Urbán Róbert (Tököl, 1968. október 6. –) magyar pszichológus, egyetemi tanár, tanszékvezető az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Személyiség és Egészségpszichológia Tanszékén. Az ELTE Doktori Iskola törzstagja.Urbán Róbert, ODT

Életpályája

1995-ben szerzett pszichológus diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, ugyanitt 1996 és 1999 közt a Pszichológiai Doktori Iskolában folytatta tanulmányait, 1999-ben védte meg „Az interakciós szinkronitás vizsgálata kétszemélyes helyzetekben” című PhD disszertációját summa cum laude minősítéssel. Első munkahelye a Szonda Ipsos-nál volt, itt kvalitatív kutatásvezetőként működött. 2000 óta az ELTE oktatója és kutatója. 2001 és 2004 közt az MTA Bolyai János Kutatási Ösztöndíjában részesült. 2013-ban habilitált. A felsőoktatási munkából nemcsak mint oktató veszi ki részét, hanem részt vállal a tárgyak tematikájának kidolgozásában és segédanyagok írásában is mind a graduális, mind a posztgraduális képzések területén.

Az alapfeladatok mellett a graduális képzésben 1999 és 2003 közt a pszichoneuroimmunológia (az angol nyelvű képzésben Psychoneuroimmunology) a Klinikai és egészségpszichológiai program keretében részt vállalt a tárgy újragondolásában, tematikájának összeállításában és a képzésben azóta is használt szöveggyűjteményt szerkesztette. 2001-ben az egészségpszichológia alapkérdései és társadalmi kontextusa (az angol nyelvű képzésben Health psychology and its social context) témakörben a klinikai és egészségpszichológiai program keretében az előadás és a kapcsolódó gyakorlat tematikájának kidolgozásában és a tárgy oktatásában vett részt magyar és angol nyelven. Ugyanebben az évben az egészségmagatartás és az egészségfejlesztés (az angol nyelvű képzésben Health behavior and health promotion) témakörben, a Klinikai és egészségpszichológiai program keretében előadások és a kapcsolódó gyakorlatok tematikájának kidolgozásában és a tárgy oktatásában vett rész; a klinikai és egészségpszichológiai kutatások módszertana témakörben a Klinikai és egészségpszichológiai program keretében az előadás és a kapcsolódó gyakorlat tematikájának kidolgozásban és a tárgy oktatásában vállalt szerepet magyar és angol nyelven. 2001 és 2004 közt a klinikai egészségpszichológia tudományág területén a Klinikai és egészségpszichológiai program keretében az előadás és a kapcsolódó gyakorlat tematikájának kidolgozását segítette elő és a tárgyat oktatta magyar és angol nyelven. 2004 és 2008 közt a drogprevenció, egészségmegőrzés, egészségfejlesztés az iskolában témakörben A Drogprevenció program keretében a tantárgy kidolgozásában, oktatásában vett részt, s társszerkesztője volt az alkalmazott szöveggyűjteménynek. 2006 és 2008 közt az Egészségfejlesztésről pedagógusoknak névvel ellátott önálló közismereti tantárgy kidolgozásából vette ki részét. 2010-ben A bizonyítékon alapuló medicina és a magatartásorvoslás alapjai címen önálló tantárgy kidolgozásában és oktatásában vállalt részt magyar és angol nyelven. 2013-ban Bevezetés az egészség-pszichológiába című 45 órás nyári egyetemi tanfolyam résztvevője (Kyungpook National University, Visiting Scholar Program).

A posztgraduális képzések területén doktoranduszoknak tartott előadásokat, szemináriumokat, valamint szélesebb közönségnek konferencia-előadásokat. 2003-ban A fizikai egészség a pszichológiai alkalmazkodás és önszabályozás kontextusában témakörben, 2005-ben A fizikai egészség a pszichológiai alkalmazkodás és önszabályozás kontextusában címen, s ugyanekkor egészségpszichológiai olvasószemináriumokat is tartott. 2006-ban újra A fizikai egészség a pszichológiai alkalmazkodás és önszabályozás kontextusában témakört adta elő és még az Egészségpszichológiai kutatások módszertani kihívásait vázolta fel. 2007-ben Az egészségpszichológiai kutatások módszertani kérdéseit (II.) adta elő. 2008-ban több szemináriumi témát és előadást tartott: Regressziós módszerek alkalmazása az egészségpszichológiában; A fizikai egészség a pszichológiai alkalmazkodás és az önszabályozás kontextusában; Tudományos művek megjelenítési formái és kritikai elemzése I; Tudományos művek megjelenítési formái és kritikai elemzése II. Egészségpszichológiai propedeutika (előadás).

2009-ben Structural Equation Modeling: Bevezetés az AMOS 17.0 használatába téma előadója. 2010-ben újból több témát adott elő és szemináriumokat vezetett: A fizikai egészség, pszichológiai alkalmazkodás, önszabályozás; Tudományos művek megjelenítési formái és kritikai elemzése I. (Tanulmányírás; a kutatási eredmények bemutatásának módszerei; tanulmányok kritikai elemzése; lektori vélemény -és recenzió-írás); Tanulmányírás módszertana APA stílusban; Konzultáció haladóknak a Structural equation modeling használatával kapcsolatban. Bevezetés a structural equation modeling gyakorlatába; Structural equation modeling haladóknak.

2011-ben is többféle előadást és szemináriumot tartott: A fizikai egészség, pszichológiai alkalmazkodás, önszabályozás; Tudományos művek megjelenítési formái és kritikai elemzése I. (Tanulmányírás; a kutatási eredmények bemutatásának módszerei; tanulmányok kritikai elemzése; lektori vélemény -és recenzió-írás); Bevezetés a structural equation modeling (AMOS és MPLUS) alkalmazásába.

2012-ben is több témával szerepelt: Tudományos művek megjelenítési formái és kritikai elemzése I. (Tanulmányírás; a kutatási eredmények bemutatásának módszerei; tanulmányok kritikai elemzése; lektori vélemény -és recenzió-írás); Tudományos művek megjelenítési formái és kritikai elemzése II. (konferencia-előadás; egyetemi tanórák; népszerűsítő előadás); A klinikai és egészségpszichológiai kutatások módszertani lépései; A fizikai egészség a pszichológiai alkalmazkodás és önszabályozás kontextusában; Tudományos közlemények elkészítése és kritikai elemzése; Bevezetés a Strukturális Egyenlet Modellképzésbe (Structural Equation Modeling).

A kutatásban elért eredményeit jelzi tudományos publikációinak magas száma (1994 és 2014 közt 182 tétel),Urbán Róbert tudományos közleményei 1994-től napjainkig, 182 tétel összes tudományos közleményeinek impakt faktora 75.323. Öt PhD hallgatója közül egy hallgató 2012-ben elérte a PhD fokozatot, várhatóan három hallgatója 2015-ben éri el, két hallgatója pedig abszolutóriumot szerzett.

Kutatási területei

Egészségmagatartás, egészségpszichológia, a dohányzás multidiszciplináris elemzése, longitudinális kutatások.

Tudományos publikációi (válogatás)

Kötetei, szerkesztései magyar nyelven

Magántanár pszichológiából : felvételihez és vizsgákhoz / Urbán Róbert, Dúll Andrea. Budapest : Dokusoft, 1997. 210 p. A dohányzás egészségpszichológiája / Urbán Róbert, Kugler Gyöngyi. Budapest : Országos Addiktológiai Intézet, 2005. 231 p. „Végleg leteszem a cigarettát” : a dohányzásról való leszokás munkahelyi tréningjének csoportfoglalkozásaihoz készített munkafüzet / Urbán Róbert. Budapest : Országos Egészségfejlesztési Intézet, 2007. 63 p. ill. Leteszem a cigit : túlélőcsomag / Urbán Róbert, Gábor Edina. Budapest : Országos Egészségfejlesztési Intézet, 2008. 128, p. ill. Az egészségpszichológia elmélete és alkalmazása / szerk. Urbán Róbert. (Klinikai és egészségpszichológiai szakkönyvtár, szerk. Demetrovics Zsolt). Budapest : ELTE Eötvös Kiadó, 2012.

Elfogadott, megjelent és megjelenés alatt álló folyóiratcikkek

2015 1.Ábrahám Csilla , Urbán Róbert , Demetrovics Zsolt

A kóros evési és testi attitűdök összefüggése a különböző koffeintartalmú italok fogyasztásával

PSYCHIATRIA HUNGARICA 30:(1) p. 78. (2015)

5. Magyar Evészavar Kongresszus. Debrecen, Magyarország: 2014.09.19 -2014.09.20. (ABSTRACT)2.Babusa B , Czeglédi E , Túry F , Mayville S B , Urbán R

Differentiating the levels of risk for muscle dysmorphia among Hungarian male weightlifters: A factor mixture modeling approach

BODY IMAGE 12: pp. 14–21. (2015)3.Csermely G , Urban R , Czeizel AE , Veszpremi B

Sex ratio of congenital abnormalities in the function of maternal age- A population-based study.

CONGENITAL ANOMALIES 55:(2) pp. 85–91. (2015)4.Éva Pósfai , Ferenc Bánhidy , Róbert Urbán , Andrew E Czeizel

Birth Outcomes of Children Born to Women with Rheumatoid Arthritis

CENTRAL EUROPEAN JOURNAL OF PUBLIC HEALTH 23:(2) pp. 104–110. (2015)5.Griffiths M D , Urbán R , Demetrovics Zs , Lichtenstein M B , de la Vega R , Kun B , Ruiz-Barquín R , Youngman J , Szabo A

A cross-cultural re-evaluation of the Exercise Addiction Inventory (EAI) in five countries

SPORTS MEDICINE OPEN 1:(1) Paper Article 5. 7 p. (2015)6.Kapitány-Fövény M , Mervó B , Kertész M , Corazza O , Farkas J , Kökönyei G , Urbán R , Demetrovics Z

Is there any difference in patterns of use and psychiatric symptom status between injectors and non-injectors of mephedrone?

HUMAN PSYCHOPHARMACOLOGY: CLINICAL AND EXPERIMENTAL 30:(4) pp. 233–243. (2015)7.Kapitány-Fövény M , Mervó B , Corazza O , Kökönyei G , Farkas J , Urbán R , Zacher G , Demetrovics Z

Enhancing sexual desire and experience: An investigation of the sexual correlates of gamma-hydroxybutyrate (GHB) use

HUMAN PSYCHOPHARMACOLOGY: CLINICAL AND EXPERIMENTAL 30:(4) pp. 276–284. (2015)8.Király Orsolya , Urbán Róbert , Griffiths Mark D , Ágoston Csilla , Nagygyörgy Katalin , Kökönyei Gyöngyi , Demetrovics Zsolt

The Mediating Effect of Gaming Motivation Between Psychiatric Symptoms and Problematic Online Gaming: An Online Survey

JOURNAL OF MEDICAL INTERNET RESEARCH 17:(4) Paper e88. (2015)9.Kiraly Orsolya , Griffiths Mark D , Urban Robert , Elekes Zsuzsanna , Domokos Tamas , Demetrovics Zsolt

Comparing problematic Internet use and problematic online gaming in a nationwide sample of adolescents

JOURNAL OF BEHAVIORAL ADDICTIONS 4:(1) pp. 23–24. (2015)10.Kökönyei G , Józan A , Morgan A , Szemenyei E , Urbán R , Reinhardt M , Demetrovics Z

Perseverative thoughts and subjective health complaints in adolescence: Mediating effects of perceived stress and negative affects

PSYCHOLOGY AND HEALTH 30:(8) pp. 969–986. (2015)11.Maraz A , Eisinger A , Hende B , Urban R , Paksi B , Kun B , Kokonyei G , Griffiths MD , Demetrovics Z

Measuring compulsive buying behaviour: Psychometric validity of three different scales and prevalence in the general population and in shopping centres.

PSYCHIATRY RESEARCH 225:(3) pp. 326–334. (2015)12.Maraz A , Király O , Urbán R , Griffiths M D , Demetrovics Z

Why do you dance? Development of the Dance Motivation Inventory (DMI)

PLOS ONE 10:(3) Paper e0122866. 11 p. (2015)13.Maraz A , Urbán R , Griffiths M D , Demetrovics Z

An empirical investigation of dance addiction

PLOS ONE 10:(5) Paper e0125988. 5 p. (2015)14.Maraz A , Urban R , Demetrovics Z

The psychological factors behind dance addiction

JOURNAL OF BEHAVIORAL ADDICTIONS 4:(Suppl 1) p. 28. (2015) (ABSTRACT)

Budapest, Magyarország:15.S Mavrogenis , R Urban , A E Czeizel

Charachteritics of boys with the so-called true undescended testis diagnosed at third postnatal month – a population-based case-control study

JOURNAL OF MATERNAL-FETAL & NEONATAL MEDICINE 28:(10) pp. 1152–1157. (2015)16.Mavrogenis S , Urban R , Czeizel AE

Pregnancy complications in the mothers who delivered boys with isolated hypospadias – a population-based case-control study.

JOURNAL OF MATERNAL-FETAL & NEONATAL MEDICINE 28:(4) pp. 489–493. (2015)17.Stevanovic D , Urbán R , Atilola O , Vostanis P , Singh BalharaY P , AvicennaM , KandemirH , KnezR , FranicT , PetrovP

Does the Strengths and Difficulties Questionnaire – self report yield invariant measurements across different nations? Data from the International Child Mental Health Study Group

EPIDEMIOLOGY AND PSYCHIATRIC SCIENCES 24:(4) pp. 323–334. (2015) 2014 18.Berczik K , Griffiths M D , Szabó A , Kurimay T , Kökönyei Gy , Urbán R , Demetrovics Z

Exercise addiction – The emergence of a new disorder

AUSTRALASIAN EPIDEMIOLOGIST 21:(2) pp. 36–40. (2014)19.Csáky-Szunyogh M , Vereczkey A , Urban R , Czeizel AE

Risk and protective factors in the origin of atrial septal defect secundum – national population-based case-control study