Ifj. Simet László (Budapest, 1959. augusztus 4. –) Hortobágyi Károly-díjas magyar artistaművész, érdemes művész, számos nemzetközi cirkuszfesztivál díjazottja.
Élete Édesapjától, id. Simet Lászlótól tanulta a magasdrót-egyensúlyozást, akit Balogh Mihály „Baldio” artistaművész, a magyar cirkuszvilág meghatározó alakja fedezett fel, majd 1955-ben felkérte, hogy csatlakozzon a Baldio Csoporthoz.
Ifj. Simet László húszévesen, 1978-ban csatlakozott szülei magasdrót-egyensúlyozó számához, 1978-tól velük lépett fel a világ legnevesebb cirkuszaiban 3 Simet művésznéven. 1989-től drótkötélen motorozik, majd 1995-től a halálkerék is színesíti produkcióját. Az Astronauts címet viselő produkciója a halálkerék és a magasdrót kombinációja, ami 2013-ban debütált a Fővárosi Nagycirkuszban.
Tizenhárom éven át visszatérő szereplő volt a Cirque du Soleil műsoraiban (Chemins Invisibles, Le hangar des Oubliés) ahol 2013-ban a Le hangar des Oubliés előadásban főszerepet is játszott, a québeci vámház vámtisztjét alakította halálkerék produkcióval. Dél-Amerika kivételével az összes kontinensen fellépett a legnevesebb cirkuszokban, szabadtéri szórakoztató parkokban, színházakban és stadionokban. Több alkalommal fellépett Közép-Európa egyetlen kőcirkuszában, a Fővárosi Nagycirkuszban.
Az úgynevezett Skywalk cirkuszi számmal 50 méteres magasságban sétált át a drótkötélen a 2012-es londoni olimpia és paralimpia záróünnepségein. 2019-ben megdöntötte saját magassági rekordját: Kínában, az első Wencheng Dawazi International Competition Fesztiválon 87 méter magasban, egy 157 méter hosszú drótkötélen többször is átszaladt. 2023. április 15-én Budapest belvárosában 30 méter magasan sétált át a Duna felett egy kifeszített drótkötélen.
Tehetségét számos szakmai díjjal jutalmazták, emellett számos nemzetközi cirkuszfesztiválon aratott sikert.
Díjai
Állami díjak Hortobágyi Károly-díj (1992) A Magyar Érdemrend lovagkeresztje (2006) A Magyar Érdemrend tisztikeresztje (2020) Érdemes művész (2022)
Cirkuszfesztivál-díjak 1983 – Kiváló Ifjú Artista 1996 – A moszkvai Bolsoj Cirkusz Bronz-díja és különdíja az 1. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztiválon 1996 – Arany-díj a Vuhani Nemzetközi Cirkuszfesztiválon (Kína) 1998 – Arany-díj a Varsói Zalewski Nemzetközi Cirkuszfesztiválon (Lengyelország) 2005 – Bronz-díj a Wuqiao Nemzetközi Cirkuszfesztiválon (Kína) 2008 – Ezüst-díj a Sain-Paul-lès-daxi Nemzetközi Cirkuszfesztiválon (Franciaország) 2008 – Ezüst-díj a Grenoble-i Nemzetközi Cirkuszfesztiválon (Franciaország) 2010 – Arany-díj a Bukaresti Nemzetközi Cirkuszfesztiválon 2013 – Bronz-díj a Grenoble-i Nemzetközi Cirkuszfesztiválon 2014 – Ezüst-díj a 10. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztiválon 2014 – Ezüst-díj a Massyi Nemzetközi Cirkuszfesztiválon (Franciaország) 2017 – Ezüst-díj a 1er Festival International du Cirque en Val de Loire-on (Franciaország) 2018 – Arany-díj az Albacete-i Nemzetközi Cirkuszfesztiválon (Spanyolország)
Jegyzetek
További információk
Kategória:Magyar artisták Kategória:1959-ben született személyek Kategória:Élő személyek