dél-koreai színész és rapper, legismertebb sorozatai a Something Happened in Bali, az I'm Sorry, I Love You, a Cain and Abel és a Master’s Sun, valamint a számos díjat nyert mozifilm, az Ez csak egy film.
Pályafutása Színészet Profi úszónak készült, a modellkedést a könnyű pénzkeresési lehetőség és kedvenc hiphop-énekese, Kim Szongdzse miatt választotta, akivel együtt akart szerepelni egy reklámban.
1995-ben a STORM farmermárka modellje lett, majd a Three Guys and Three Girls szitkomban és a Model című televíziós sorozatban kapott szerepet. Ennek ellenére nehezen sikerült befutnia. Az 1990-es évek végén, a 2000-es évek elején kisebb szerepeket játszott a televízióban. A végül a Glass Slippers című sorozat hozta meg számára 2002-ben.
A Something Happened in Bali tovább növelte népszerűségét, de a sorozat másik sztárja, Cso Inszong árnyékában maradt. Az igazi áttörést az I'm Sorry, I Love You jelentette számára, amely Ázsia-szerte sztárrá emelte.
2005-ben bevonult katonának, 2007 áprilisában szerelt le. Egy mozifilmmel, az Ez csak egy filmmel tért vissza a közönséghez 2008-ban. A film alacsony költségvetésű volt, így a másik főszereplővel, Kang Dzsihvannal úgy döntöttek, a gázsijukat a filmbe fektetik. Az alkotást nem csak a kritikusok, de a közönség is jól fogadta, meglepetés kasszasiker lett.
2009-ben Szo a japán és a kínai piacon is próbálkozott. A japán BeeTV számára kizárólag mobiltelefonra közvetített sorozatot forgatott I am GHOST címmel. Az egyenként ötperces, összesen 24 epizódos alkotásban egy gyilkost alakított, és egyáltalán nem volt szövege. Egy évvel korábban kisebb szerepe volt a című mangaadaptációban, ahol egy szörnyet formált meg. Kínában romantikus vígjátékot forgatott vel Sophie’s Revenge címmel. A szerepet azért vállalta el, mert könnyed és vidám alkotásban akart szerepelni a korábbi nyomasztóan sötét szerepei után. Ezt követően a Cain and Abel című koreai sorozatban játszott.
2010-ben a nagy költségvetésű Road No. 1 című háborús sorozatban kapott főszerepet, azonban a várakozásokkal ellentétben a nézettség igen alacsony, mindössze 6%-os volt.
2011-ben Szo egy romantikus melodrámában tért vissza a mozivászonra, az Always-ben egy ökölvívót alakított, aki beleszeret egy vak lányba.
2012-ben a Phantom című sorozatban egy munkamániás detektívet formált meg, majd az A Company Man című filmben egy életunt bérgyilkost.
2013-ban a nagy sikerű Master’s Sun című sorozatban kapott főszerepet, melyet a Hong nővérek írtak.
2015-ben Sin Mina oldalán az Oh My Venus című romantikus vígjátéksorozatban játszott főszerepet.
2018-ban megkapta élete első nagydíját az MBC Drama Awardson a My Secret Terrius című sorozatban nyújtott alakításáért.
Zene Szo régóta elkötelezett rajongója a hiphopnak, zenei karrierje 2008-ban kezdődött, a Rough Cut című filmjéhez és a Cain and Abel című sorozathoz G illetve G-Sonic néven két dalt vett fel. 2011-ben Pick Up Line címmel saját neve alatt kislemezt jelentetett meg, de nem aratott vele különösebb sikert.
2012 márciusában Corona Borealis címmel, 2013 januárjában pedig 6 PM...Ground címmel adott ki középlemezt. Filmográfia Filmek Év Cím Szerep 2002 Can't Live Without RobberyCshö Kangdzso2008Kitaro and the Millennium CurseJaksa Ez csak egy filmKangphe 2009 Sophie’s Revenge Jeff 2011Always Csholmin 2012A Company Man Csi Hjongdo 2015 A trón (cameo)2017The Battleship Island2018Be with You 2022Alienoid Confession
Televíziós sorozatok Év Cím Szerep Csatorna1996 Three Guys and Three Girls Kim Cshulszu MBC 1997 Model Song Kyung-chul SBS1998 MBC Best Theater 316 rész: What You Cherish Can Never Be Forgotten Tongu MBC I Hate You, But It's Fine Csholmin SBS2000 Love Story 6. rész: Miss Hip-hop & Mr. Rock O Cshulszu SBS MBC Best Theater 389. rész: Have You Ever Said 'I Love You'? Kjongmin MBC Wang Rung's Land Pak Minho SBS Because of You Jun MingiMBC Csoa, Csoa Pak Csiszop SBS Cheers for the Women Hvang Dzsunvon SBS2001 Long Way Kihjon SBS Delicious Proposal Csang Himun MBC Law Firm Cshö Dzsanggun SBS2002 We Are Dating Now Cshö Gjuin SBS Glass Slippers Pak Cshulung SBS2003 Thousand Years of Love Kisil Ari tábornok / Kang Incshol SBS2004 Something Happened in Bali Kang Inuk SBS I'm Sorry, I Love You Csha Muhjok KBS22008 U-Turn Csiszop OCN2009 Cain and Abel I Cshoin / O Gangho SBS I am GHOST Ghost BeeTV2010 Road No. 1 I Dzsangu MBC2012 Phantom Kim Uhjon / Pak Kijong SBS2013 Master’s Sun Csu Dzsungvon SBS 2014 One Sunny Day Line TV2015 Warm and Cozy étteremtulajdonos (cameo, episode 1) MBC Oh My Venus KBS22018My Secret TerriusKim BonMBC 2022 Doctor Lawyer MBC
Videóklipek Év Dal címe Előadó 1997 Goodbye Yesterday Turbo 1999 For You Rju Cshan 2001 The End I Hjonu Beautiful Days Csang Hjedzsin 2005 Mr. Flower Cso Szongmo 2008 Lonely Life G 2010 Smiling Goodbye Soya n Sun Take Szo Inguk 2012 Some Kind of Story Szo Dzsiszop feat. Ho Gak & Mellow 2013 Picnic Szo Dzsiszop feat. Ko Junha 6PM...Ground Szo Dzsiszop feat. Mellow 2014 18 Years Szo Dzsiszop feat. Satbyeol Boy Go Szo Dzsiszop feat. Soul Dive
Diszkográfia 고독한 인생 (Kodokhan inszeng) (kislemez, 2008) 미련한 사랑 (Mirjonhan szarang) (kislemez, 2008) 미련한 사랑 (Mirjonhan szarang) Drama ver. (Cain and Abel OST, 2009) 추억소리 (Cshuokszori) (Road No. 1 OST, 2010) Pick Up Line (kislemez, 2011) 북쪽왕관자리 (Corona Borealis) (középlemez, 2012) 6시...운동장 (6PM...Ground) (középlemez, 2013) 18 Years (középlemez, 2014) So Ganzi (kislemez, 2015) Cola Bottle Baby (kislemez, 2017)
Díjai és elismerései
2000 SBS Drama Awards: Legjobb új színész 2001 Fashion Model Awards: Ms. & Mr. Davidoff Award 2003 SBS Drama Awards: Top 10 sztár Kiválóság-díj (színész) (Thousand Years of Love) 2004 Baeksang Arts Awards: Népszerűségi díj (Something Happened in Bali) KBS Drama Awards: (I'm Sorry, I Love You) Legjobb páros (Im Szudzsonggal) Internetezők díja Népszerűségi díj Kiválóság-díj (színész) 2005 Baeksang Arts Awards: legjobb televíziós színész (I'm Sorry, I Love You) 2008 Best Jeanist Awards: Best Jeanist (nemzetközi) 2008 Korean Association of Film Critics Awards: legjobb színész (Rough Cut) 2008 Blue Dragon Film Awards: Legjobb új színész (Rough Cut) 2009 Baeksang Arts Awards: Legjobb új színész (Rough Cut) 2009: New York Asian Film Festival: Rising Star Asia Award (Rough Cut) 2009: Pusan Film Critics Awards: Legjobb új színész (Rough Cut) 2009 Buil Film Awards: Legjobb új színész (Rough Cut)"남우신인상 - 소지섭 (영화는 영화다)" . Buil Film Awards (in Korean). 19 November 2009. 2009 Grimae Awards: Legjobb színész (Cain and Abel) 2009 Kulturális Minisztérium: Az év televíziós színésze (Cain and Abel) 2009 SBS Drama Awards (Cain and Abel) Top 10 sztár Kiválóság-díj (színész) 2010 Daejong Film Festival: Különdíj a kultúrák közötti kapcsolatok elősegítéséért 2010 Style Icon Awards: nemzetközi stílusikon 2010 Korea Lifestyle Awards: Legjobban öltözött férfi 2011 Korea Tourism Organization: Különdíj 2011 Korean Culture & Entertainment Awards: Nagydíj (film) (Always) 2012 SBS Drama Awards (Phantom) Top 10 sztár Kiválóság-díj (színész) 2012-ben Kangvon tartományban egy 51 kilométeres utat neveztek el a színészről. 2013 SBS Drama Awards: Legjobb kiválóság díj: színész minisorozatban 2015 KBS Drama Awards: Legkiválóbb színész (Oh My Venus) 2018 MBC Drama Awards Kiválóság-díj (My Secret Terrius) Nagydíj
Jegyzetek
Fordítás
További információk
Kategória:1977-ben született személyek Kategória:Dél-koreai színészek Kategória:Dél-koreai rapperek Kategória:Élő személyek