A Papp Ferenc-barlang sokáig a Pilis hegység leghosszabb és legmélyebb barlangja volt. 1982 óta Magyarország fokozottan védett barlangjai közül az egyik. A Duna–Ipoly Nemzeti Parkban található. Turista útikalauzokban is be van mutatva.

Leírás

Pilisborosjenő külterületén, Budakalász mellett, az Ezüst-hegy DK-i részén lévő felhagyott nagy kőfejtő felső, ÉNy-i részén található a barlang DK-re néző bejárata. A bánya sziklafalának tövében, 372 m tengerszint feletti magasságban, töbörszerű berogyás alatt nyílik 1 m széles, 1,6 m magas, lejtő tengelyirányú, berobbantott jellegű, ívelt és szabálytalan alakú bejárata. Az Ezüst-hegyi 2. sz. barlang bejárata mellett egy sziklába vésett Papp Ferenc-barlang felirat látható, amely miatt össze lehet téveszteni a két barlangot.

Gyalog, könnyű terepen érhető el. A piros sáv jelzésű turistaúton közelíthető meg legegyszerűbben gyalog a budapesti Csillaghegyi HÉV-megállótól. Néhány turistatérkép jelzi helyét barlangjellel, de a barlang neve nélkül.

A Papp Ferenc-barlangnak helyet adó kőfejtőben még két barlangról van sok információ, az Ezüst-hegyi 1. sz. barlangról, amely megsemmisült és az Ezüst-hegyi 2. sz. barlangról. Felfelé haladva a kőfejtő udvarában a sziklafal felé, először az Ezüst-hegyi 2. sz. barlang bejáratát lehet észrevenni, amely nagyobb, mint a tőle kb. 20 m-re Ny–ÉNy-ra, a kőbánya ÉNy-i sarkában és 2 m-rel magasabban található Papp Ferenc-barlang bejárat.

Vízszintes kiterjedése 52 m. Méretein kívül földtani szempontból is fontos az, hogy a 60 m-nél nagyobb mélységű barlangban feltárul a hegy üledékes kőzeteinek rétegsora, a felszínen elhelyezkedő oligocén hárshegyi homokkő, a felső eocén márgarétegek, a felső triász dachsteini mészkő és a dolomit. A barlang két jól elkülöníthető részre osztható. A felső, hárshegyi homokköves része omlások, beszakadások által alakult ki és labirintusos jellegű. Az alsó, karbonátos kőzetekben található, nagyobbik része hévizes oldódás miatt keletkezett. A két szakaszt a Csiga nevű csőjárat kapcsolja össze. Néhány helyen hideg vizes eredetű oldáscsövek láthatók. A barlang nincs lezárva, de megtekintéséhez a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság engedélye szükséges. Barlangjáró alapfelszereléssel és barlangjáró gyakorlattal járható.

Papp Ferencről lett a barlang elnevezve, aki nem sokkal a felfedezés előtt hunyt el. 1969-ben volt először Papp Ferenc-barlangnak nevezve a barlang az irodalmában. Előfordul a barlang az irodalmában Ezüst-hegy Cave No. III. (Kordos 1977), Ezüst-hegyi 3. sz. barlang (Kordos 1980), Ezüst-hegyi III. sz. barlang (Kordos 1977), Ezüst-hegyi 3.sz. barlang (Eszterhás 1989), Ezüsthegyi III.sz.barlang (Bertalan 1976), Ezüsthegyi felső barlangok (Leél-Őssy 1958), Ezüst-hegyi felső-barlangok (Szenti, Eszterhás 2001), Ezüst-hegy nagy kőfejtőjének barlangja (Kordos 1984), Ezüsthegy nagy kőfejtőjének barlangja (Bertalan 1976), Ezüst-hegy No. 3 Cave (Takácsné, Eszterhás, Juhász, Kraus 1989) és Papp Ferenc barlang (Bertalan 1976) neveken is. Ezüst-hegyi felső barlang az Ezüst-hegyi 2. sz. barlang és a Papp Ferenc-barlang.

Kutatástörténet

Az 1958-ban megjelent és Leél-Őssy Sándor által írt tanulmányban le vannak írva az Ezüsthegyi felső barlangok. A leírás szerint felső eocén bryozoás márga foltok vannak a hárshegyi homokkő alatt, az Ezüst-hegyen lévő barlangnál. A Kevély-hegycsoportban lévő barlangok főleg hévizes eredetűek, de vannak köztük karsztos (Ürömi-víznyelőbarlang) és tektonikus eredetűek is (ezüst-hegyi barlangok). Az Ezüst-hegy DK-i végén található felső homokkőbányákban, kb. 350–360 m tengerszint feletti magasságban helyezkedik el a két kicsi és szűk méretű aknabarlang. A nagyobbik 10 m hosszú és 4 m mély. Mivel a két barlang nem karsztosodó homokkőben jött létre teljes hosszában, ezért csak tektonikus hasadékbarlangok lehetnek. A két barlang jelenlegi formakincsének kialakításában ezenkívül még a ferde vetősík mentén bekövetkezett utólagos csúszásoknak és beomlásoknak is fontos szerepük volt. Bonyolult törmeléklabirintussá alakult át a két barlang a tömegmozgások miatt, hasonlóan mint a Csörgő-lyuk. A tanulmányhoz mellékelve lett egy térképvázlat, amely a Kevély-hegycsoportot mutatja be. A térképvázlaton megfigyelhető az Ezüsthegyi felső barlangok földrajzi elhelyezkedése. A rajzon és a szövegben 7-es és 8-as számokkal van jelölve a két barlang.

Az 1958. évi Karszt- és Barlangkutatási Tájékoztatóban publikálva lett egy barlangismertetés, amely a Földrajzi Értesítőben kiadott tanulmány alapján íródott. Az 1967-ben napvilágot látott Pilis útikalauz című könyvben az jelent meg, hogy az Ezüst-hegy DK-i végének felső homokkőbányájában több kicsiny hasadékbarlang van. A barlangot 1969. február 16-án tárta fel a Szenthe István vezette Vörös Meteor Természetbarát Egyesület barlangkutatóinak egy csoportja. Szenthe István sejtette, hogy a közel vízszintesen települt homokkőrétegek egy kb. 30 m-es szakaszon történő megszakadása, besüllyedése alatt barlangnak kell lenni. A leomlott, hatalmas homokkőtömbök között hosszú ideig tartó keresés, bontás után találtak rá.

Az 1969. évi Karszt- és Barlangkutatási Tájékoztatóban megjelent közlemény szerint néhány héttel a közlemény megjelenése előtt lett feltárva az érdekes barlang. A hévizes eredetű, több mint 400 m hosszú barlang a Pilis leghosszabb barlangja, amely azért különösen jelentős geológiai szempontból, mert a több mint 60 m mély természetes feltárásban nagyon jól megfigyelhető a hegy üledékes kőzeteinek rétegsora és települése, a felszínen lévő oligocén hárshegyi homokkőtől a felső eocén tagokon (budai márgán, bryozoás márgán és nummuliteszes mészkövön) keresztül a felső triász dachsteini mészkőig és dolomitig, valamint látható a tektonikus mozgások iránya és mértéke is.

A Pilis hegység geológiai szempontból jelentős barlangját a felfedezők a magyar barlangkutatás nemrég elhunyt kimagasló alakja emlékének megörökítése miatt Papp Ferenc-barlangnak szeretnék elnevezni. 1969 februárjában 14 darab alvó kis patkósdenevért találtak a Denevér-teremben, amelyet aztán róluk neveztek el és amely a homokköves részben van. 1969. februárban Szenthe István végezte el a barlang első, ideiglenes pontokkal történt, függőkompaszos felmérését. A felmérés alapján készült barlangtérkép valószínűleg elveszett. A barlang 62 m-es mélységét és kb. 400 m-es hosszát azóta sem sikerült növelni. 1969-ben Berán János is részt vett a barlang kutatásában.

Szenthe István 1969-es kézirata szerint a hasadékok mentén feltört hévíz alakította ki az üregrendszer járatait. Néhány helyen, például a Szakadékban hidegvizes eredetű oldáscsövek fordulnak elő. 1969 februárjában az aerosolból történő ásványkiválás vizsgálata közben klimatológiai méréseket végzett. Az 1969-es ásványtani vizsgálatának eredménye a következő. Aragonit: borsókő sok helyen előfordul, a dolomit ág végén sok van belőle. Halloysit: a hárshegyi homokkő aerosolból kivált, tömött, szilárd, vattára emlékeztető képződménye. Röntgen csak kalcitot, spektroszkópos vizsgálat stronciumot, a DTA és DTG vizsgálatok szerves anyagot mutattak ki. Montmilch: a hárshegyi homokkőn aerosolból keletkezett, rózsaszín, fehéres, laza szerkezetű képződmény. Röntgenvizsgálatkor a kalcit mellett a gipsz és brushit vonalai is jelentkeznek. Spektroszkópos vizsgálat során cézium, stroncium, vas 0,5–1%-ban, nikkel 0,003%-ban, cink 0,001%-ban jelentkezett. DTA gipszet és szerves anyagot, DTG brushitot és szerves anyagot mutatott ki.

bélyegkép|262px|balra|A Papp Ferenc-barlang bejárata 2013-ban

A feltárást követő napokban Kordos László, majd Csekő Árpád nagy mennyiségű diapozitívet készített. Az 1969-es felmérés alapján 1970-ben a Pilis leghosszabb és legmélyebb barlangja a Legény-barlangot megelőzve. 1970. május 2-án a Szpeleológia Barlangkutató Csoport két tagja, Dunai Sándor és Forgács Jenő részletes klímavizsgálatot végeztek a barlang bejárati szakaszában Assmann-féle aspirációs pszichrométerrel.

A csoport 1970. évi jelentésében részletes leírás található a barlangról. A jelentésben az olvasható, hogy az ürömi Ezüst-hegyen lévő Papp Ferenc-barlang általában több bejárattal nyílik, de a bejáratok közül csak egy járható. A homokkő labirintusban sokáig lehet bolyongani, ahol meglesz az a rés, ahol az eocén mészkő és márgacsoportok előbukkannak. Itt kb. 2,5–3 m hosszú spirális járaton lecsúszva érhető el a tényleges barlang. A barlang kétfelé ágazik, egy dolomitban képződött, kb. felfelé haladó járatra és egy eocén képződményekből álló, lefelé haladó járatra.

Felfelé egy kicsi, dolomitos terem után és szűk hasadékon át porló dolomitban keletkezett aknához lehet jutni. Itt csak beépített kötél segítségével lehet biztonságosan továbbjutni. A járat ezután meredeken felfelé hajlik pár m-t, majd elszűkül. A falakon sok borsókő van. A másik ág először mészkőben, majd eocén képződményekben kezdődik. A nagyon omladékos járatban lehet lejutni egy meredek, hosszú és széles terem aljára. Alján rövid, vizes ág indul, a másik oldalon pedig nagyméretű repedésben felkúszva, a barlang Szakadék nevű pontja érhető el, ahol az intenzív csepegés miatt 12–15 m hosszú oldáscsövek jöttek létre.

A barlang az alsó oligocén hárshegyi homokkő összetöredezett tömegében nyílik és kb. 20 m mélységig folytatódik. Alatta felső eocén márga és nummuliteszes mészkő települt. Az eocén járat tetejét bryozoás márga alkotja, alatta eocén nummuliteszes mészkő helyezkedik el. A barlangon áthalad egy 0,6–1,0 m vastag, eocén, zöldesbarna színű, dachsteini mészkődarabokat tartalmazó konglomerátum. Ez alatt porló dolomit húzódik, amelyben a dolomit ág van. Viszonylag kevés helyen képződött cseppkő a barlangban. A Szakadékban kalcitpadokkal fedett cseppkő van, amely Szenthe István szerint őskarsztos képződmény.

A homokköves részben tényleges üledék nincs, csak kis foltokban felhalmozott törmelék fordul elő. Az alsó járatokban is csak törmelékes agyag van. Sok ősmaradvány látható a bryozoás márgában és nummuliteszes mészkőben. A hárshegyi homokkő leszakadt rétegeinek törmelékében fekszik a barlang felső része. Az alsó ágakban több nagy repedés szabja meg a barlang morfológiáját. Az alsó részen, főleg az eocén szakaszban néhány állandó csepegőhely van. A Szakadék nevű részen hóolvadáskor záporszerű formában és mennyiségben jut víz a barlangba, amely a repedéseken át az alsó, majdnem mindig vizes, agyagos járatba kerül. A barlang bejárása nehéz. Megtekintése csak a barlangot nagyon ismerő vezetővel, sok barlangjáró gyakorlattal rendelkező személyek számára ajánlott. A homokköves szakasz nagyon omlásveszélyes, bizonytalan egyensúlyú. Az alsó szinteken néhány helyen omladékos részek vannak. A dolomit ág vakaknája felett általában beépített kötél segíti az átjutást. A kőfejtő melegedőjében látogatási könyv van, amelybe kötelesek beírni nevüket a barlangba indulók. A barlangot nagyon sok kezdő barlangkutató felkeresi, ezért állandóan fennáll a balesetveszély. A feltárás óta a Szpeleológia Barlangkutató Csoport felügyelete alatt áll.

bélyegkép|262px|A Papp Ferenc-barlang bejárata 2020-ban

Az 1974-ben megjelent, Pilis útikalauz című könyvben, a Pilis hegység és a Visegrádi-hegység barlangjainak jegyzékében (19–20. old.) meg van említve, hogy a Pilis hegység és a Visegrádi-hegység barlangjai között vannak az Ezüsthegyi-kőfejtő barlangjai és a Papp Ferenc-barlang. A Pilis hegység barlangjait leíró részben a Papp Ferenc-barlangról az van írva, hogy az Ezüst-hegy DK-i szélén működő homokkőbánya ÉNy-i végén, hárshegyi homokkőtömbök között lehet lekúszni a Pilis hegység leghosszabb és legmélyebb barlangjába. A sziklatömbök omladéklabirintusán átjutva kb. 20 m mélységben eocén márga, majd nummuliteszes mészkőrétegek között kb. 3 m hosszú, spirális járaton lecsúszva lehet elérni a valódi barlangot.