Pelényi Margit, (Devecser, 1951. március 8. –) Ybl-díjas magyar építész, a Dél-Dunántúl kortárs építészetének meghatározó alakja, a Magyar Építőművészek Szövetsége Mesteriskolájának mestere.
Életpályája A pápai Petőfi Sándor Gimnáziumban érettségizett, majd 1975-ben szerzett diplomát a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem építészmérnöki karán. 1975-1979 között a zalaegerszegi Zalaterv, 1979-1980 között a szentlőrinci Költségvetési Üzem, majd 1990-ig a pécsi Baranyaterv munkatársaként dolgozott. 1989-1993 között a BÉTERV Kft. építésze, majd 1993-tól ennek jogutódja, a Du-Plan Kft. vezető tervezője.
Munkái elsősorban a dél-dunántúli régióban valósultak meg, de a kortárs építészet országosan elismert mesterei közé tartozik. Számos középületet tervezett, elsősorban a posta és a távközlési vállalat megbízásából, Tamásiban, Szekszárdon, Barcson és Keszthelyen. Egyetlen szakrális épülete a szentlőrinci ravatalozó. Oktatási épületei közül a legnagyobb visszhangot a mánfai Collegium Martineum, valamint a pécsváradi tanuszoda váltották ki, de terveket készített sajókazai Dr. Ámbédkár iskola új épületéhez is. Több lakóépület-együttese közül a Pécsen megvalósult szociális bérház-komplexum a legjelentősebb. Erről ő maga így nyilatkozott: „Úgy gondoltam, épületemmel tehetek egy gesztust a lakótelepiség felé: hiszen nem szükségszerű, hogy az a monotonitás, a sivárság, az embertelenség szinonimája legyen. Keresni kell olyan építészeti megoldást, amely a szűkös anyagi lehetőség ellenére is emberibb, szerethetőbb.”Somogyi Krisztina: Pelényi Margit – Ybl díj 2006. Régi-Új Magyar Építőművészet, 2006/5. 40-42. o.
Különösen érdeklik a szociális jellegű munkák. „Azt gondolom, ez rendkívül fontos terület. Ma Magyarországon, mi van ennél fontosabb? Ilyeneket örömmel csinálok. Ezerszer inkább, mint egy kétezredik, budapesti, üresen álló irodaházat. Az ember akkor örül a munkájának, ha azt érzi, hogy tényleg szükség van rá” – mondta erről. A délszláv háború után templomrekonstrukciókban vett részt, az Ormánságban református fiatalok, Pécs környéki falvakban fiatal roma házaspárok számára alakított át pusztuló parasztházakat, tervezett új épületeket.
2007-2011 között a Déldunántúli Építész Kamara vezetőségi tagja volt. 2008-tól a Mesteriskola mestere. 2006-ban Ybl-díjat kapott. Az indoklás szerint: „A dél-dunántúli tájegység egyik mértékadó építésze, akinek alkotásai – nagyságrendtől függetlenül - minden esetben az adott helynek és feladatnak megfelelő válaszok. Pelényi Margit munkásságában erős és jellegzetes elem a szociális érzékenység, ami elhivatott és áldozatos építészeti tevékenységgel párosul. Ezek mellett alkotó személyiségét az elmélyült szakmai tudás, az igényesség és határozottság ugyanúgy jellemzik. Mindezen vonások és képességek együttesének eredményeképpen épületei egyéni és eredeti karakterűek, korszerűek és értékállóak; finoman illeszkednek környezetükbe, legyen az táj, városi foghíj, kisváros vagy falu. Pelényi Margit építészeti munkássága bár a Dél-Dunántúlhoz kötődik, de személyes hangvételű, erőteljes és hiteles építészete országos szinten is példamutató, ismert és építészeti nívódíjjal is elismert.”
Pécsen él.
Díjak, elismerések 1994. Az építészeti kultúráért I. díj a szentlőrinci ravatalozó épületéért (Baranya Megyei Önkormányzat díja) 1997. Pro Architectura díj – a szentlőrinci ravatalozó épületéért 1997. Az építészeti kultúráért II. díj a pécsváradi erdészeti központ épületéért (Baranya Megyei Önkormányzat díja) 1999. Az építészeti kultúráért I. díj a mánfai Collegium Martineum épületéért (Baranya Megyei Önkormányzat díja) 2006. Ybl Miklós-díj Megvalósult épületei 1977. Sajtüzem, Zalaegerszeg 1983. Kétszáz lakásos társasházak, Mohács, Belváros 1984. Szociális otthon, Máriagyűd 1985. Posta, Tamási 1986. Piac, Harkány 1986. Posta, rekonstrukció és bővítés, Szekszárd 1987. 16 lakásos foghíjbeépítés, Pécsvárad 1988. Iskolabővítés, Sásd 1990. Iskola, Veszprém-Gyulafirátót 1991. Posta Telefonközpont üzletház, Barcs 1992. Telefonközpont, Keszthely 1992. Ravatalozó, Szentlőrinc 1993. Telefonközpont, Dombóvár 1995. Sportcsarnok, Pécsvárad 1996. Erdészeti központ, Pécsvárad (Lukácsi Tamással) 1997. Erdészeti üdülő, Szántód 1998. Collegium Martineum, épületrekonstrukció, Mánfa 1999. Collegium Martineum, új épület, Mánfa 2000. Foghíjbeépítés, Pécs, Forbát utca 2002. Bevásárlóközpont, Hévíz (Pelényi Gyulával) 2003. 120 szociális bérlakás, Pécs 2004. Négylakásos társasház, Pécs, Ranics utca 2004. Laterum szálloda bővítése, Pécs 2005. 40 lakásos társasház, Pécs, Hungária utca 2005. Általános iskola bővítése, Hosszúhetény 2006. Tanuszoda, Pécsvárad 2006. Családi ház, Pécs 2006. Családi ház, Sopron 2010. A Laterum szálloda bővítése, Pécs 2010. Könyvtár, Siklós 2010. A Pécsi Kesztyű mintaboltja, Pécs 2011. Közösségi ház, Óbánya 2011. Cigány iskola, Sajókaza 2011. Fotográfus háza, Pécs-Tettye 2012. 118 lakásos társasház, első ütem, Pécs-Patacs 2012. Művelődési ház, Kővágószőlős
Pályázatok 1997. Szekszárd, Közlekedésfelügyelet új telephely I. helyezés 1999. Pécsvárad kisegítő iskola és kollégium II. helyezés 1999. Pécs – Kertváros 60 lakás I. helyezés 2000. Pécs, 120 szociális bérlakás I. helyezés 2001. Pécs, István akna hasznosítása II. helyezés 2001. Pécs, Széchenyi tér harangláb(meghívásos pályázat) 2001. Pécs, Káptalan utcai tornacsarnok(meghívásos pályázat) 2002. Barcs, Sportuszoda II. helyezés 2002. Siófok, Regionális könyvtár – megvétel 2003. Pécs, 120 szociális bérlakás2. II. helyezés 2005. Pécs, Művészeti Campus I. helyezés 2008. Szombathely, Weöres Sándor Színház megújítása – megvétel 2009. Szombathely, Weöres Sándor Színház megújítása meghívásos pályázat III. hely Jegyzetek
Források 12 év. Dél-Dunántúl építészete a 21. század elején. A Dél-Dunántúli Építész Kamara kiállításának katalógusa. Pécs, 2010. Pelényi Margit. Szócikk a Baranyanet oldalán. Url: (letöltés ideje: 2013. november 18.) Pelényi Margit. Szócikk a Hübner’s Who Is Who oldalán. Url: (letöltés ideje: 2013. november 18.) Somogyi Krisztina: Pelényi Margit – Ybl díj 2006. Régi-Új Magyar Építőművészet, 2006/5. 40-42. o. További információk Pelényi Margittal kapcsolatos írások az Építészfórumon: A Pelényi Margit Stúdió honlapja:
Kategória:Magyar építészek Kategória:Ybl Miklós-díjasok Kategória:1951-ben született személyek Kategória:Pécsi építészek Kategória:Magyar nők Kategória:Élő személyek Kategória:Prima díjasok Kategória:A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagjai