A Nemzet Művésze díjat a művészeti díjak egymásra épülő rendszerében csúcsdíjként alapította a magyar országgyűlés 2014-ben. Azok a 65 év feletti, Kossuth-díjas alkotóművészek kaphatják meg, akik saját művészeti területükön jelentős értéket hoztak létre. A díjat a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöke adományozza évente november 5., az akadémia alapításának évfordulója alkalmából. A díjat a köztársasági elnök és az MMA elnöke közösen adja át.
Adományozása A törvény szerint az MMA Nemzet Művésze kitüntető címet egyidejűleg legfeljebb hetven művész viselheti, az alábbi bontásban:2014. évi X. törvény: 21. § irodalom: 12 fő; színházművészet: 10 fő; képzőművészet: 10 fő; zeneművészet: 10 fő; iparművészet: 7 fő; építőművészet: 6 fő; filmművészet: 6 fő; népművészet: 3 fő; táncművészet: 3 fő; fotóművészet: 2 fő. cirkuszművészet: 1 fő
A díj kizárólag egyéni teljesítmény elismerésére szolgál, abban minden személy csak egy alkalommal részesülhet. Megosztva, vagy posztumusz nem adományozható, érdemtelenség miatt visszavonható. A művészeti területek keretszámait csak az első két díjátadásra rögzítette a törvény. Később, ha a címet egyidejűleg viselők száma 70 fő alá csökken, akkor az MMA elnöksége határozhatja meg, hogy a megüresedett helyen a díjat a fent felsoroltak közül melyik területen adományozza, de a törvény előírja, hogy lehetőleg minden területen legalább egy díjazott mindig legyen. (A cirkuszművészeti díj nem került kiosztásra, mert nem volt a feltételeknek megfelelő Kossuth-díjas cirkuszművész. Az első Kossuth díjat a területen 2017-ben adományozták Richter Józsefnek.)
Odaítéléséről a tizenegy Kossuth-díjas művészből álló Nemzet Művésze-díj Bizottság dönt, amelynek az elnöke az MMA elnöke, feltéve, hogy Kossuth-díjas. A bizottság tagjait az MMA elnöke és a kultúráért felelős miniszter közösen kéri fel legfeljebb három évre.
A díjazott az adományozásról okiratot kap, jogosult a Nemzet Művésze cím viselésére, továbbá élete végéig életjáradékot kap, amelynek összege az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének a huszonháromszorosa. A juttatás adó- és illetékmentes. A Nemzet Színésze, a Magyar Mozgókép Mestere, illetve A Magyar Állami Operaház Mesterművésze cím viselése nem zárja ki, hogy tulajdonosa a Nemzet Művésze címet is megkapja és mindkét címet használja, azonban többes díjazottság esetén a művésznek választani kell, melyik díj után kéri az életjáradékot.
A díj nem adományozható a köztársasági elnök, országgyűlési képviselő, európai parlamenti képviselő, az Alkotmánybíróság tagja, a Kúria elnöke és elnökhelyettese, a legfőbb ügyész és helyettese, az Állami Számvevőszék elnöke és alelnöke, a Magyar Nemzeti Bank elnöke és alelnöke, az alapvető jogok biztosa és helyettesei, valamint állami vezető részére.
Az első díjak adományozására 2014-ben került sor. A cirkuszművészet területén az alapítás óta nem ítéltek oda díjat.
A Nemzet Művésze cím kitüntetettjei Jelenlegi díjazottak
Hely Név Művészeti ág A cím elnyerésének éve Születés éve Életkor 1 Bán Ferenc építőművészet 2016 1940 2 Dévényi Sándor építőművészet 2017 1948 3 Ferenczfy-Kovács Attila építőművészet 2024 1951 4 Lázár Antal építőművészet 2024 1941 5 Mezei Gábor építőművészet 2024 1935 6 Nagy Ervin építőművészet 2020 1950 7 Dárday István filmművészet 2020 1940 8 Gothár Péter filmművészet 2014 1947 9 Kende János filmművészet 2024 1941 10 Koltai Lajos filmművészet 2016 1946 11 Rofusz Ferenc filmművészet 2018 1946 12 Szabó István filmművészet 2014 1938 13 Korniss Péter fotóművészet 2014 1937 14 Kunkovács László fotóművészet 2018 1942 15 Ferencz István iparművészet 2015 1944 16 Hager Ritta iparművészet 2014 1931 17 Péreli Zsuzsa iparművészet 2020 1947 18 Rubik Ernő iparművészet 2014 1944 19 Schrammel Imre iparművészet 2014 1933 20 Székely László iparművészet 2014 1932 21 Bereményi Géza irodalom 2020 1946 22 Bodor Ádám irodalom 2019 1936 23 Kiss Anna irodalom 2017 1939 24 Serfőző Simon irodalom 2025 1942 25 Szakonyi Károly irodalom 2020 1931 26 Temesi Ferenc irodalom 2024 1949 27 Tőzsér Árpád irodalom 2014 1935 28 Farkas Ádám képzőművészet 2020 1944 29 Földi Péter képzőművészet 2020 1949 30 Keserü Ilona képzőművészet 2014 1933 31 Lakner László képzőművészet 2022 1936 32 Melocco Miklós képzőművészet 2014 1935 33 Orosz István képzőművészet 2018 1951 34 Berecz András népművészet 2024 1957 35 Kovács Miklós népművészet 2020 1928 36 Bánsági Ildikó színházművészet 2014 1947 37 Béres Ilona színházművészet 2014 1942 38 Blaskó Péter színházművészet 2014 1948 39 Huszti Péter színházművészet 2014 1944 40 Jánoskúti Márta színházművészet 2014 1942 41 Kubik Anna színházművészet 2025 1957 42 Marton Éva színházművészet 2014 1943 43 Miller Lajos színházművészet 2014 1940 44 Reviczky Gábor színházművészet 2021 1949 45 Sándor György színházművészet 2014 1938 46 Kiss János táncművészet 2025 1959 47 Pártay Lilla táncművészet 2014 1941 48 Uhrik Teodóra táncművészet 2024 1943 49 Zsuráfszky Zoltán táncművészet 2022 1956 50 Dubrovay László zeneművészet 2014 1943 51 Geiger György zeneművészet 2025 1944 52 Lantos István zeneművészet 2023 1949 53 Perényi Miklós zeneművészet 2014 1948 54 Ránki Dezső zeneművészet 2020 1951 55 Sapszon Ferenc zeneművészet 2021 1952 56 Selmeczi György zeneművészet 2023 1952 57 Szabó Dénes zeneművészet 2014 1947 58 Zádori Mária zeneművészet 2021 1948 59 betöltetlen cirkuszművészet60 betöltetlen61 betöltetlen62 betöltetlen63 betöltetlen64 betöltetlen65 betöltetlen66 betöltetlen67 betöltetlen68 betöltetlen69 betöltetlen70 betöltetlen
Elhunyt díjazottak
Név Művészeti ág A cím elnyerésének éve Születés éve Halál éve Ágh István irodalom 2014 1938 2025 Aknay János képzőművészet 2021 1949 2026 András Ferenc filmművészet 2021 1942 2024 Bachman Zoltán építőművészet 2014 1945 2015 Bak Imre képzőművészet 2014 1939 2022 Balassa Sándor zeneművészet 2014 1935 2021 Balla Demeter fotóművészet 2014 1931 2017 Bohus Zoltán iparművészet 2014 1941 2017 Buda Ferenc irodalom 2014 1936 2025 Budai Ilona népművészet 2018 1951 2023 Czakó Gábor irodalom 2019 1942 2024 Csete György építőművészet 2014 1937 2016 Csíkszentmihályi Róbert képzőművészet 2014 1940 2021 Csoóri Sándor irodalom 2014 1930 2016 Csukás István irodalom 2017 1936 2020 Deim Pál képzőművészet 2014 1932 2016 Dobai Péter irodalom 2014 1944 2025 Erdélyi Zsuzsanna népművészet 2014 1921 2015 Fekete György iparművészet 2018 1932 2020 Finta József építőművészet 2014 1935 2024 Foltin Jolán népművészet 2015 1943 2019 Gross Arnold képzőművészet 2014 1929 2015 Gyulai Líviusz képzőművészet 2014 1937 2021 Hildebrand István filmművészet 2020 1928 2022 Jankovics Marcell filmművészet 2014 1941 2021 Jókai Anna irodalom 2014 1932 2017 Juhász Ferenc irodalom 2014 1928 2015 Kalász Márton irodalom 2016 1934 2021 Kallós Zoltán népművészet 2014 1926 2018 Kampis Miklós építőművészet 2018 1935 2020Kardos Sándorfilmművészet202219442026 Kányádi Sándor irodalom 2014 1929 2018 Kévés György építőművészet 2022 1935 2024 Kocsár Miklós zeneművészet 2014 1933 2019 Konok Tamás képzőművészet 2014 1930 2020 Kő Pál képzőművészet 2014 1941 2020 Lator László irodalom 2018 1927 2023 Makk Károly filmművészet 2014 1925 2017 Maurer Dóra képzőművészet 2021 1937 2026 Mécs Károly színházművészet 2016 1936 2025 Németh János iparművészet 2014 1934 2026 Novák Ferenc táncművészet 2014 1931 2024 Párkai István zeneművészet 2014 1928 2023 Sajdik Ferenc képzőművészet 2023 1930 2025 Sánta Ferenc zeneművészet 2014 1945 2024 Sára Sándor filmművészet 2014 1933 2019 Sebő Ferenc népművészet 2014 1947 2026 Sinkó László színházművészet 2014 1940 2015 Solti Gizella iparművészet 2014 1931 2015 Somogyi Győző képzőművészet 2014 1942 2026 Soproni József zeneművészet 2020 1930 2021 Szakcsi Lakatos Béla zeneművészet 2014 1943 2022 Szervátiusz Tibor képzőművészet 2015 1930 2018 Szilágyi István irodalom 2014 1938 2024 Szőnyi Erzsébet zeneművészet 2014 1924 2019 Tamás Menyhért irodalom 2024 1940 2025 Tandori Dezső irodalom 2014 1938 2019 Timár Sándor táncművészet 2014 1930 2026 Tornai József irodalom 2014 1927 2020 Tóth János filmművészet 2014 1930 2019 Törőcsik Mari színházművészet 2014 1935 2021 Török Ferenc építőművészet 2014 1936 2021 Vadász György építőművészet 2014 1933 2024 Varga Imre képzőművészet 2016 1923 2019 Vasadi Péter irodalom 2014 1926 2017 Vásáry Tamás zeneművészet 2014 1933 2026 Zalaváry Lajos építőművészet 2014 1923 2018
Jegyzetek
Források 2014. évi X. törvény a Magyar Művészeti Akadémiáról szóló 2011. évi CIX. törvény módosításáról, III/A. Fejezet A Nemzet Művésze díj.
További információk A Magyar Művészeti Akadémia honlapja
Kapcsolódó szócikkek Magyar díjak, kitüntetések listája A Magyar Állami Operaház Mesterművésze A Nemzet Sportolója A Nemzet Színésze Magyar Mozgókép Mestere
Kategória:Magyar művészeti díjak