kell eldönteni, hogy melyik járműnek van elsőbbsége. 2012: Elindul a Synaptel kárrendezési telefonos alkalmazás is, ami segíti a kárbejelentés és a kifizetés folyamatát. 2015: Az Allianz az Ingenico Group fejlesztésében és a MasterCard támogatásával új technikai megoldást vezet be, a mobil POS-t, azaz az mobil elektronikus kereskedői terminálon keresztüli bankkártyás fizetést. Ezzel a fizetési lehetőséggel az ügyfelek a díjaikat rugalmasan, biztonságosan és gyorsan rendezhetik tanácsadójuknál valamennyi nem-életbiztosítási és a hazai valutához kötött életbiztosítási termékek esetén.

Díjak, elismerések ÉvDíj, elismerés neve2004Superbrands díj200520072008Superbrands, Business Superbrands díjak200920102011Superbrands, Business Superbrands díjaka „Legjobb reputációval rendelkező biztosító” cím (B&P Consulting)Top 10 Call Center Díj (Gfk Hungaria)2012Superbrands, Business Superbrands díjakTOP200 Év pénzintézete díj (Figyelő)„Az év fogyasztóbarát biztosítója” elismerő oklevélTop 10 Call Center Díj (Gfk Hungaria)MoneyMoon díj2013Superbrands, Business Superbrands díjakEzüst Effie díj a reklámszakma Oscar versenyén a 2013-as gyorstarifáló bevezetéséhez kapcsolódó marketingaktivitásra2014Superbrands, Business Superbrands díjakBest of Call Centers díjDeloitte TOP 500 a legjobb magyar biztosítóAz Év Fogyasztóbarát Biztosítója díj2015Superbrands, Business Superbrands díjakAon Hewitt Legjobb munkahely 2015World Finance Global Insurance Award 2015 – Best General Insurance Company

Termékek Lakossági ügyfelek részére Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás Casco biztosítás Otthonbiztosítások Lakóközösségi biztosítások Utasbiztosítások Életbiztosítások Assistance biztosítások

Vállalati ügyfelek részére Kis- és középvállalkozások biztosítása Szakmai felelősségbiztosítások Klasszikus felelősségbiztosítások Pénzügyi kockázatok biztosítása Mezőgazdasági biztosítások Vagyon- és üzemszünet biztosítások Mérnöki biztosítások Logisztikai biztosítások Légi és vízi járművek biztosítása Filmprodukciók biztosítása Kiállítás- és műkincsbiztosítás Nemzetközi programbiztosítások Kockázatkezelési szolgáltatás Kis- és középvállalkozások biztosítása Csoportos személybiztosítás

Közösségi média Modern biztosítóként az Allianz Hungária a közösségi média felületeken is aktív szereplő. A széles körű jelenlét két célt szolgál: az ügyfelek tájékoztatását, edukációját a kármegelőzés és kárenyhítés területén, valamint a hivatalos ügyfélkapcsolati csatornák kiegészítését újabb kapcsolatfelvételi lehetőségekkel. Facebook Youtube Linkedin Google+ Twitter Pinterest Foursquare Instagram

Vezetőség Felügyelőbizottság (2017. január) Petros Papanikolaou Dr. Susanne Irena Doboczky Alexander Protsenko Ekler Ágnes Ibolya Mészáros Szabolcs

Elnök-vezérigazgatók 2008-2019 : Kisbenedek Péter 2006-2008: dr. Salamon Károly 1996-2006: dr. Patai Mihály 1986-1996: Uzonyi Tamás

Igazgatóság (2017. január) értékesítés és hálózatirányítás: Pásti Zoltán befektetések és termékportfólió menedzsment: Kozek András pénzügyek: Láng Ildikó IT, operáció és kárrendezés: Végh István

Kapcsolat bélyegkép|jobb|Allianz Hungária székháza Budapesten Székhely: 1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 48-52. Telefonos ügyfélszolgálat: vezetékes: +36 (1) 421-1-421 Telenor: +36 (20) 554-4-421 Telekom: +36 (30) 421-1-421 Vodafone: +36 (70) 421-1-421 Allianz Hungária Egészség- és Önsegélyező Pénztár, Allianz Hungária Önkéntes Nyugdíjpénztár: +36 (1) 429-1-429 Fiókkereső

Vállalati felelősségvállalás Sport Paralimpia Az Allianz magyarországi leányvállalata 2012-ben lépett be a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság támogató körébe, és a Magyar Paralimpiai Bizottság partnere lett. Ennek köszönhetően az Allianz Hungária Zrt. a 2012-ben megrendezett londoni Paralimpián a Magyar Paralimpiai Csapat kizárólagos biztosítója volt. Az Allianz fő célja a paralimpikonok támogatása a felkészülésben, az előítéletek csökkentése és az esélyegyenlőség megteremtése. A magyar sportolók pedig sok-sok éve bizonyítják elismerésre méltó teljesítményükkel és inspiráló kitartásukkal, hogy rászolgálnak a társadalom bizalmára és támogatására.

Allianz Ifjúsági Labdarúgó Tábor bélyegkép|bal|A magyar képviselet az Allianz Ifjúsági Labdarúgó Táborban. Az Allianz 2009 óta szervezi meg focitáborát a németországi Münchenben. A többnapos rendezvényre a világ számos országából érkeznek fiatal tehetségek, hogy a Bayern edzőitől tanuljanak, bepillantást nyerjenek a csapat életébe, felfedezzék az Allianz Arénát és megismerjék az FC Bayern München játékosait. Az eseményen 2017-ig 6 alkalommal összesen 13 focista képviselte Magyarországot is.

Baleset-megelőzés, közlekedésbiztonság Városligeti KRESZ Park A Városligetben található terület a gyerekeknek jött létre, hogy megtanulják a közlekedés alapvető szabályait. 2007-ben a KRESZ Park felújításának fő támogatója az Allianz Hungária Biztosító volt, a későbbiekben pedig a park működéséhez is hozzájárult.

X-játszma Az Allianz Hungária mobiltelefonra is letölthető játéka, az X-játszma a KRESZ szabályainak gyakorlását segíti. Az alkalmazás használatakor különböző szituációkban kell eldönteni, hogy melyik járműnek van elsőbbsége.

Forma 1 A Forma1™ és az Allianz 2000 óta áll kapcsolatban egymással. Az Allianz a Forma1™ Mercedes-Benz csapatának támogatásával figyelmet fordít arra, hogy a pilóták közlekedésbiztonsági tanácsokkal lássák el a mindennapi közlekedésben részt vevő embereket. A pilóták tanácsai eddig több mint 10 ezer megtekintésnek örvendenek. A videók az alábbi linken érhetők el. Az Allianz Hungária a Mercedes-Benz Magyarországgal közösen a 2014-es mogyoródi futam tiszteletére egy családi hétvégét szervezett a Driving Campen. A rendezvényre látogatók élőben találkozhattak Nico Rosberggel, az AMG Mercedes Petronas csapat pilótájával, valamint az Allianz biztonsági nagykövetével, Bernd Mayländerrel, aki a hivatalos biztonsági autó pilótája a futamoknak. Az eseményen összegyűlt matchbox autókat a két vállalat a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatnak ajánlotta fel.

Pénzügyek

PénzSztár Verseny 2014-ben szervezték meg második alkalommal magyarországi és határon túli középiskolás csapatok számára a PénzSztár Versenyt, amely egy pénzügyi és gazdasági vetélkedő. A verseny célja, hogy a diákok a nagybetűs életben szükséges, gyakorlatban hasznosítható tudással már középiskolás korukban megismerkedjenek. A pénzügyi edukáció terén kiemelkedő szerepet szeretne betölteni az Allianz Hungária Zrt. is, emiatt 2014-2016 között csatlakozott a támogatók köréhez. Évente közel 1000 középiskolás csapat biztosítással kapcsolatos kérdéseinek kidolgozásában vett részt a társaság.

Konferenciák A pénzügyi tudatosság növelésében és a biztosítással kapcsolatos kételyek eloszlatásában az Allianz Hungária Zrt. közvetítői partnerei is nagy szerepet játszanak. Az Allianz megragadja a lehetőséget, hogy ne csak ügyfeleinek, hanem az ügyfelek által megbízott közvetítő partnereinek is széles körű, megbízható tájékoztatást adjon. Az Allianz a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége és a Magyar Biztosítási Alkuszok Szövetsége által szervezett konferenciák rendszeres résztvevője és kiemelt támogatója minden évben.

Klíma- és környezetvédelem Az Allianz társadalmi felelősségvállalásaként három terület támogatását tartja elengedhetetlennek: az éghajlatváltozásokkal kapcsolatos termékeinek és szolgáltatásainak fejlesztését; a felmelegedés mértékének csökkentéséhez hozzájáruló technológiákba való befektetést és a klímaváltozás kutatásának támogatását.

VAHAVA-projekt Az Allianz csatlakozott a Magyar Tudományos Akadémia VAHAVA-projektjéhez, ami a globális felmelegedés várható hatásait kutatta. A program 2008-ban eredményesen zárult, az Országgyűlés elfogadta a VAHAVA éghajlatváltozási stratégiáját.

Változó Klíma A társaság segítséget nyújtott a Változó Klíma című ismeretterjesztő filmsorozat elkészítéséhez. A filmek célja a klímaváltozás okainak és lehetséges hatásainak vizsgálata.

Székház Az Allianz 2010-ben épült székházának tervezésekor elsődleges szempont volt az energiatakarékosság és a környezetvédelem. A szelektív hulladékgyűjtés és a napkollektorok mellett energiatakarékos fényforrások, mozgásérzékelők és palackozott helyett tisztított víz áll a munkatársak rendelkezésére. Ezen kívül az Allianz az újrahasznosított esővizet alternatív célokra használja fel, és a nyomtatások mennyiségének visszafogásával a papírfogyasztást is drasztikusan csökkentette az új székházban.

Társadalmi célú támogatások

Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesületet 1990-ben alapították a szociálisan hátrányos helyzetű, rászoruló gyerekek megsegítésére. Az Allianz egyik legjelentősebb hozzájárulása 2009-ben volt, a támogatást az egyesület a Lovasterápiás Központjuk és a budapesti gyermekorvosi rendelőjük működésének biztosítására fordította.

Pannonhalma