Ole Lund Kirkegaard (Aarhus, 1940. július 29. – Lyon, 1979. március 24.) dán gyermek-, és ifjúsági író. Többnyire gyerekek és felnőttek közti kapcsolatokról írt. Könyvei főszereplői általában antihősök. 1969-ben megkapta a dán kultúrminiszter Gyermekkönyv-díját (Kulturministeriets Børnebogspris).

Élete Ole Lund Kirkegaard Aarhusban született Niels Kirkegaard fogász és Ellen Kirkegaard gyermekeként, volt egy Jens nevű testvére. Skanderborgban nőtt fel, 1959-ben érettségizett az Aarhusi Egyházi Iskolában. Ezután tengerészként helyezkedett el egy nemzetközi legénységű tanker hajón. Miután hat évet töltött el tengerészként és kisebb iskolákban ideiglenes munkák elvégzésével, úgy döntött, hogy tanár lesz - annak ellenére, hogy gyerekként utált iskolába járni. 1963-ban diplomázott az Aarhusi Egyetemen, majd egy Hobro és Hadsund közt félúton fekvő 300 fős település, Oue iskolájában tanított. Egyik diákja, a későbbi filmrendező Niels Arden Oplev egyik filmjében (Drømmen – Álom) inspirációt nyert Lund Kirkegaarddal kapcsolatos emlékeiből, a határokat áthágó, testi fenyítést alkalmazó tanárként ábrázolva a belőle formázott karaktert. Az iskola jelenleg egy független iskolaként működik Lille Virgils Friskole néven (a szerző egyik karaktere).

Írói debütálása a Dragen (Sárkány) című novella volt, amelyet egy politikai kezdeményezésre kiírt, gyermekkönyvek írására meghirdetett versenyre nevezett be. Végül meg is nyerte a versenyt és rengeteg bátorítást kapott, hogy írjon még. Az első, gyerekek számára írt regénye a Lille Virgil (Kicsi Virgil) volt, amely 1967-ben jelent meg és hamar sikeressé vált. Kirkegaard képessége arra, hogy együttérzéssel és együttérzést keltően írjon közönségéről (azaz a gyerekekről), valamint vidám és vicces illusztrációi hamar komoly rajongótábort eredményeztek számára. Történetei általában gyerekekről szólnak, akik kapcsolata némileg problémás a szüleikkel és a többi „normális” felnőttel, de találékonysággal és a többi elidegenedett személy, vagy csodabogár segítségével felülkerekednek a gondokon.

Ole Lund Kirkegaard felhasználta történeteit az iskolában is, ahol hangosan felolvasta őket a nebulóknak. Több alkotásából hangoskönyv is készült, itt híres színészek kölcsönözték hangjukat a karaktereknek. 1977-ben úgy döntött, hogy abbahagyja a tanítást és teljes idejét az írásnak szenteli. Anyagilag erre lehetősége volt, mivel könyvei jól fogytak és ösztöndíjat is kapott, de egy idő után úgy érezte, elveszíti az inspirációt, amelyet az iskolában a gyerekektől kapott. Előadásokat tartott szerte az országban, de ez a korlátok nélküli élet egyre súlyosbodó alkoholproblémákhoz vezetett.

Korai halála is erre vezethető vissza, az annak idejében az öngyilkosságról szárnyra kelő szóbeszéd ellenére. Volt felesége, Anne Lise iskolai tanár azonban elutasította ezt, és elmondta, hogy baleset történt. Egyik éjjel egy előadása után betért egy kocsmába és túl sokat ivott. Részegen indul haza, elesett a hóban és reggelre halálra fagyott. Házas ember volt, két lány apja, de három hónappal halála előtt elvált.

Könyvei rengeteg díjat nyertek, mint például 1969-ben a dán kultúrminiszter Gyermekkönyv-díját. Gumi Tarzan című könyvét megfilmesítették és animációs film is készült belőle, több alkotásából musical készült. Magyarul kizárólag Gumi Tarzan című műve jelent meg.

Művei Lille Virgil, 1967 Albert, 1968 Orla Frøsnapper, 1969 Hodja fra Pjort, 1970 Otto er et næsehorn, 1972 Gummi-Tarzan, 1975 Gumi Tarzan; ford. Dani Tivadar; Móra, Bp., 1986 Kikkebakke Boligby, 1977 En flodhest i huset, 1978 Frode og alle de andre rødder, 1979 Per og bette Mads, 1981 Mig og Bedstefar – og så Nisse Pok, 1982 Tippe Tophat og andre fortællinger, 1982 Anton og Arnold flytter til byen, 1988 Anton og Arnold i det vilde vesten, 1988 Frække Friderik, 2008

Magyarul Gumi Tarzan; ford. Dani Tivadar, ill. a szerző; Móra, Bp., 1986

Idézetek

Man ska hitta det man är bra på och inte slösa krafter på det man inte gillar. (Találd meg az életben azt, amiben jó vagy. Ne vesztegesd energiáidat olyan dolgokra, amelyeket nem kedvelsz.) Man ska använda sin fantasi. Det har barn lätt för, men vuxna har glömt den. (Mindenkinek használnia kellene a fantáziáját. A gyerekeknek ez rém egyszerű, de a felnőttek mintha elfelejtkeztek volna erről.)

Érdekességek Könyveinek szereplőihez több helyről is merített inspirációt, például Skanderborgból, ahol felnőtt, de akár Oue-ból, is, ahol "Gusten Grodslukare" nevű szereplője született meg, aki állandóan megkergette a gyerekeket. Ezen a helyen létezett egy "klub" is, ahová úgy lehetett bekerülni, hogy az illető már evett földigilisztát. Astrid Lindgren komoly hatással volt Kirkegaardra, ennek eredményeképp például a kutyájukat is Pippi-nek nevezte el (az írónő Harisnyás Pippi karaktere után). A szerző néhány rajzát aranyművesként dolgozó lánya kiöntötte aranyból. Kirkegaard írt számos újság és rádió számára műveket. Népszerű előadónak számított, egyebek közt azért is, mert műveit úgy olvasta fel, mintha színházi előadásban venne részt.

Jegyzetek

Kategória:1940-ben született személyek Kategória:1979-ben elhunyt személyek Kategória:Aarhusiak Kategória:Dán költők, írók Kategória:Ifjúsági szerzők Kategória:Dán pedagógusok