bélyeg|260px|Csomafáy Ferenc felvétele bélyeg|260px|Balról: Faludy György, Orbán János Dénes, Márkus Barbarossa János (Csomafáy Ferenc felvétele) Márkus Barbarossa János (néha Márkus-Barbarossa János, eredetileg Márkus János, Szilágyzovány, 1955. június 4.) magyar költő, író, hangszerkészítő, régiségkereskedő, irodalomszervező.

Életpályája Képzőművésznek tanult, de zenész és zeneszerző lett, azon kívül szövegíró, hangszerkészítő és (saját bevallása szerint) életművész. 1975−1984 között a sepsiszentgyörgyi színház művésztársulatának tagja. 1984-ben feleségével Bécsbe disszidált. 2005−2006 az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke.

Munkássága Több mint négyszáz dal szövegének és zenéjének szerzője, majdnem négyszáz hangszer, több ezer grafika, zománcmű, festmény készítője. Ezen kívül kilenc verskötetet jelentetett meg. Iskolai rajztanára Wanek Ferenc volt, aki megtanította látni, odafigyelni, megtanította a türelemre és a másság tiszteletére.

Kötetei Éjfél a repülőtéren (Válogatott versek 1974–1999), Sepsiszentgyörgy, Médium Könyvkiadó, Sepsiszentgyörgy, 1999 Nagylábujjamra ne kössetek számlát. 33 szonett (monoton vázlatok egy monomániás drámához), Válogatott és új versek, Médium Könyvkiadó, Sepsiszentgyörgy, 2000 Múzsák dicsérete (tucat az Enyvelgésák dalai-ból), Médium Könyvkiadó, Sepsiszentgyörgy, 2000 Ez itt a bőröm, nagykabátom, Múzsák válogatott dicsérete, Médium Könyvkiadó, Sepsiszentgyörgy, 2000 Dihoriáda, avagy húsvéti sms episztolárium: A leromlás virágai, Médium Könyvkiadó, Sepsiszentgyörgy, 2000 Heródyák: Nyelvemre fügefalevél, Médium Könyvkiadó, Sepsiszentgyörgy, 2001 Nagyböjti disznó. Kortárs literatúr és tsemege; vál., szerk. Márkus-Barbarossa János; Márkus Barbarossa János, Sepsiszentgyörgy, 2001 A verslakó (Bohócom vasárnapja), Médium Könyvkiadó, Sepsiszentgyörgy, 2002 Kitalált vasárnap. Válogatott és új versek 1974–2004; Medium, Sepsiszentgyörgy, 2005 Rímelikák

Források

Erdélyi Magyar Írók Ligája Bod Péter Megyei Könyvtár, Sepsiszentgyörgy

További információk Gazda Árpád: Beszélgetés Márkus-Barbarossa János bécsi hangszer-restaurátorral, költővel, Krónika, 2006. október 19. Online hozzáférés Udvardy Frigyes: A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2006 Varga László Edgár: Hogy minél jobban teljen az idő – Beszélgetés Márkus–Barbarossa Jánossal, Helikon, 2014. július 25. Online hozzáférés Márkus Barbarossa János mesél a Főtérnek, 3 videó

Kategória:Romániai magyar költők, írók Kategória:1955-ben született személyek Kategória:Élő személyek