A Modern Magyarország Mozgalom Párt (röviden MoMa) liberális-konzervatív párt volt Magyarországon 2013–2019 között. Elnöke Bokros Lajos volt.

Története 2013. április 21-én jelentette be Bokros Lajos európai parlamenti képviselő, egykori pénzügyminiszter. Elnöke Bokros Lajos, alelnöke Pusztai Erzsébet, a Magyar Demokrata Fórum (MDF), a Magyar Demokrata Néppárt (MDNP) és a Centrum Párt egykori politikusa. Az elnökség tagja még Kajdi József, Antall József miniszterelnök kormányhivatalának vezetője, Pálfy G. István egykori tévés újságíró, valamint Cselényi László, a Duna Televízió volt elnöke.

A párt a 2014-es magyarországi országgyűlési választáson nem szándékozott indulni, mivel ehhez még nem érezte elég erősnek az ismertségét és támogatottságát, valamint kritizálta az újabb választási rendszert, de a Fidesz kritikusaként kívülről támogatta a baloldali Összefogást.A MOMA kívülről támogatja az ellenzéki összefogást – Budapestbeacon.com, 2014. február 21.

A MoMa a 2014-es európai parlamenti választásra már listát akart állítani – részben az addig EP képviselő elnök, Bokros Lajos miatt is –,Bokros Lajos vezetésével tíztagú EP-listát állít a MoMa hvg.hu, 2014. április 10. de nem sikerült a szükséges minimum támogatói aláírást összegyűjtenie, ezért a párt elesett az indulástól, így Bokros képviselői mandátuma is véget ért.Bokros Lajos nem tudott EP-listát állítani Origo, 2014. április 25.Nyolc párt indulhat az EP-választásokon Origo, 2014. április 25. A MoMa kezdeményezte az ajánlások újraszámolását, mivel szerintük elegendő érvényes ajánlás gyűlt össze,Újraszámolják a MoMa érvénytelen ajánlásait Origo, 2014. május 5. amit a Nemzeti Választási Iroda munkatársai a párt általi megbízottakkal együtt el is végzett, de a vizsgált ajánlásból a harmadik újraszámolás után is csak volt érvényes (a három újraszámlálásnak három különböző eredménye volt, de mindháromnak nagyjából 18 és fél ezer volt az eredménye), amely eredményt és az ez általi vereséget ezután a pártelnök is elismerte. Bokros közölte, hogy ezután a párt országos szervezetének kiépítésébe kezdenek.Mégsem indulhat Bokros az EP-választáson Origo, 2014. május 5.

A 2014-es önkormányzati választáson a párt 100 jelöltet indított, köztük a pártelnököt, Bokros Lajost budapesti főpolgármester-jelöltként, aki (36,04%) kapott, ezzel második lett a fideszes Tarlós István mögött.

2017 szeptemberében a párt megállapodást kötött a Demokratikus Koalícióval (DK) a 2018-as országgyűlési választásokra, ezt Gyurcsány Ferenc jelentette be a Közös Ország Mozgalom Agórájának megnyitásakor. Bokros 500 napos programja keretében kerülne sor a szövetségre, ezután új, kétfordulós választási rendszerű választásokat írnának ki.Bejelentették: Együtt indul jövőre a DK és a Bokros Lajos vezette MoMa ATV, 2017. szeptember 1.Ötszáz napra szövetkezne Bokrossal a DK Mandiner, 2017. szeptember 4. 2018. január 12-én azonban Bokros egy Facebook-posztban bejelentette, hogy a DK „négy hónapnyi hitegetés után” végül nem kívánt megegyezni velük, ezért a MoMa a megszüntetést elkerülendő önállóan indul a 2018-as választásokon. A DK válaszában azt közölte, hogy a MoMa hagyott fel az egyeztetésekkel, miközben szerintük a DK méltányos ajánlatával a „nem mérhető támogatottságú pártnak” parlamenti képviselete lett volna.Bokros: Gyurcsány átvert minket Index, 2018. január 12. A párt az országgyűlési választáson országos lista nélkül 617 szavazatot kapott, mely mindössze 0,01%-ot jelentett.

2019. március 15-én a párt utolsó közgyűlésén megszavazták, hogy a párt befejezi a működését, mert az indoklásuk szerint a magyar belpolitika „az önkényuralom szorításában jobbára az »éhezők viadalává« silányult”, ezért május 1-jével a MoMa befejezte a működését.Megszűnik Bokros Lajos pártja, a Moma – Index.hu, 2019. április 23.

Célkitűzések A párt elsődleges célja a nemzeti és európai, a konzervatív és szabadelvű értékek hiteles képviselete és terjesztése Magyarországon.

Ezzel összhangban törekszik az alkotmányos jogállam visszaállítására, az alapvető szabadságjogok megerősítésére, a 2011-ben elfogadott egyfordulós választási rendszer helyett egy arányos, kétfordulós választási rendszer kialakítására, a befektetői és beruházási bizalom visszaszerzésére, a korrupció minden válfajának megszüntetésére. A MoMa viszonyulását a demokratikus ellenzék pártjaihoz Bokros Lajos elnök 2014. január 30-i beszéde foglalta össze.

Választási eredmények Országgyűlési választások VálasztásSzavazatok számaSzavazatok arányaMandátumok számaMandátumok arányaParlamenti szerepe2014-es––––Nem indult2018-as*6170,01%––Nem jutott be *A párt nem állított országos listát.

Jegyzetek

További információk Hivatalos honlap Program

Kategória:Megszűnt magyarországi pártok Kategória:2013-ban alapított szervezetek