bélyegkép|jobbra|Utazás Magyarországra A Storitz Vilmos titka Jules Verne 1911-ben megjelent – Magyarországon játszódó – regénye.
Az eredeti művet 1898-ban fejezte be Verne, de a regény csak a halála után, 1911-ben jelent meg az író fiának, Michel Verne-nek az átdolgozásában. Jules Verne eredeti kéziratát 1977-ben találták meg, ez a változat 1985-ben jelent meg a Société Jules Verne kiadásában.
A regény keletkezése A Storitz Vilmos titka történetének megírása valószínűleg két szakaszból állt. Az első tervezet 1897 körül keletkezett. Ez a változat valószínűleg megelőzte Wells: A láthatatlan ember (The Invisible Man, 1897) című regényét.
Majd később, 1901-ben, a regényt gondosan átvizsgálta, kiegészítette és korrigálta a szerző. Egész oldalakat áthúzott és egy új szövegrészt illesztett a korábbihoz. Annak ellenére, hogy nyomtatásra kész szöveg maradt fenn, a regény az író életében nem jelent meg.
Történet
1. fejezet
A Párizsban élő Henry Vidál 1775. április 4-i keltezéssel levelet kapott a testvérétől, Márktól. Az öccse Magyarországra hívta, hogy bemutassa számára a jegyesét, egy vagyonos magyar család gyönyörű, kedves és jóravaló lányát, Radvánszky Máriát. Henry azt tervezte, hogy Franciaországból Bécsig postakocsival, Bécstől kezdve Pozsonyig, aztán Budapestig, majd le Zimonyig a Dunán hajóval utazik majd.
Henry a francia rendőrségen, ahová az útleveléért ment, véletlenül tudomást szerzett egy rendőrtiszt barátjától arról, hogy Radvánszky Máriának korábban már akadt egy kikosarazott kérője. Ez a német férfi a nemrég elhunyt híres alkimista, Storitz Ottó fia volt: Vilmos, aki az elutasítás ellenére is időről időre zaklatta a boldog házasságra készülő fiatalokat.
2. fejezet
Henry április 14-én indult el Párizsból, 11 nap múlva Bécsbe érkezett. Közben csak Strassburgban pihent meg egy keveset, ahol még városnézésre is maradt ideje. A további útvonala Aachenen, Karlsruhén, Stuttgarton, Ulmon, Württembergen, Augsburgon és Münchenen vezetett keresztül. Salzburgban osztrák földre jutott, majd április 24-én érkezett Bécsbe. 86 órát töltött az osztrák fővárosban, az volt a szándéka, hogy majd visszajövet nézi meg alaposabban. Innen a Dorottya nevű hajón folytatta útját, ahol utazás közben összebarátkozott egy franciául jól beszélő magyar fiatalemberrel, akivel jókat beszélgettek a fedélzeten.
Miközben a hajóra nagy mennyiségű rakományt pakoltak, a francia mérnök egy napot Pozsony szépségeinek megtekintésére fordított. A továbbiakban rácsodálkozott arra, hogy a Duna Magyarország területén hatalmas, széles folyóvá vált. Megízlelte a Dunántúl és Tokaj híres borait, és arra a véleményre jutott: „A magyarországi bor pedig tudvalevőleg mindjárt a francia bor után következik minőségben, Európa második legjobb bortermelő országa Magyarország, a spanyolok és olaszok ebben a tekintetben messze elmaradnak mögöttük.”
Esztergom és Vác után a két ikerváros, Buda és Pest következett. Végigkóborolta a szűk, kanyargós, kis budai utcákat, megcsodálta a furcsa, régi házakat, a 150 éves török hódoltság emlékeit, megnézte Gül Baba sírját is. Pesten jóval több időt töltött, mint Budán, reggeltől estig fáradhatatlanul rótta az utcákat. Felmentem a Várhegyre, a Gellért-hegyre, megcsodálta a Halászbástyát. Végezetül Henry elment a Margitszigetre és kirándult a Városligetbe.
Egy pesti étteremben egy újságcikkre lett figyelmes, amely a Storitz Ottó születésnapja címet viselte, és az elhunyt tudós sprembergi temetőben lévő sírjánál tartandó megemlékezésről és a hírhedt kémikus munkásságáról szólt.
Pesten sokan szálltak le és fel a hajóra, az újonnan jöttek között egy furcsa, sűrű szemöldökű, mogorva német fiatalember is, aki Henryben az utazás során rossz érzéseket keltett. Május 8-án az éjszakát Dunapentele mellett töltötték, Mohácsra május 10-én érkeztek, majd Zombornál az ellenszenves német kiszállt a hajóból. Zimonyhoz érkezve valaki német nyelven megszólalt Henry háta mögött: – Jaj Vidál Márknak és jaj Radvánszky Máriának! Örökre boldogtalanok lesznek, ha meg mernek esküdni egymással!
A férfi hátrafordult, de egyedül állt, senki sem volt mögötte.
3. fejezet
A hajóállomáson Henry végre találkozott rég nem látott öccsével, és megismerkedett Radvánszky Ferenc huszárkapitánnyal, majd a Nagyszállóba költözött, ahol Márk is lakott. A két testvér a szállodában hosszan elbeszélgetett egymással. Márk részletesen elbeszélte arcképfestői karrierjét, Henry megtudta, hogy a testvérét az osztrák udvarban Mária Teréziának is bemutatták. A két szerelmes egymásra találásának történetére terelődött a beszéd, az is kiderült, hogy a házasságkötés után egy-két hónappal a fiatal pár Párizsba akar költözni. Radvánszkyék háza a Nagyszálló közelében volt, a két testvér elindult arrafelé. Útközben Henry szóba hozta Storitz Vilmos nevét. Márk tudott a különcnek tartott német kikosarazásáról, de ez az esemény négy-öt hónappal korábban történt, minthogy ő megkérte volna Mária kezét.
4. fejezet bélyegkép|balra|Mária és a festmény Radvánszkyék házának és a család – eddig még nem látott – tagjainak leírása után a szívélyes vendéglátás eseménysora következett. A francia mérnök örült, hogy végre megismerhette öccse jövendőbeli családját. Mária nagy örömmel mutatta meg Henrynek a róla készülő festményt. A kellemes, meghitt beszélgetés után a férfiak pipaszó mellett töltötték az estét. A Radvánszky család másnapra városnézést tervezett, hogy megmutassák a vendégnek Zimony nevezetességeit. Mária később leült a zongorához, és míg halkan, álmodozva játszott, magyar dalokat énekelt.
A két francia búcsút vett a háziaktól, és együtt indultak beszélgetve hazafelé. A szállóban Henry gyorsan ágyba bújt, fáradtan nyújtózott végig fekvőhelyén. Már félálomban volt, amikor újra meghallotta a korábbról ismert fenyegető német szavakat: – Jaj Vidál Márknak és Radvánszky Máriának, jaj nekik, ha meg mernek esküdni egymással!
Hallucinációnak vélvén a suttogást Henry hamarosan csöndes, mély álomba merült.
5. fejezet bélyegkép|jobbra|Rejtélyes eset a vásárban Másnap a francia vendég Radvánszky Ferenccel bejárta a város nevezetességeit. A barangolás közben a város közepén fekvő nagy téren megnézték a heti vásárt. A sok látnivaló mellett még cigányzenét is hallgattak. Egy parasztemberrel furcsa dolog történt, senki nem látta, nem értette, ki öklelhette fel. A Duna-parton szép kertes házak mellett vitt el az útjuk. Itt egy elhanyagolt, komor, kietlen, ijesztő ház kirítt a sorból: ennek Storitz Vilmos volt a tulajdonosa. Henry megpillantotta a porosz férfit, aki a szolgájával beszélgetett a kertben, és ekkor jött rá, hogy a némettel együtt utazott Pesttől a Dorottya nevű hajón.Itt ellentmondás található a regény két része között: „Délután Zombor alá érkeztünk, ahol hajónk egy-két óra hosszat vesztegelt. Másnap reggel a német nem kis örömömre kiszállt.” (2. fejezet) - „A magas, szőke, porosz férfi volt, kivel Pesttől Vukovárig együtt utaztam, és ki ott kiszállt a hajóból.” (5. fejezet)
6. fejezet
Henry további két napot át ismerkedett Zimonnyal Ferenc kalauzolásával. Úgy érezte, hogy Hermann, Stortz szolgája állandóan szemmel tartotta őt és öccsét. A mérnök május tizenhatodikán a város környékét akarta bebarangolni, de a huszárkapitány gondterhelt arccal váratlanul meghívta hozzájuk. Radvánszky doktor arról számolt be, hogy az előző nap este Storitz újra megjelent náluk, és harmadszor is megkérte Mária kezét. Az ismételt elutasítás után a kikosarazott fenyegetőzni kezdett, hogy hatalmában áll megakadályozni Márk és jegyese házasságát, majd a dühtől remegve kirohant a szobából. Radvánszky Ferenc a legszívesebben párbajra hívta volna ki a vakmerő németet, de apja és Henry kérésére, egyelőre elállt szándékától.
A következő nap incidens nélkül telt el, de május tizenhetedikéről tizennyolcadikára virradó éjszakán különös, váratlan esemény történt: a templomban a házasulandó párok nevét tartalmazó papírt valaki letépte és darabokra szaggatta. Egy óra leforgása alatt ez még kétszer megismétlődött, de nem látta senki, hogy ezt a sorozatos aljasságot ki tehette. Végül a házasulandók névsora elé sűrű vasrácsot tettek.
Radvánszky doktor, Ferenc és Henry érezték, hogy Storitz Vilmos háborút, kérlelhetetlen, könyörtelen harcot indított ellenük.
7. fejezet bélyegkép|balra|A lebegő mirtuszkoszorú A Nagyszállóban a további teendőket vitatták meg Henryék, majd az esti nagy ünnepségre terelődött a szó. 150 vendéget vártak a rendezvényre, ahol Mária és Márk tervezték aláírni a házassági szerződésüket. Annak ellenére, hogy Storitz Vilmos ott ólálkodott a ház körül, kellemes és nyugodt volt a bál hangulata.
Amikor Henry Máriával valcert táncolt volna, akkor felhangzott a Gyűlölet himnusza. Az ének már a szalon közepéről hallatszott, de az éneklőt senki sem látta. Egy láthatatlan kéz hirtelen megragadta a kandalló párkányára tett házassági szerződést, és a menyasszony virágcsokrával együtt darabokra szaggatta. Végül Mária mirtuszkoszorúját rabolta el a láthatatlan zavarkeltő.
8. fejezet
Másnap az egész városban a Radvánszkyék estélyén történt szörnyűségekről beszéltek. Az emberek szerint a kínos incidens mögött valami titokzatos és érthetetlen hatalom állt. Az ellenséges merénylet elkövetésével a korábban kosarat kapott Storitz Vilmost gyanúsították. Radvánszkyék a városházára mentek, és a rendőrkapitány tudtára adták a történteket. Székely rendőrfőnök már hallott az esetről, és a részletes beszámoló után megkérte az engedélyt a felettes hatóságtól, hogy házkutatást tarthassanak Storitznál. Radvánszky Ferenc és Henry is elindultak a Storitz-ház felé, hogy ott legyenek a vizsgálatnál.
9. fejezet bélyegkép|jobbra|Házkutatás a Storitz-házban Amikor Ferenc és Henry odaértek, a ház teljesen kihaltnak tűnt. Az kert és a bejárat zárait egy lakatos törte fel, majd hat polgári ruhába öltözött titkosrendőr Székely rendőrfőnök vezetésével nekilátott a házkutatásnak. Bár a kemencében még ott izzott néhány fadarab, a ház teljesen némának tűnt, mintha semmiféle élő lélek nem lakott volna ebben az épületben. A helyiségeket bejárva senkivel sem találkoztak. Egyedül Storitz Ottó arcképe nézett rájuk, mintha valami földöntúli hatalommal felruházott misztikus lény lett volna. A dolgozószobában kizárólag fizikai, kémiai és matematikai munkák voltak a polcon felhalmozva. A szoba egyik sarkában egy csomó kémiai felszerelésre bukkantak: tölcsérek, lombikok, mindenféle alakú csövek, különös formájú edények, ásványok. Az asztalon heverő könyveket, kéziratokat és egyéb irományokat hivatalosan lepecsételték és magukhoz vették. A kandallón egy furcsa alakú, kék színű üveget találtak. A benne lévő sárgásbarna folyadék véletlenül kiömlött a padlóra, és kesernyés szagot árasztva néhány pillanat múlva teljesen elpárolgott. A kutatás vége felé az egyik – őrségben álló – hatalmas termetű rendőr rémülten kiáltott fel, egy láthatatlan alak fellökte, a legény minden porcikájában reszketve állt a fal mellett. A toronyszobában az egyik sarokban egy kemény papírskatulya hevert. Ferenc kinyitotta ezt a skatulyát: Mária elrabolt mirtuszkoszorúja volt benne.
10. fejezet
Most már bizonyossá vált, hogy Storitz Vilmos követte el a tegnap esti merényletet. A koszorú megtalálásának történetét Henryék egyelőre a hölgyek – és a nyilvánosság – elől eltitkolták. A német cselszövő egyébként elhagyta Zimonyt, Sprembergbe utazott, hogy jelen legyen a május 25-i megemlékezésen, amit apja halálának évfordulóján rendeztek. A főispán utasította a rendőrséget, hogy ha Storitz megjelenne a városban, azonnal tartóztassák le. Sőt, kiutasító végzést is hozott, amelyben értesíti a határrendőrséget, hogy Storitz Vilmosnak tilos Magyarország területére lépni. Márk és Mária házasságkötésének napja közeledett.
11. fejezet bélyegkép|balra|Az esküvő napján