Ilja Vlagyimirovics Cimbalar (, , Illja Volodimirovics Cimbalar; Odessza, Szovjetunió, 1969. június 17. – Odesza, Ukrajna, 2013. december 29.) elhunyt ukrán és orosz válogatott labdarúgó, középpályás.

Pályafutása Klubcsapatokban Pályafutását szülővárosában, a Csernomercnél kezdte. 1987-ben a Gyinamo Ogyesszában lépett először pályára felnőtt bajnoki mérkőzésen, majd az SZKA Ogyesszához igazolt. A szovjet hadsereg csapatánál három bajnoki évadot töltött, majd 1989-ben újra a Csernomorec színeiben lépett pályára. 1992-ben ukránkupa-győztes, 1993-ban pedig ukrán bajnoki bronzérmes lett.

1993-ban az orosz Szpartak Moszkvához szerződött. A piros-fehér alakulattal hat orosz bajnoki címet nyert, és kétszer hódította el az orosz kupát. 1994-ben a Szpartak játékosaként döntött úgy, hogy Ukrajna helyett Oroszország labdarúgó-válogatottját választja. 1995-ben az Év Labdarúgója lett Oroszországban.

2000-ben igazolt a fővárosi rivális Lokomotyiv Moszkvához, majd 2001-ben a dagesztáni Anzsi Mahacskalához. 2002-ben vonult vissza az aktív labdarúgástól, majd az Anzsi alelnöke lett.

2004-ben az FK Himki szakmai stábjának tagjaként visszaköltözött a fővárosba, és a Szpartak Moszkva tartalékcsapatának vezetőedzője lett. 2006-ban a harmadosztályú Szpartak-MZSK Rjazany csapatát feljutásig vezette. 2008-ban egy szezonig az FK Nizsnyij Novgorod vezetőedzője volt, 2010-ben pedig Igor Legyahov segítőjeként a Sinnyik Jaroszlavlnál dolgozott.

Válogatott 1992-ben bemutatkozott az újonnan formálódott ukrán nemzeti csapatban, azonban később mégis a szbornaját, az orosz labdarúgó-válogatottat választotta. 1994-ben részt vett az Egyesült Államokban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, és 1996-ban az angliai Európa-bajnokságon is. Utóbbin Olaszország ellen gólt is szerzett.

Halála 2013. december 29-én szívinfarktusban hunyt el. 44 éves volt.

Sikerei és díjai

Orosz bajnokság (Premjer-liga) Bajnok (6): 1993, 1994, 1996, 1997, 1998 és 1999 (mind a Szpartak Moszkvával) Ezüstérmes (1): 2000 (a Lokomotyiv Moszkvával) Bronzérmes (1): 1995 (a Szpartak Moszkvával)

Orosz kupa Győztes (4): 1994 és 1998 (a Szpartak Moszkvával), 2000 és 2001 (a Lokomotiv Moszkvával) Ezüstérmes (1): 1996 (a Szpartak Moszkvával)

Ukrán bajnokság Bronzérmes (1): 1993 (a Csornomorec Odeszával)

Ukrán kupa Győztes (1): 1992 (a Csornomorec Odeszával)

Egyéni Az Év Orosz Labdarúgója (1): 1995

Jegyzetek

További információk Cimbalar válogatott statisztikái az rsssf.com-on Adatlapja az odessa.ua portálon

Kategória:1969-ben született személyek Kategória:2013-ban elhunyt személyek Kategória:Szovjet labdarúgók Kategória:Orosz labdarúgók Kategória:Ukrán labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:A Szpartak Moszkva labdarúgói Kategória:Az 1994-es világbajnokság labdarúgói Kategória:Az 1996-os Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:Orosz labdarúgóedzők