Ursula Gertrud von der Leyen ( ; született Albrecht;Adatlapja, Katalog der Deutschen Nationalbibliothek Ixelles, 1958. október 8. –) belgiumi születésű német orvos és politikus. 2019 óta az Európai Bizottság elnöke. 2005-től 2019-ig Angela Merkel kormányában három minisztérium élén is miniszterként szolgált. A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) és az Európai Néppártnak (EPP) a tagja. 2024. március 7-én az EPP őt választotta csúcsjelöltjének („Spitzenkandidat”) a 2024-es európai parlamenti választások kampányának vezetésére. Az Európai Tanács és az Európai Parlament is megszavazta, így 2024. november 1-jétől újabb 5 évre ő lett az Európai Bizottság elnöke.

Von der Leyen Brüsszelben született és nőtt fel német szülők gyermekeként. Apja Ernst Albrecht, az Európai Unió versenypolitikájának a főigazgatója volt. Kétnyelvűen, németül és franciául nevelték, és 1971-ben költözött NSZK-ba, amikor édesapja bekapcsolódott a német politikába. 1978-ban végzett a London School of Economics-on, majd 1987-ben szerezte meg az orvosi engedélyét a Hannoveri Orvosi Egyetemen. 1986-ban férjhez ment orvostársához Heiko von der Leyenhez, majd a 90-es években négy évig élt családjával az Egyesült Államokban. Miután visszatért Németországba, az 1990-es évek végén bekapcsolódott a hannoveri régió helyi politikájába, majd 2003 és 2005 között Alsó-Szászország tartomány kormányának a szociális, női- és családügyi, valamint egészségügyi minisztereként szolgált.https://www.bbc.com/news/articles/cw5yg6dp0gxo

Merkel-kormányaiban 2005 és 2009 között családügyi miniszter, 2009 és 2013 között munka- és szociális ügyi miniszter, végül 2013 és 2019 között védelmi miniszter volt. Ő volt az első női német védelmi miniszter. 2010 és 2019 között a CDU alelnöke volt, és Merkel kancellári posztjának egyik fő esélyesének, valamint Jens Stoltenberg után a NATO főtitkári posztjának esélyesének tartották.https://www.telegraph.co.uk/world-news/2023/07/04/biden-pushing-ursula-von-der-leyen-nato-head-ben-wallace/

2019. július 2-án az Európai Tanács von der Leyent javasolta az Európai Bizottság elnöki posztjára. Ezt követően az Európai Parlament július 16-án megválasztotta, ezzel ő lett az első nő ebben a tisztségben. A Forbes 2022-ben, 2023-ban és 2024-ben is a világ legbefolyásosabb nőjének választotta.https://www.forbes.com/consent/ketch/?toURL=https://www.forbes.com/lists/power-women/

2024. július 18-án az Európai Parlament ismét megszavazta von der Leyent az Európai Bizottság elnöki posztjára. 2025 júliusában egy, míg októberében két bizalmatlansági indítványt indítottak ellene, de mind három indítvány elbukott.https://www.szabadeuropa.hu/a/bizalmi-szavazas-ursula-von-der-leyen-orban-viktor/33470454.htmlhttps://444.hu/2025/10/09/elbuktak-a-bizalmatlansagi-inditvanyok-ursula-von-der-leyennel-szemben

Családja Apja, Ernst Albrecht (1930–2014) korábban Alsó-Szászország tartomány kormányfője, édesanyja, Heidi Adele Stromeyer (1928–2002) nyelvész volt. Apai nagyapja, Carl Albrecht orvos-pszichoterapeuta autogén tréningen alapuló meditációs módszeréről volt ismert.

Öt testvére közül Hans-Holger Albrecht a Millicom International Cellular SA (MIC) elnök-vezérigazgatója, Donatus Albrecht az Aurelius AG igazgatóságának tagja.millicom.com: Executive Committeeaureliusinvest.de: Vorstand

1986-ban házasodtak össze Heiko von der Leyen orvos-vállalkozóval. Hét gyermekük van, két fiú és öt lány. 2007 óta Burgdorf-Beinhornban élnek.

Pályafutása Szakmai pályafutása Lehrtében járta ki iskoláit,Welche Schule für mein Kind?, Verlagsbeilage der Hannoverschen Allgemeinen Zeitung vom 12. Januar 2011, S. 15 majd 1977-től közgazdaságot tanult a göttingeni Georg-August Egyetemen, de 1980-ban megszakította tanulmányait. 1978-ban a London School of Economics and Political Science (LSE) előadásait látogatta. 1987-ben orvosi diplomát szerzett a hannoveri orvosi főiskolán, ezt követően a főiskola nőgyógyászati klinikáján segédorvosként dolgozott. 1991-ben szerzett orvosdoktori címet C-reaktives Protein als diagnostischer Parameter zur Erfassung eines Amnioninfektionssyndroms bei vorzeitigem Blasensprung und therapeutischem Entspannungsbad in der Geburtsvorbereitung című dolgozatával.

1992-ben, harmadik gyermeke születése után záróvizsga nélkül befejezte a szakorvosi képzést. 1992–1996 között családjával az Amerikai Egyesült Államokban élt. Visszatérve Németországba 2002-ig Friedrich Wilhelm Schwartz munkatársa volt a hannoveri orvosi főiskolán. 2001-ben Master of Public Health (MPH) címet szerzett.

Politikai pályafutása 1990 óta a CDU tagja. 1996–97-ben a CDU alsó-szászországi szociálpolitikai bizottságának, ezzel párhuzamosan a CDU tartományi orvosi munkacsoportjának tagjaként tevékenykedett. 2001–2004 között Sehnde városában volt önkormányzati képviselő, illetve a városi CDU-frakció vezetője. Ugyanebben az időben a hannoveri régió önkormányzatának is tagja volt, ahol az egészség- és kórházügyi bizottság elnöki tisztét töltötte be.

2003. március 4-étől a Christian Wulff által vezetett alsó-szászországi tartományi kabinet szociális minisztere volt. 2003–2005 között alsó-szászországi képviselő volt. 2004 decemberében beválasztották a CDU elnökségébe. 2005 februárjától a CDU Szülők, gyermek, hivatás bizottságát vezette.

Miniszterként Angela Merkel kormányaiban 2005. november 22-én lépett hivatalba mint Angela Merkel kormányának családügyi minisztere. 2009-ben a német szövetségi parlament alsóházába választották képviselőnek; október 28-ától Angela Merkel második kormányában családügyi miniszterként mindössze egy hónapig volt hivatalban, ugyanis november 30-án Franz Josef Jung utódjaként szociális és munkaügyi miniszternek jelölték.

2013 decemberében a CDU-CSU nagykoalíciós tárgyalások során honvédelmi miniszterré jelölték ki; ezzel ő lett az első nő Németországban ezen a poszton.Ursula von der Leyen übernimmt das Verteidigungsministerium, 2013. december 15. A 2017-es választást követően ismét a védelmi minisztérium vezetését kapta meg. Erről a posztjáról 2019. július 17-i hatállyal lemondott.

Az Európai Bizottság elnökeként 2019. július 2-án az Európai Tanács (EiT) Ursula von der Leyent jelölte az Európai Bizottság elnökének. Július 16-án az Európai Parlament 383 támogató és 327 ellenszavazattal megválasztotta a tisztségre. Ő az első nő ezen a poszton.Kicsoda Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnökjelöltje? Miután az Európai Parlament november 27-én támogatta a első Von der Leyen-bizottságot, 2019. december 1-jétől lépett hivatalba.

2021 végén a Politico Europe Európa legbefolyásosabb embereinek éves rangsorában az „álmodozók” kategória 2. helyére tette. Bizottsági elnöki terminusának első felét az eredeti céloktól eltérően a Covid19-pandémia során a tagállamok koordinálása, így a közös vakcinabeszerzés fémjelezte. Ehhez kötődik a Helyreállítási Alaphoz szükséges, precedens nélküli közös hitelfelvétel is. Régi támogatója, Angela Merkel visszavonulása és a CDU ellenzékbe vonulása számára is új helyzetet jelent.

2024. július 18-án újraválasztották tisztségébe. A szavazáson a mandátumát már átvevő 719 képviselőből 707 szavazott: 401 támogatta, 284 ellenezte, 15 tartózkodott, míg volt 7 érvénytelen szavazat is. Az Európai Parlament november 27-én megszavazta a második Von der Leyen-bizottságot, 2024. december 1-jétől lépett hivatalba.

Jegyzetek

Fordítás

Források Ursula von der Leyen honlapja Életrajza a szövetségi kormány oldalán Adatlapja a CDU/CSU-frakció honlapján Antje Schmelcher: Ursula von der Leyen: Eine steile Karriere , Frankfurter Allgemeinen Zeitung, 2007. április 16.; 2 rész: Die Karriere der Ursula von der Leyen „Ein Geflecht aus Intrigen“

További információk Ursula von der Leyen: C-reaktives Protein als diagnostischer Parameter zur Erfassung eines Amnioninfektionssyndroms bei vorzeitigem Blasensprung und therapeutischem Entspannungsbad in der Geburtsvorbereitung. Medizinische Hochschule Hannover, Hannover, 1990 (disszertáció) Ursula von der Leyen (szerk.) [et al.]: Füreinander da sein, miteinander handeln. Warum die Generationen sich gegenseitig brauchen. Herder, Freiburg im Breisgau, 2007 Ursula von der Leyen és Maria von Welser: Wir müssen unser Land für die Frauen verändern. C. Bertelsmann, München, 2007 Ursula von der Leyen és Liz Mohn (szerk.): Familie gewinnt. Bertelsmann Stiftung, Gütersloh, 2007 Ursula von der Leyen és Vladimir Spidla (szerk.) : Voneinander lernen – miteinander handeln. Aufgaben und Perspektiven der Europäischen Allianz für Familien. Nomos, Baden-Baden, 2009 Daniel Domscheidt-Berg: Inside Wikileaks. Meine Zeit bei der gefährlichsten Website der Welt. 1. Auflage. Ullstein Verlag, Berlin, 2012 101–104. o. Meet the commissioners, Politico

Kategória:Az Európai Bizottság elnökei Kategória:Németország hadügy- és védelmi miniszterei Kategória:CDU-tagok Kategória:1958-ban született személyek Kategória:Élő személyek