, angol címén My Love From the Star, 2013 decemberében bemutatott dél-koreai televíziós sorozat, melyet az SBS csatorna vetített 2013. december 18. és 2014. február 27. között , , és főszereplésével. A sorozat a sávjában a legmagasabb, 17%-os nézettséggel debütált. 2014. február 14-én a HB Entertainment bejelentette, hogy a nézők kérésének eleget téve egy epizóddal meghosszabbítják az eredetileg 20 részesre tervezett sorozatot.

Történet 400 évvel ezelőtt, a Csoszon-korba érkezik egy másik bolygóról, ám az űrjárműve balesetet szenved és így nem tud hazatérni. Nem öregszik, így 400 évet él le fiatal, jóképű férfiként Koreában. A Csoszon-korban megismerkedik egy 15 éves lánnyal, akinek megmenti egyszer az életét, majd sok száz évvel később egy másik 15 éves lányét is, aki kísértetiesen hasonlít a csoszon-kori lányhoz. 12 évvel az incidens után a férfi szomszédságába költözik a nem túl okos, viszont annál hangosabb és önteltebb , Korea ünnepelt színésznője, aki ráadásul egyetemi óráira is járni kezd. Ki nem állhatják egymást az első perctől kezdve, azonban egy véletlen folytán a férfi rádöbben, hogy a nő az a kislány, akit 12 évvel korábban megmentett. Ráadásul közeleg az a ritka üstökös, aminek segítségével a férfi három hónappal később visszatérhetne a saját bolygójára.

A sorozatban többször is idéznek Kate DiCamillo The Miraculous Adventures of Edward Tulane című könyvéből.

Szereplők

Forgatás Mivel a főszereplőnek különleges képességei vannak, például teleportálni tud és megállítja az időt, a speciális effektekhez különleges kamerákat használt a stáb. Az úgy nevezett bullet time effekt eléréséhez 60 apró kamerát állítottak fel. A GoPro kamerát 180 fokos szögben helyezik el, ezzel filmezik különféle szögekből a „megállított” szereplőket. A részletekből rakják össze a jelenet képét, majd digitálisan is javítanak rajta. Ez volt az első alkalom, hogy Dél-Koreában HD-kamerával készítettek televíziós sorozatot. A 21. rész epilógusát a sugárzási idő miatt meg kellett vágni, teljes hosszában 2014. március 4-én az SBS csatorna honlapjára tették fel. Az epilógusban a főszereplők új házban kezdik meg házasságukat, a jeleneteket színész ban található otthonában vették fel.

Fogadtatás Amellett, hogy a sorozatot Koreában igen magas nézettség mellett vetítették, külföldön is népszerű volt, minden idők legdrágábban eladott koreai sorozata a kínai piacon, ahol az egyik legnépszerűbb online streaming műsor lett, az iqiyi weboldalon például 2013 decemberétől 2014 februárjáig több mint 14,5 milliárd alkalommal tekintették meg.

A sorozat egyéb tekintetben is rekordokat döntött, Kínában a H7N9 madárinfluenza terjedése miatt csökkent a csirkehúsfogyasztás, ennek ellenére a sorozatnak köszönhetően a nagyvárosokban a sült csirkét árusító éttermek jelentős forgalomnövekedést tapasztaltak, köszönhetően annak, hogy a sorozat női főszereplőjének kedvenc étele a (chicken, azaz csirke és azaz sör szavakból), vagyis a sült csirke sörrel.

A sorozatot kínai televíziós és filmes szakértők is dicsérték, forgatókönyvíró szerint a My Love From the Starst érdemes tanulmányozni, a története „egyszerű, de feszültséggel teli.” Pang Bo televíziós varieté-rendező szerint a koreai sorozatban nagy figyelmet fordítottak a legrövidebb jelenetek technikai színvonalára is, amire szerinte egyelőre a kínai sorozatgyártás nem képes. Kínai sztárok, mint például és is figyelemmel követték a sorozatot, gyakran posztolva róla a Weibo mikroblog felületén.

A sorozat a divatiparban is rekordot döntött Koreában, a által viselt ruhaneműk, kiegészítők és sminktermékek eladásai többszörösükre nőttek a vetítés ideje alatt, az Yves Saint-Laurent franciaországi lerakata is kifogyott például abból a rúzsból, amit a színésznő használ a sorozatban, annyit rendeltek belőle a koreai üzletek. A Shinsagae áruházlánc szerint soha nem látott mértékben megnőtt a forgalmuk a színésznő viselte termékek kereslete miatt.

A My Love From the Star betétdalai is Ázsia-szerte népszerűek lettek, Lyn My Destiny című dala vezette a hongkongi és a tajvani iTunes Store-listákat, de Indonéziában, Malajziában, Thaiföldön és Szingapúrban is jól szerepelt a slágerlistákon.

Zene

Slágerlista-helyezések Év Cím Legmagasabb helyezésLetöltés Megjegyzés KOR Hot100K-Pop 2013 My Destiny 2 2KOR: 750 133+ Part 1 2014 Like A Star 5 1KOR : 505 551+ Part 2 My Love From The Star 15 9KOR : 300 273+ Part 3 Hello 1 1KOR : 594 872+ Part 4 I Love You 29 7KOR : 119 557+ Part 5 Tears Like Today 2 2KOR : 204 459+ Part 6 Every Moment of You 2 2KOR : 429 522+ Part 7 In Front of Your House 4 —KOR : 172 630+ Part 8

Nézettségi adatok A kék számok a legalacsonyabb, a piros számok a legmagasabb nézettséget jelzik.

A 14. részt egy héttel eltolták a koreai újév miatt. Február 7-én 23:20-kor egy különkiadást is leadtak, mely az 1–15 részeket foglalta össze.

Epizód #Vetítés ideje ÁtlagnézettségTNmS RatingsAGB NielsenOrszágosSzöuli Fővárosi TerületOrszágosSzöuli Fővárosi Terület 1 2013. december 18. 15,5% 19,1% 15,6% 17,0% 2 2013. december 19. 15,9% 18,5% 18,3% 20,5% 3 2013. december 25.17,2%20,4%19,4%21,0% 4 2013. december 26.18,4%20,8%20,1%22,1% 5 2014. január 1.21,0%24,8%22,3%25,3% 6 2014. január 2.22,8%28,2%24,6%27,8% 7 2014. január 8.22,1%27,0%24,1%26,6% 8 2014. január 9.22,9%29,1%24,4%</span>27,4%</span> 9 2014. január 15.21,8%26,2%23,1%25,4% 10 2014. január 16.22,7%28,3%24,4%27,1% 11 2014. január 22.23,3%28,1%24,5%26,8% 12 2014. január 23.24,6%29,0%26,4%28,2% 13 2014. január 29.24,3%27,5%24,8%26,1% 14 2014. február 5.25,1%30,7%25,7%27,8% 15 2014. február 6.24,5%28,7%25,9%27,7% 16 2014. február 12.23,3%28,0%25,7%28,1% 17 2014. február 13.25,6%29,8%27,0%29,5% 18 2014. február 19.25,9%30,8%27,4%29,9% 19 2014. február 20.26,0%29,9%26,7%29,1% 20 2014. február 26.24,5%29,3%26,0%28,0% 21 2014. február 27.28,1%33,2%28,1%29,6% Összátlag22,64%27,02%24,02%26,24% Különkiadás 2014. február 7. 8,2% 9,4% 10,0% 11,5%

Díjak és elismerések Év Díj Kategória Díjazott Eredmény 2014 50th Paeksang Arts Awards Nagydíj (televízió) Legjobb televíziós sorozat My Love from the Star Legjobb rendező Legjobb színész Legjobb színésznő Legjobb forgatókönyv Legnépszerűbb színész Legnépszerűbb színésznő Legjobb betétdal My Destiny, Lyn 2014 Korea Drama AwardsNagydíj Legjobb televíziós sorozat My Love from the Star Legjobb új férfi színész Hallyu Hot Star Hot Star

Jegyzetek

Kategória:2013-ban bemutatott dél-koreai televíziós sorozatok Kategória:Az SBS saját gyártású műsorai Kategória:Sci-fi televíziós sorozatok Kategória:Romantikus televíziós vígjátéksorozatok Kategória:Televíziós drámasorozatok Kategória:2014-ben befejezett dél-koreai televíziós sorozatok