Ez a lap 2014 jelentősebb, súlyosabb, több embert érintő vagy nagyobb sajtóvisszhangot kapott baleseteit, tömegkatasztrófáit sorolja fel.

Január Szilveszter–újév napjának éjszakája Magyarország: több tűzesethez kellett tűzoltóknak vonulniuk Pécsett, Gödön, Várpalotán, Budapesten, Szegeden, Érden, Zalaegerszegen és Enyingen. Valamennyi esetben az újév megünneplésére vásárolt tűzijátékok okoztak kisebb tüzeket. 14 petárdabaleset, valamint verekedések, késelés és túlzott alkohol- és kábítószer-fogyasztás miatt is 74 embert kellett kórházba szállítani. január 2. – India: Szakadékba zuhant egy busz Mumbaitól 160 km-re, a 40 utasból körülbelül 30-an meghaltak. január 3. Magyarország: Egy személyautó elütött 3 közmunkást Karcagnál a 4206-os úton, minek következtében 2 munkás meghalt. Németország: Egy nagyméretű világháborús bomba felrobbanásakor meghalt egy munkás Euskirchenben. január 5. – Szaúd-Arábia: Kényszerleszállást hajtott végre a Saudia légitársaság zarándokokat szállító Boeing 767-es gépe Medinában, minek következtében a 315 utasból és személyzetből 29-en megsérültek. január 7. – Anglia: Lezuhant egy amerikai katonai helikopter Norfolkban, négyen meghaltak. január 8. – India: Tűz ütött ki egy Mumbaiból induló expresszvonaton, kilencen meghaltak és többen megsérültek. január 9. Japán: Robbanás történt a Mitsubishi Materials gyárában, Mie prefektúrában. A balesetben öten meghaltak és több mint 15-en megsérültek. USA: Lezuhant egy MH-53-E Sea Dragon típusú katonai helikopter Virginia partjainál. Az ötfős személyzetből ketten meghaltak. USA: Nyugat-Virginia államban szükségállapotot rendeltek el, miután 4-metilciklohexán-metanol ömlött az Elk folyóba. január 10. Argentína: Két argentin újságíró és egy belga motorversenyző meghalt a Dakar-ralin. Kolumbia: Öt ember meghalt egy Bell 206 típusú helikopter lezuhanása miatt. Ausztria: Az A4-es autópályán történt balesetben életét vesztette 3 magyar állampolgár. január 12. – Németország: Lezuhant egy kisrepülőgép a Trier melletti repülőtéren, a gép 4 utasa meghalt. január 13. – Magyarország: Gázrobbanás következtében lakhatatlanná vált 16 lakás Budapesten, a Lehel utcában, nem messze az aznap reggeli robbantás helyszínétől. január 15. Kína: Csöcsiang tartomány Venling városában kigyulladt egy cipőgyár, minek következtében több mint 15 munkás meghalt. Pakisztán: Kamionnal ütközött egy busz az ország déli részén, az utasok közül 19-en meghaltak, köztük 17 iskolás gyerek. január 23. – Kanada: Leégett egy idősotthon L'Isle-Verte-ben, 5 lakó meghalt, harmincan eltűntek. január 25. – Magyarország: Leégett egy pulykatelep Egyházasfaluban, 8 és fél ezer pulyka elpusztult, egy ember az oltás során megsérült. január 26. – India: Felborult egy turistákat szállító komp a Bengáli-öbölben, az Andamán-szigeteknél. A balesetben legalább 21-en meghaltak. január 28. – Magyarország: 2 ember meghalt Mohácson, szén-monoxid-mérgezés következtében. január 31. – Kína: A holdújév előestéjén és éjszakáján összesen 10 ember halt meg az ünnepi tűzijátékok miatt keletkező tüzek során.

Február február 1. - Olaszország: Egy spanyol búvár meghalt a 2012 januárjában elsüllyedt Costa Concordia óceánjáró roncsainál, miközben a kiemelését készítette elő. február 4. - India: Mahárástra államban lezuhant egy busz egy hídról, a balesetben tízen meghaltak. február 6. - Dél-afrikai Köztársaság: A felszínre hozták a holttestét annak a 8 bányásznak, akik a február 4-én, 1700 méter mélyen kitört tűz következtében haltak meg egy Johannesburg melletti aranybányában. február 7. – Magyarország: Egy Pécsről Székelyföldre induló kirándulóbusz árokba borult a Babarc és Lánycsók között M6/M60-as autópályán, a balesetben a 22 utas közül 4-5 fő sérült meg súlyosabban. február 8. Franciaország: Alpes-de-Haute-Provence megyében kisiklott egy vonat, mely Nizzából Digne-Les-Bains-be tartott. A balesetben legalább ketten meghaltak és többen megsérültek. USA: Savannah kikötőjében tűz ütött ki egy 21 000 m²-es raktárban, ahol 5600 tonna nyersgumi kapott lángra. Szaúd-Arábia: Tűz ütött ki egy szállodában Medinában, aminek következtében 15 ember meghalt és 130-an megsérültek.

Március thumb|262px|A Malaysia Airlines 370-es járata induló (Origin Airport) és célállomása (Intended Destination), valamint utolsó ismert pozíciója (Last Contact) a Thai-öböl felett március 7. – Katar: az Al Khor repülőtéren egy bemutatón lezuhant Extra 330 SC típusú repülőgépével Nádas Tamás. A többszörös magyar bajnok műrepülő a helyszínen meghalt.Katarban zuhant le egy magyar műrepülőbajnok március 8. – Valószínűleg tengerbe zuhant az Malaysia Airlines maláj légitársaság Kuala Lumpur–Peking útvonalon közlekedő Boeing 777−200 típusú gépe, fedélzetén 227 utassal és 12 fős személyzettel.Tengerbe zuhant egy malajziai utasszállító

Április április 16. – Dél-Korea: felborult és elsüllyedt egy komp, az utasok (többségében diákok) közül sokan életüket vesztették.

Május május 13. - Törökország: Soma városa melletti szénbányában transzformátorrobbanás történt, majd tűz ütött ki egy tárnában. A bányában tartózkodó 787 munkás közül 301-en vesztették életüket az ország addigi legsúlyosabb bányabalesetében.

Július július 15. – Magyarország: meggyulladt és leégett az Andrássy út 83-85. számot viselő, Kodály köröndön álló épület teljes tetőszerkezete és harmadik emelete. A tetőn éppen felújítási munkákat végeztek, s két embert őrizetbe vettek közveszélyokozás gyanújával. Az épületet életveszélyessé nyilvánították. július 17. – Ukrajna: a Malaysia Airlines menetrend szerinti járata lezuhant az orosz–ukrán határ közelében. A repülőgépet föld-levegő rakéta találta el, a fedélzetén tartózkodó 298 ember meghalt.

július 19. Németország - Drezda közelében hajnali két órakor összeütközött 3 autóbusz. A balesetben kilencen meghaltak és negyvenen megsérültek. Magyarország - Dunakeszinél két személyvonat azonos vágányon haladt, egymással szemben. A szerelvényeket egymástól 30-50 méterre tudták csak megállítani. július 23. – Tajvan: a Transasia légitársaság GE 222-es járata kényszerleszállás közben lakott területre zuhant a Tajvan melletti Penghu-szigetek Makung repülőterénél. Az ATR 72-típusú utasszállító repülőgépen tartózkodó 54 utasból és 4 fős személyzetből 48-an életüket vesztették, tízen megsérültek. július 24. – Mali: az Air Algerie AH 5017-es járata Gossi városa mellett feltehetőleg rossz időjárási és látási viszonyok miatt lezuhant. Az MD–83-as típusú utasszállító gép mind a 116 utasa életét vesztette.

Augusztus bélyegkép|A mannheimi baleset (augusztus 1.) augusztus 1. – Németország: Negyvenen könnyebben, öten súlyosan megsérültek Mannheim főpályaudvarán, amikor a Rail Cargo Austria Sopron felé tartó tehervonata oldalról belefutott a Saarbrücken felé tartó 216-os EuroCity vonatba. A tehervonat mozdonya kisiklott, az EuroCity két kocsija felborult. augusztus 10. – Irán: Röviddel a felszállás után a teheráni Mehrabad nemzetközi repülőtér közelében lezuhant az iráni Szepahan légitársaság 5915-ös járatát teljesítő EP-GPA lajstromjelű IrAn–140 típusú utasszállító repülőgépe. A fedélzeten tartózkodó 48 főből 39 életét vesztette. A baleset valószínűleg hajtóműhiba miatt következett be.Dozens dead in plane crash at Tehran airport, AlJazeera augusztus 13. – Svájc: – Öten sérültek meg súlyosan, amikor egy hegyomlás Tiefencastel közelében a mélybe sodort egy személyvonatot.

Október október 21. – Oroszország: Moszkvában a Vnukovói nemzetközi repülőtéren felszállás közben hókotróval ütközött a Total olajcég vezetőjének Dassault Falcon 50-es privátgépe. A balesetben Christophe de Margerie is életét vesztette. December december 28. Görögország - Tűz ütött ki a Norman Atlantic nevű olasz komphajón, amin 466-an utaztak. A mentés befejeztével kiadott közlemény szerint a balesetnek 10 halálos áldozata volt. Indonézia - Eltűnt az Indonesia AirAsia légitársaság egy menetrend szerinti járata útban Szingapúr felé, a fedélzetén 162 utassal és személyzettel.

december 31. – Kína: A foshani Fuwa Enginieering Manufacturing autóalkatrészeket gyártó cég üzemében bekövetkezett robbanásban 17 ember meghalt és húszan megsérültek.

Kapcsolódó szócikkek 2014 a légi közlekedésben 2014 a vasúti közlekedésben

Jegyzetek

Baleset Kategória:Balesetek