2014-ben az alábbi fontosabb jogszabályokat alkották meg:

Magyarország

Törvények 2014. évi I. törvény A Magyarország Kormánya és Georgia Kormánya között a nemzetközi közúti személyszállításról és árufuvarozásról szóló Megállapodás kihirdetéséről 2014. évi II. törvény A Magyarország Kormánya és az Oroszországi Föderáció Kormánya közötti nukleáris energia békés célú felhasználása terén folytatandó együttműködésről szóló Egyezmény kihirdetéséről 2014. évi III. törvény A Magyarország Kormánya és a Szlovén Köztársaság Kormánya közötti, a Magyar Köztársaság Kormánya és a Szlovén Köztársaság Kormánya között a repülő és légvédelmi szakterületeken történő katonai együttműködésről szóló Megállapodás módosításáról szóló Megállapodás kihirdetéséről 2014. évi IV. törvény A Magyarország Kormánya és a Török Köztársaság Kormánya közötti Biztonsági Együttműködési Megállapodás kihirdetéséről 2014. évi V. törvény A Fegyverkereskedelmi Szerződés kihirdetéséről 2014. évi VI. törvényAz INTERSZPUTNYIK Nemzetközi Űrtávközlési Rendszer és Szervezet létrehozásáról szóló megállapodás módosításáról szóló Jegyzőkönyv, valamint az INTERSZPUTNYIK Nemzetközi Űrtávközlési Szervezet Üzemeltetési Megállapodásának kihirdetéséről 2014. évi VII. törvény A termőföld tulajdonjogának megszerzését vagy használatát korlátozó jogszabályi rendelkezések kijátszására irányuló jogügyletek feltárásáról és megakadályozásáról 2014. évi VIII. törvény a Biológiai Sokféleség Egyezményhez kapcsolódó, a genetikai erőforrásokhoz való hozzáférésről, valamint a hasznosításukból származó hasznok igazságos és méltányos megosztásáról szóló Nagojai Jegyzőkönyv kihirdetéséről 2014. évi IX. törvény a víz alatti kulturális örökség védelméről szóló UNESCO egyezmény kihirdetéséről 2014. évi X. törvény a Magyar Művészeti Akadémiáról szóló 2011. évi CIX. törvény módosításáról 2014. évi XI. törvény a rezsicsökkentéssel és a fogyasztóvédelemmel kapcsolatos egyes törvények módosításáról 2014. évi XII. törvény a Magyar Művészeti Akadémiáról szóló 2011. évi CIX. törvény módosításáról szóló 2014. évi X. törvény hatálybalépésével összefüggő egyes kérdésekről 2014. évi XIII. törvény a Magyarország Kormánya és a Közép- és Kelet-Európai Regionális Környezetvédelmi Központ közötti Székhely-megállapodás kihirdetéséről 2014. évi XIV. törvény az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról 2014. évi XV. törvény a bizalmi vagyonkezelőkről és tevékenységük szabályairól 2014. évi XVI. törvény a kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról 2014. évi XVII. törvény a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény módosításáról 2014. évi XVIII. törvény' az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról 2014. évi XIX. törvény a Magyarország Kormánya és az Amerikai Egyesült Államok Kormánya között a nemzetközi adóügyi megfelelés előmozdításáról és a FATCA szabályozás végrehajtásáról szóló Megállapodás kihirdetéséről, valamint az ezzel összefüggő egyes törvények módosításáról 2014. évi XX. törvény Magyarország minisztériumainak felsorolásáról 2014. évi XXI. törvény egyes törvényeknek a Magyarország minisztériumainak felsorolásáról szóló törvénnyel összefüggő módosításáról 2014. évi XXII. törvény a reklámadóról 2014. évi XXIII. törvény egyes helyi önkormányzatokkal kapcsolatos törvényeknek a választásokkal összefüggő módosításáról 2014. évi XXIV. törvény az Oroszországi Föderáció Kormánya és Magyarország Kormánya között a Magyarország Kormányának a magyarországi atomerőmű építésének finanszírozásához nyújtandó állami hitel folyósításáról szóló megállapodás kihirdetéséről 2014. évi XXV. törvény egyes adótörvények és azokkal összefüggő más törvények módosításáról 2014. évi XXVI. törvény a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény és a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény módosításáról 2014. évi XXVII. törvény a sportról szóló 2004. évi I. törvény módosításáról 2014. évi XXVIII. törvény Magyarország Kormánya és Kuvait Állam Kormánya között a diplomata, szolgálati és speciális útlevéllel rendelkező állampolgáraik vízummentességéről szóló megállapodás kihirdetéséről 2014. évi XXIX. törvény Magyarország Kormánya és a Németországi Szövetségi Köztársaság Kormánya között Magyarország fegyveres erői és a Németországi Szövetségi Köztársaság fegyveres erői tagjainak a másik állam területén történő ideiglenes tartózkodásáról szóló megállapodás kihirdetéséről 2014. évi XXX. törvény egyes törvényeknek a belügyminiszter feladat- és hatáskörével összefüggő módosításáról 2014. évi XXXI. törvény egyes földügyi tárgyú törvények módosításáról 2014. évi XXXII. törvény egyes törvényeknek a sportfogadással összefüggő módosításáról 2014. évi XXXIII. törvény az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról 2014. évi XXXIV. törvény a reklámadóról szóló 2014. évi XXII. törvény eltérő szöveggel való hatálybalépéséről és azzal összefüggő egyes adótörvények módosításáról 2014. évi XXXV. törvény egyes törvényeknek a kormányzati szerkezetalakítással összefüggő módosításáról 2014. évi XXXVI. törvény egyes oktatási tárgyú törvények módosításáról 2014. évi XXXVII. törvény a pénzügyi közvetítőrendszer egyes szereplőinek biztonságát erősítő intézményrendszer továbbfejlesztéséről 2014. évi XXXVIII. törvény a Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről 2014. évi XXXIX. törvény egyes törvényeknek a költségvetési tervezéssel, valamint a pénzpiaci és a közüzemi szolgáltatások hatékonyabb nyújtásával összefüggő módosításáról 2014. évi XL. törvény a Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. évi XXXVIII. törvényben rögzített elszámolás szabályairól és egyes egyéb rendelkezésekről 2014. évi XLI. törvény egyes közszolgáltatási tárgyú törvények módosításáról 2014. évi XLII. törvény az adóügyekben történő kölcsönös adminisztratív segítségnyújtásról szóló Egyezmény és az adóügyekben történő kölcsönös adminisztratív segítségnyújtásról szóló Egyezményt módosító Jegyzőkönyv kihirdetéséről 2014. évi XLIII. törvény a Magyarország Kormánya és az Európai Rendőrakadémia (CEPOL) közötti Székhely-megállapodás kihirdetéséről 2014. évi XLIV. törvény a Magyarország Kormánya és az Egyesült Arab Emírségek Kormánya közötti Légiközlekedési Megállapodás kihirdetéséről 2014. évi XLV. törvény a Magyarország Kormánya és a Lengyel Köztársaság Kormánya között a kölcsönös vízumképviseletről szóló Megállapodás kihirdetéséről 2014. évi XLVI. törvény a Magyarország Kormánya és a Szlovák Köztársaság Kormánya között a két ország közös államhatárán, Abaújvár és Kechnec (Kenyhec) települések közötti közúti Hernád-híd és a csatlakozó utak megépítéséről szóló Megállapodás kihirdetéséről 2014. évi XLVII. törvény Az áruknak TIR-igazolvánnyal történő nemzetközi fuvarozására vonatkozó, Genfben, 1975. november 14-én kelt vámegyezmény módosításának kihirdetéséről 2014. évi XLVIII. törvény Az áruk ideiglenes behozataláról, Isztambulban, 1990. június 26-án kelt Egyezmény és mellékletei módosításának kihirdetéséről 2014. évi XLIX. törvény A Magyarország Kormánya és a Bahreini Királyság Kormány között a jövedelemadók területén a kettős adóztatás elkerüléséről és az adóztatás kijátszásának megakadályozásáról szóló, Manamában, 2014. február 24. napján aláírt Egyezmény kihirdetéséről 2014. évi L. törvény Magyarország Kormánya és Jersey Kormánya között az adóügyi információcseréről szóló, Londonban, 2014. január 28-án aláírt Egyezmény kihirdetéséről 2014. évi LI. törvény A Magyarország Kormánya és Románia Kormánya között, a magyar–román államhatáron átvezető közúti kapcsolatokról szóló megállapodás kihir-detéséről 2014. évi LII. törvény A Magyarország Kormánya és a Szaúd-Arábiai Királyság Kormánya között a kettős adóztatás elkerüléséről és az adóztatás kijátszásának megakadályozásáról a jövedelem- és vagyonadók területén, Rijádban, 2014. március 23. napján aláírt Egyezmény kihirdetéséről 2014. évi LIII. törvény A tajpeji Magyar Kereskedelmi Iroda és a Magyarországi Tajpej Képviseleti Iroda között az ideiglenesen munkát vállaló turisták programjáról szóló Megállapodás kihirdetéséről 2014. évi LIV. törvény az autópályák, autóutak és főutak használatáért fizetendő, megtett úttal arányos díjról szóló 2013. évi LXVII. törvény módosításáról 2014. évi LV. törvény a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény és az ahhoz kapcsolódó egyes törvények módosításáról 2014. évi LVI. törvény Magyarország Kormánya és a Lengyel Köztársaság Kormánya között a minősített adatok cseréjéről és kölcsönös védelméről szóló egyezmény kihirdetéséről 2014. évi LVII. törvény Magyarország Kormánya és az Osztrák Szövetségi Kormány között a közös államhatáron lévő határátkelőhelyekről és határátlépési pontokról, valamint a közúti és vízi közlekedésben a határforgalom ellenőrzésében történő együttműködésről szóló Megállapodás kihirdetéséről 2014. évi LVIII. törvény a Magyarország Kormánya és a Szerb Köztársaság Kormánya között a nemzetközi közúti személyszállításról és árufuvarozásról szóló Egyezmény kihirdetéséről 2014. évi LIX. törvény' a földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény módosításáról 2014. évi LX. törvény a légiközlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény, valamint a légi-, a vasúti és a víziközlekedési balesetek és egyéb közlekedési események szakmai vizsgálatáról szóló 2005. évi CLXXXIV. törvény módosításáról 2014. évi LXI. törvény a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény, valamint a légi-, a vasúti és a víziközlekedési balesetek és egyéb közlekedési események szakmai vizsgálatáról szóló 2005. évi CLXXXIV. törvény módosításáról 2014. évi LXII. törvény a Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény végrehajtásáról 2014. évi LXIII. törvény a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2013. évi egységes költségvetésének végrehajtásáról 2014. évi LXIV. törvény a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2015. évi egységes költségvetéséről 2014. évi LXV. törvény a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvénynek a gyermekek fokozottabb védelme érdekében szükséges módosításáról 2014. évi LXVI. törvény a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény módosításáról 2014. évi LXVII. törvény a Nemzetközi Vasúti Árufuvarozásról szóló Megállapodás (SzMGSz) és Mellékletei 2014. évi módosításának kihirdetéséről 2014. évi LXVIII. törvény az Európa Tanács Korrupcióról szóló Büntetőjogi Egyezményének Strasbourgban, 2003. május 15-én kelt Kiegészítő Jegyzőkönyve kihirdetéséről 2014. évi LXIX. törvény az Európai Unió, valamint az Izlandi Köztársaság és a Norvég Királyság között az Európai Unió tagállamai, valamint Izland és Norvégia közötti átadási eljárásról szóló Megállapodásban meghatározott nyilatkozatok megtételéről 2014. évi LXX. törvény az Európai Műholdas Távközlési Szervezet Módosított Egyezményének kihirdetéséről 2014. évi LXXI. törvény egyes önkormányzatokat érintő törvények módosításáról 2014. évi LXXII. törvény a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény és ehhez kapcsolódóan más törvények módosításáról 2014. évi LXXIII. törvény egyes igazságügyi és magánjogi tárgyú törvények módosításáról 2014. évi LXXIV. törvény az egyes adótörvények és azokkal összefüggő más törvények, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény módosításáról 2014. évi LXXV. törvény az európai területi társulásról 2014. évi LXXVI. törvény a tudományos kutatásról, fejlesztésről és innovációról 2014. évi LXXVII. törvény az egyes fogyasztói kölcsönszerződések devizanemének módosulásával és a kamatszabályokkal kapcsolatos kérdések rendezéséről