Manyas város az azonos nevű körzetben, Törökország északnyugati részén, Balıkesir tartományban, a Márvány-tengertől és a Kuşcenneti Nemzeti Parknak helyet adó Madár-tó partjaitól délre helyezkedik el. A tengerszint feletti magassága 50 m.
Történelem
Sztrabón ókori földrajztudós szerint Manyas az egyik legrégebben lakott település, és a város régi neve Pemaninos vagy Miletopolis volt. A településen 1952-ben volt az első átfogó régészeti kutatás, amely során i. e. 6-7. századi, görög, ún. "proto-korinthoszi" stílusú (fekete alakos technikával készült) kerámia töredékek kerültek elő. A későbbiekben a hellenisztikus és római időszakból származó fogadalmi és temetkezési domborművek, egy fürdő és malom romjai, valamint 5 km-re nyugatra kénes gyógyfürdők és sírok, kis boroskancsók voltak az ásatás további eredményei.
Krími törökök érkeztek Románián keresztül az 1877–78-as orosz–török háború idején, és kb. 25 családnyi menekült telepedett le ezen a területen. 15 évvel később 1892–1893 körül a Kaukázusból jött újabb 25 grúz, cserkesz, dagesztáni, kabard család, majd telepedett le Maltepe környékén.
Manyast az 1936 decemberében kelt 3012-es törvény tette a körzet székhelyévé.
Közlekedés Távolságok Erdek településhez képest: Ayvalık 190 km, Balıkesir 107 km, Bandırma 22 km, Bursa 117 km, Gönen 55 km, Susurluk 62 km messzire van.
A körzet egyéb települései A körzet kisebb települései csoportosítva ábécé sorrendben, illetve zárójelben a Manyastól közúton mért legrövidebb távolság km-ben (ahol nincs zárójeles érték, ott nem áll rendelkezésre adat).
Önkormányzatok: Kızıksa (9,4), Salur (8,2).
Falvak: Akçaova (15,4), Boğazpınar (5,9), Bölceağaç (4,6), Cumhuriyet (4,6), Çakırca (13,2), Çal (5,3), Çamlı (11,9), Çataltepe (10,6), Çavuşköy (8), Darıca Bucağı (13,2), Değirmenboğazı (17,4), Dereköy (9,1), Doğancı (21,5), Dura (20,4), Erecek (14,9), Eskiçatal (6,8), Eşen (11), Hacıibrahimpınarı (14,1), Hacıosman (18,8), Hacıyakup (10,1), Hamamlı (10,1), Haydarköy, Hekim (4,7), Işıklar (15,6), İrşadiye (16,3), Kalfa (8,1), Kapaklı (3,8), Karakabaağaç (22), Kayaca (3), Kızık (3,7), Kocagöl (19), Koçoğlu (17,8), Kubaş (7,1), Kulakköyü, Necipköy, Örenköy, Peynirkuyu (9,2), Soğuksu (10,2), Süleymanlı (15,4), Şevketiye (16,2), Tepecik (8,8), Yaylaköy, Yeniköy (36,8).
Demográfiai adatok + Népességi adatok év összesen város falu 1965 31933 4011 27922 1970 30316 4116 26200 1975 29843 4410 25433 1980 30067 4692 25375 1985 29021 5077 23944 1990 29310 5648 23662 2000 25148 5455 19693 2007 23135 5464 17671 2008 22997 6503 16494 2009 22814 6578 16236 2010 22277 6501 15776 2011 21923 6579 15344 2012 21459 6466 14993
Jegyzetek
Fordítás
Kategória:Törökország körzetei és települései