Koffán Károly (Geresd, 1909. október 17. – Budapest, 1985. november 9.) magyar grafikus, fotóművész, bábművész, ornitológus, művészpedagógus, érdemes művész (1981).
Életpályája 1928–1933 között a Képzőművészeti Főiskolán Rudnay Gyula tanítványa volt. 1933 és 1939 között Párizsban élt, bábosként néhány évig közreműködött az Arc-en-Ciel bábegyesület tevékenységében. Az ember tragédiája 1937-es előadásában is részt vett, valamint szintén 1937-ben a Thanatos, az utazó című előadáshoz ő készítette a bábukat. Hazatérését követően a bábozással felhagyott, 1948 és 1956 között a Magyar Képzőművészeti Főiskolán tanított.
Kiemelkedő alkotása a De Profundis című metszetsorozat, ezt 1940-ben könyv formájában is kiadták. Egyéni technikájú, csendéletet ábrázoló monotípiákat és monogravűröket is készített. Jelentősek művésztársairól készített portréi.
Egyéni kiállítások 1933, 1940, 1947, 1965 • Kortárs művészekről készített fotóportrék kiállítása, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
Kötetei De profundis. 32 fa- és linóleummetszet. Páris 1934–1939; előszó François Gachot; szerzői, Bp., 1940 Az erdei pacsirta fészke (Acta Zoologia, 1960) Birds in camera; angolra ford. Szabó-Froreich Antal, előszó Heinz Sielmann; Barrie and Rockliff–Corvina, London–Bp., 1960 Vögel vor der Kamera; németre ford. Salgó Gábor, előszó Heinz Sielmann; Corvina, Bp., 1961 A százéves Budapest szobraiból. 1872–1972 / Bildwerke in Hundertjähringen Budapest; fotó Koffán Károly, Szelényi Károly, bev. Németh Lajos; Corvina, Bp., 1972 Kezek; Megyei Könyvtár, Békéscsaba, 1984
Díjai, elismerései Zichy-díj Érdemes művész (1981)
Irodalom Tibély Gábor: Koffán Károly fotóportréi (Művészet, 1965. 8. sz.) Pogány Ö. Gábor: Koffán Károly munkássága; Corvina, Bp., 1974 (Fotóművészeti kiskönyvtár) A hitelesség keresése erkölcsi kérdés (interjú a fotóművésszel, riporter: Csapó György, Magyar Nemzet, 1982. aug. 27.) Csorba Géza: Koffán Károlyról (Fotóművészet, 1986. 1. sz.) Koffán Károly; interjú, tan. Csorba Géza; Corvina, Bp., 1987 (Corvina műterem) Németh Lajos: A fürkésző ember. Koffán Károly idézése (Kortárs, 1989. 11. sz.) Kincses Károly: A madaras ember. Koffán Károly (1909–1985) fotográfiái; Magyar Fotográfiai Múzeum, Kecskemét, 2003 (A magyar fotográfia történetéből)
Jegyzetek
Források Magyar életrajzi lexikon. Főszerk. Kenyeres Ágnes. Bp., Akadémiai Kiadó, 1994 Magyar színházművészeti lexikon. Főszerk. Székely György. Bp., Akadémiai Kiadó, 1994 Artportal
További információk
Ki kicsoda? Életrajzi lexikon magyar és külföldi személyiségekről, kortársainkról. 3. átd. kiad. Szerk. Betlen Katalin. Bp., Kossuth, 1975 Kortárs Magyar Művészeti Lexikon. Főszerk. Fitz Péter. Bp., Enciklopédia Kiadó, 1999–2001 Magyar művészeti kislexikon. Főszerk. Körber Ágnes. Bp., Enciklopédia Kiadó, 2002 Magyar festők és grafikusok adattára. A kutató-, föltáró- s gyűjtőmunkát végezte Seregélyi György. Szeged, 1988. Szegedi ny. * Művészeti kislexikon. [Szerk. Lajta Edit]. Bp., Akadémiai Kiadó, 1973 Művészeti lexikon. Fel. szerk. Lajta Edit. Bp., Akadémiai Kiadó, 1965–1968 Révai Új Lexikona. Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd, Babits, 1996– Új magyar életrajzi lexikon. Főszerk. Markó László. Bp., Magyar Könyvklub Új magyar lexikon 7-8. köt. Bp., Akadémiai Kiadó, 1959–1962 Koffán Károly (idősebb és ifjabb) az MTVA Fotóarchivumában - csak nézőképek)
Kategória:1909-ben született személyek Kategória:1985-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar grafikusok Kategória:A Magyar Népköztársaság Érdemes Művésze díjasok Kategória:Magyar ornitológusok Kategória:Magyar fotográfusok Kategória:Magyar bábművészek Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók