Az Algol (Béta Persei, Beta Per, β Persei, β Per, Démoncsillag) egy fehér csillag, a második legfényesebb a Perseus csillagképben. Ez volt az elsőnek felfedezett fedési kettős, az Algol-típusú változócsillagok prototípusa.
Fényességben mutatott változékonysága már az ősi csillagászok számára is ismert volt.
Felfedezésének története Az Algolt már az ókori Egyiptomban is ismerték, és a Holddal való együttállásának különleges jelentőséget tulajdonítottak. A fedések modern kori leírója Geminiano Montanari 1667-ben. Az elméletet, hogy egy fényesebb csillagot egy sötétebb kísérőcsillag rendszeresen eltakar, a 18. században írta le John Goodricke (1782), majd később Pickering (1880). Az elméletet 1889-ben színképelemzéssel igazolták. A 20. századig egyesek úgy gondolták, hogy a sötétebb kísérő egy bolygó lehet.David Koerner, Simon LeVay: Here Be Dragons - The Scientific Quest for Extraterrestrial Life, Oxford University Press, 2000, p. 109 Később bebizonyosodott, hogy nem bolygóról, hanem egy halványabb kísérő csillagról van szó.
Leírása A fényesebb, forróbb csillag (Algol A) nagyjából háromszor nagyobb átmérőjű a Napunknál. A halványabb, hűvösebb, narancsszínű kísérő fényessége harmadosztályú, átmérője a Napnál 20%-kal nagyobb. A két csillag egymás körül 68,8 óra alatt (2,87 nap) tesz meg egy fordulatot. Takarásban az összfényességük 2,2-ről 3,5-re csökken. Létezik egy harmadik, távolabbi társcsillag is (Algol C), ami az Algol A és B közös tömegközéppontja körül 1,86 évente tesz meg egy keringést.
Az Algol A tömege 3,7-szerese a Napénak, az Algol B tömege 0,8 naptömeg. A csillagfejlődés jelenlegi elmélete szerint egy nagyobb tömegű csillag gyorsabban fejlődik; az Algol rendszer esetén azonban a nagyobb tömegű Algol A még mindig fősorozatbeli csillag, míg az Algol B már szubóriássá fejlődött. Ez az úgynevezett Algol-paradoxon, amit a lassú és folyamatos tömegáramlás magyaráz, ami a két csillag között zajlik az Algol B felől az Algol A irányába. A tömegáramlás és a keringési nagytengely elfordulása miatt a fedések időpontjaiban apró eltérések mutatkoznak. Az Algol B felől az Algol A irányába áramló gázok az Algol rendszert kiszámíthatatlan rádió- és röntgensugár-forrássá teszik.
Hoyle, Morton és mások munkája nyomán az Algol-paradoxont sikerült megmagyarázni: a jelenleg kisebb tömeggel rendelkező másodlagos csillag valamikor nagyobb tömegű volt. Amikor a magjában lévő hidrogénkészlet kimerült, a csillag kitágult és elérte a kritikus Roche-térfogatot. Ez instabilitáshoz vezetett a rendszerben, aminek eredménye az anyagáramlás a másik komponens felé. Az anyagáramlás annyira nagy mértékű volt, hogy a tömegarány megcserélődött a két csillag között.
Sarna által végzett kutatások szerint a rendszer eredetileg egy 2,8 és egy 2,5 naptömegű csillagból állhatott. A 2,8 naptömegű csillag odáig fejlődött, hogy elérte a Roche-térfogatot, és anyagot kezdett továbbítani a másik csillag felé; a tömege jelenleg mintegy 0,8 naptömeg. Az eredetileg 2,5 naptömegű csillag jelenlegi tömege 3,7 naptömeg. Ez azt is jelenti, hogy mintegy 0,8 naptömegnyi anyag eltávozott a rendszerből.
Történetei Az ókori görögök a Medúsza pislogó szemét látták benne, akinek levágott fejét a hős Perszeusz tartja a magasba.
Nevének eredete Az Algol név az arab Ra’s Al Ghul kifejezésből ered, aminek jelentése „a démon feje”.
Megfigyelése Az Algol rendszer fényességcsökkenése (2,2-ről 3,5-re) szabad szemmel is észlelhető. Magyarországról egész évben látható. Az Algol rendszert a csillagászok intenzíven a rádió- és röntgen-tartományban tanulmányozzák a fotometria és az interferometria eszközeivel.
Érdekességek Az Algol fontos szerepet játszott a közeli kettőscsillagok fejlődésének megértésében.
Megjelenése a kultúrában
Jegyzetek
Források John Daintith, William Gould (szerk.): Dictionary of Astronomy, The Facts On File, 2006, Market House Books Ltd, , p. 20 Encyclopedia Of Astronomy And Astrophysics, Nature Publishing Group, 2001
További információk Kim H. BV light curve analysis of Algol Astrophys J. 342 1061–7, 1989 Liou J-C, Wilson R. E.: Quantitative modeling and impersonal fitting of Algol polarization curves Astrophys. J. 413 670–9, 1993 Pen X, Shao M., Colavita M. High angular resolution measurements of Algol Astrophys. J. 413, L129–L131, 1993 Sarna M. The evolutionary status of Beta Per Mon. Not. R. Astron. Soc. 262 534–42, 1993 Terrell D. Demon variables Astronomy 20 34–9, 1992
Kapcsolódó szócikkek ALGOL - programozási nyelv
Kategória:Változócsillagok Kategória:Kettőscsillagok