Darius Milhaud (Marseille, 1892. szeptember 4.Sok életrajzírója azt állítja, hogy Aix-en-Provence-ban született, de a marseille-i polgármesteri hivatal 1892. szeptember 6-án kelt, 514. számú bejegyzése arról tanúskodik, hogy Marseille-ben született » tegnapelőtt délután 2 órakor, a Place Saint-Ferréol 3. alatt, a 39 éves Gad Gabriel Milhaud banktisztviselő és a 24 éves, foglalkozás nélküli Sophie Allatini házaspár, aix-i (Bouches-du-Rhône) lakosok gyermekeként « Az egyik tanú neve és a lakcíme (Emile Allatini, lakik: Place Saint-Ferréol 3.) arra enged következtetni, hogy a leendő anya a szülés idejére visszatért a családjához.A származásához kapcsolódó további adalékok találhatók itt – Genf, 1974. június 22.) francia zeneszerző, a francia Hatok (Les Six) zeneszerzői csoport tagja.
Élete Darius Milhaud Provence egyik legrégebbi zsidó családjából származik, a Comtat Venaissin régióból. Vaucluse megyének ez a tartománya évszázadok óta otthona számos zsidó famíliának, így a Milhaud-családnak is, amely különösen ismert, hiszen annak leszármazottja az a Joseph Milhaud, aki Aix-en-Provence zsinagógáját alapította, 1840-ben. Ebből a családból származik egyebek közt José de Bérys (Joseph Bloch) író, Francine Bloch (Francine de Bérys, Francine Béris) író, műfordító (aki 1961-ben első elnöke volt a Francia Nemzeti Hangarchívum Baráti Társaságának), Marcel Dassault mérnök, politikus, a Dassault-csoport alapítója és Pierre Vidal-Naquet történész, hellénista is.
bélyegkép|balra|André Gedalge, Darius Milhaud egyik professzora
Egy mandulakereskedő és egy marseille-i születésű, olasz származású anya egyetlen gyermekeként látta meg a napvilágot. Szülei amatőr muzsikusok voltak. Édesapja szervezte meg Aix-n-Provence-ban a Société Musicale-t (Zenei Társaság), édesanyja pedig jól ismerte a vallási énekeket, mandulaválogatás közben népdalokat énekelt. Darius tehetsége korán megmutatkozott, különösen a hegedűjáték és a zeneszerzés terén. 1909-ben 17 évesen Párizsba ment, ahol egészen 1915-ig a Conservatoire de Paris (Párizsi Konzervatórium) növendéke volt. Gustave Leroux tanította összhangzattanra, André Gedalge ellenpontra, Charles-Marie Widor zeneszerzésre és Paul Dukas a hangszerelésre. Magántanulóként Vincent d’Indynél is képezte magát.
Ezek az évek számos zenei és irodalmi kapcsolatot hoztak a számára: barátságot kötött Georges Auric és Arthur Honegger zeneszerzőkkel és Léo Latil költővel, aki elesett az I. világháborúban. 1912-ben ismerkedett meg Francis Jammes és Paul Claudel költőkkel, akiknek szövegeire zenét is komponált. André Gide-del való ismeretsége szintén jelentős hatást gyakorolt rá.
Egészsége korán megromlott, rheumatoid arthritisben szenvedett (1948-ban kerekesszékbe kényszerült). Élete megváltozott, színpadi zenéket komponált, egyebek közt Aiszkhülosz trilógiájához, az Oreszteiához, Claudel fordításában.A trilógia részei: Agamemnón, Áldozatvivők (Khoéphoroi), Eumeniszek
E művében is mesterien alkalmazta a politonalitást,Ennek egy példáját láthatjuk az angol Wikipédián itt és ez lett zenéjének legfőbb jellegzetessége. A két művész közötti barátság szoros együttműködéssé fejlődött: amikor Claudelt Rio de Janeiróban Franciaország brazíliai nagykövetévé nevezték ki, felkérte Milhaud-t, hogy legyen a titkára, és ezt a komponista elfogadta. Lelkesedett a dél-amerikai zene iránt, szívesen hallgatta a népzenét, a zongorista-zeneszerző Ernesto Nazareth és más akkori, népszerű brazil szerzők kompozícióit és a karneválok zenéjét, ami nyomot hagyott a L'Homme et son désir (1918–1921) és a Le Bœuf sur le toit (Ökör a háztetőn, 1919–1920) című balettjeiben és a Saudades do Brasil (1920–1921) című táncjátékában. A Le Bœuf sur le toit visszatérő dallama is egy karneválon hallott melódia, melynek portugál címe: O Boi no Telhado. bélyegkép|Jean Cocteau 1923-ban
Visszatérve Párizsba Henri Collet zeneszerző, zenekritikus őt is belefoglalta a Les Six (Hatok) csoportba, melynek tagjai voltak még: Georges Auric, Louis Durey, Arthur Honegger, Francis Poulenc és Germaine Tailleferre. A társaság mentora a rendkívül sokoldalú művész, Jean Cocteau volt. 1921-ben Milhaud is részt vett Cocteau Les mariés de la Tour Eiffel (Az Eiffel-torony jegyespárja) című balettjéhez kapcsolódó közös zeneszerzői munkában. Ezen túl, Milhaud ismertté vált korai, dél-amerikai hatásokkal átszőtt kompozíciói folytán is a párizsi közönség előtt.
Karmesterként, zenekritikusként, sőt konferansziéként is tevékenykedett. Sokat utazott, többek közt Londonba (1920-tól) illetve az Egyesült Államokba (1922-től), ahol felfedezte a dzsesszritmusokat, és ez erőteljes hatással volt balettzenéjének – La Création du monde (A világ teremtése, 1923) – karakterére is.Jean Jamin et Patrick Williams, Une anthropologie du jazz, Paris, CNRS Éditions, 2010, chap. VII : « L'Afrique en tête. Le Jazz et La Création du Monde », 287–332. o.
Folytatta az operák írását is, barátainak librettóira. Így jött létre a Le Pauvre Matelot 1926-ban Cocteau szövegére, és a Christophe Colomb 1930-ban Claudel szövegkönyvére. Mivel érdekelte a mozi, filmzenéket is írt. Mindazonáltal kompozíciói vegyes fogadtatásban részesültek, Maximilien című operája viszont meghozta számára a sikert 1932-ben, az Opéra Garnier-ben. Magánélete is kiteljesedett, amikor feleségül vette unokahúgát, Madeleine Milhaud színésznőt. Egy közös gyermekük született, Daniel, 1930-ban, aki festő és szobrász lett.
bélyegkép|balra|300px|A Mills College Oaklandben, ahol Darius Milhaud tanított a második világháború alatt Termékeny komponista maradt egészen a II. világháború kitöréséig, amikor is el kellett hagynia Franciaországot, hiszen egyszerre két listára is felkerült: mint zsidó és mint a „degenerált művészet” követője. 1940-ben az Egyesült Államokba távozott, ahol Pierre Monteux, a jeles karmester segítségével Kaliforniában állást kapott az oaklandi Mills College-ban, mint a zeneszerzés tanára. Itt olyan híres tanítványai voltak, mint a dzsesszzongorista Dave Brubeck, a varietékomponista Burt Bacharach,Mihai Cucos, "A Few Points about Burt Bacharach …", Perspectives of New Music 43, no. 1 (Winter 2005): 198–211. Citation on 200. illetve az amerikai minimalizmus alapítói: Steve Reich és Philip Glass. Milhaud ezt tanácsolta Bacharachnak: „Soha ne félj olyan zenét írni, amit az emberek megjegyeznek és fütyülni fognak. Soha ne érezd, hogy legyőzött egy dallam.”Mihai Cucos, "A Few Points about Burt Bacharach …", Perspectives of New Music 43, no. 1 (Winter 2005): 198–211. Citation on 205. bélyegkép|jobbra|Dave Brubeck 1954-ben
Dave Brubeck 2010 februárjában, a Jazzwax-nakEgy igen magas színvonalú amerikai dzsessz-blog, amelyet Marc Myers szerkeszt, és 2012-ben elnyerte a Blog of the Year címet is. adott interjújában elmondta, hogy kifejezetten Milhaud-nál akart tanulni, mivel „Milhaud egy elképesztően tehetséges klasszikus zeneszerző és tanár volt, aki szerette a dzsesszt és beleszőtte a muzsikájába. A bátyám, Howard a tanársegéde volt, és minden kurzusán részt vett.”http://www.jazzwax.com/2010/02/interview-dave-brubeck-part-2.html Brubeck az első fiának a Darius nevet adta.
Az oaklandi időszakban írta Bolivar című operáját (1943) és sokat dolgozott együtt Henri Temianka hegedűművésszel és a Paganini Quartettel. 1949-ben egy különleges hangversenyen a Budapest Vonósnégyes előadta 14. vonósnégyesét, majd a Paganini Quartet a 15.-et. Ezt követően a két kvartett együtt adta elő mindkét művet, oktettként.Mills College program of August 10, 1949, in Archives of Henri Temianka Estate A következő évben ugyanezeket a darabokat adta elő az Aspen Music Festivalon a Paganini és a Juilliard vonósnégyes.Aspen Institute program of July 26, 1950, in Archives of Henri Temianka Estate
A háború után, 1947-ben visszatért hazájába, ahol zeneszerzés professzori állást ajánlottak fel neki a Párizsi Konzervatóriumban. Felváltva töltötte be a tanári állását Franciaországban és az Egyesült Államokban, mivel Oaklandben is oktatott egészen 1971-ig, akárcsak Coloradóban, az aspeni nyári egyetemen, és más amerikai intézményekben. Egyre törékenyebbé váló egészsége ellenére (ugyanis a betegsége miatt mind többet szenvedett), Milhaud fáradhatatlan utazó maradt, bár kreatív aktivitása már nem volt a régi.
Karrierjének megkoronázása volt 1971-ben a francia Académie des Beaux-Arts (Szépművészeti Akadémia) tagjává való választása. 81 évesen, Genfben halt meg, 1974. június 22-én. Kívánságának megfelelően Aix-en-Provence-ban temették el, sírján szerény, négyszögletű zsidó kőtömb áll. Felesége, Madeleine, több mint harminc évvel túlélte, életének 106. évében hunyt el, 2008. január 17-én, és férje mellett alussza örök álmát.
Zenei munkássága Darius Milhaud minden elképzelhető zenei műfaj iránt érdeklődött: operák, kamaramuzsika, szimfonikus zene, versenyművek, balettek, szólóhangszeres és vokális művek mind szerepeltek kompozíciói sorában. Életművével, amely 443 opust számlál, nemcsak a 20. század, hanem az egész zenetörténet egyik legtermékenyebb zeneszerzője volt. Stílusa, amely ötvözi a líraiságot a vidámsággal, sokat merít a népzenéből és a dzsesszből: ez leginkább szinkópált ritmusaiban érhető tetten. A komponálás minden eszközét kiaknázta, az ellenpontozó zárlatok, a poliritmia és a politonalitás teszi zenéjét oly gazdaggá és oly egyénivé.
A Hatok tagjaként ugyanúgy tréfát űzött az újságírókkal, mint ahogy a zenével is. Ez a pszeudo-iskola hozta össze a különböző stílusú muzsikusokat. Cocteau és Satie mentorálásával ez a csoport zászlóvivője lett a zenei könnyedséghez, egyszerűséghez, vagy akár komikumhoz való visszatérésnek. (Ami persze olykor nem esett messze a cirkusztól.) Georges Maurice így magyarázta esztétikai választásukat: „A wagneriánus összeomlás közepette nőttünk fel, és Debussy romjain kezdtünk komponálni. Debussyt utánozni manapság olyan számomra, mint a dögevés legrosszabb formája.” (revue le Coq et l’Arlequin)
Általánosságban szólva: az elutasításnak ez a háború utáni időszaka a művészetekben és az irodalomban kétségtelenül addig soha nem tapasztalt, hihetetlenül „kimódolt” és/vagy túlzásba vitt stílusokat teremtett. Ezekben az Őrült években (Années folles, Roaring Twenties) az egyszerűség – amely gyakran közel állt a populárishoz vagy a kabaréhoz – könnyen teret hódított, párhuzamosan a szürrealizmus megjelenésével. Milhaud 1920-ban komponált Le Bœuf sur le toit (Ökör a háztetőn) című darabja, melyet a Grimm fivérek nyomán állított színpadra, ennek a megtestesülése.
Főbb művei Műveinek részletes jegyzéke az angol Wikipédián
Operák 16 operát írt, köztük egy három minioperából álló trilógiát (nagyjából 15 percesek): L'Enlèvement d'Europe (1927) L'Abandon d'Ariane (1927) La Délivrance de Thésée (1927) Két rövid opera (kb. 30 percesek): Les Malheurs d'Orphée (1924–1925) Le Pauvre Matelot (1926) További operák: La Brebis égarée (1910–1914) L'Orestie trilógia (1913–1922) Agamemnon (1913) Les Choéphores (1915–1916) Les Euménides (1917–1922) Esther de Carpentras (1925–1927) Christophe Colomb (1928) Maximilien (1930–1931) Médée (1938) Bolivar (1943) David (1952–1953) Fiesta (1958) Saint Louis Roi de France (1970) La Mère Coupable (1964–1965)
Színpadi zenék Le Faiseur Simone Jollivet darabja Honoré de Balzac regénye nyomán. op. 145 kompozíció fuvolára, klarinétra, szaxofonra és ütőhangszerekre, (1940) Le Livre de Christophe Colomb, Paul Claudel kétfelvonásos színműve (két zenei változat 1930-ban, majd 1953-ban)
Balettek Összesen 14 balett, köztük: L'Homme et son désir Le Bœuf sur le toit op. 58 (1919) La Création du monde op. 81 (1923)
Zenekari művek Milhaud 1939 és 1960 között 12 szimfóniát írt, de táncszviteket és számos versenyművet is komponált (zongorára, hegedűre, brácsára, csellóra stb.) Saudades do Brasil, táncszvit op. 67 Suite provençale op. 152b (1936) Scaramouche szvit két zongorára, op 165/b, (az op. 165 mű átirata, amely altszaxofonra vagy klarinétra és zenekarra készült). 12 szimfónia Symphonie nº 1 op. 210 (1939) Symphonie nº 2 op. 247 (1944)