Ivánka András Rudolf (Budapest, 1978. november 17.–) designer, vállalkozó, az Ivanka márka, illetve az Ivanka Factory Zrt. alapítója és tulajdonosa.

Eredetileg informatikai tanulmányokat folytatott, és családja vállalkozásában dolgozott. 1999-ben ismerkedett meg későbbi feleségével és üzlettársával, Ivánka Katalinnal, akivel 2000-ben Kanadába költöztek, és kertépítési projektmenedzserként dolgoztak.Ember Zoltán: A szexi magyar beton világsikere - IVANKA Beton Design. Player.hu, 2012. július 13. Url: Letöltve: 2014. január 16. Itt találkoztak először a belsőépítészeti felhasználású betonnal, mely az anyag design-elemként való felhasználása felé irányította érdeklődésüket. 2003-ban pedig Magyarországon megalapították közös cégüket, mely a kezdeti manufakturális működésű garázsvállalkozásból nemzetközi terjeszkedésű tervezőstúdióvá és építőipari gyárrá nőtte ki magát, és számos szakmai díjat kapott.Ivanka Studio. Interjú Ivánka Katalinnal és Ivánka Andrással. Secret-Areas, 2012. március. Url: - Letöltve: 2014. január 16. Az Ivanka a különböző építészeti elemeken kívül betonbútorokat, használati tárgyakat, ékszereket, kiegészítőket, sőt még cement felhasználásával készült ruhadarabokat is gyárt.Divatban a cement. Interjú. WeLoveBudapest.com, 2012. április 10. Url: (letöltve: 2014. január 16.)

Az Ivanka története

Az Ivánka András és Ivánka Katalin által alapított designer-beton cég, az Ivanka egyedülálló technológiát alkalmazva burkolatokat, bútorokat, design tárgyakat és divattermékeket állít elő. Az innovatív szemléletű vállalkozás minden projektje újjáértelmezi a betont, a cég kreatív műhely és egyben építőipari gyár. Az Ivanka első jelentős nemzetközi sikerét a Seeyou síremlékkel vívta ki magának. Keresett terméke a Flaster, a színezett beton lapokból álló kül- és beltéri burkolatcsalád, valamint a ConcreteGenezis névre keresztelt, különleges eljárással készült cement-textil ruhakollekció. Ügyfeleik közt mára olyan nevek szerepelnek, mint a Vodafone, a londoni Liberty áruház, a Levi’s, az Yves Saint-Laurent vagy a G-Star Raw.A magyar Ivanka ruhák nemzetközi sikere. Mtro.hu, 2013. április 1. Url: (Letöltve: 2014. január 16.)

Idézetek

„A betont napjainkban már sokrétűen használják, hosszú utat tett meg az építészettől a belsőépítészetig, a tárgykultúráig és más speciális területekig, ahol szintén jól megállja a helyét. Pontosan azért választottuk tevékenységünk bázisául ezt az anyagot és technológiát, mert külföldi útjaink és munkáink során megragadtak bennünk ezek az innovatív alkalmazási módok.” (2013)Betonbiztos befektetés. Haszon.hu, 2013. augusztus 28. Url: (letöltve: 2014. január 16.)

Jegyzetek

Források Fritz, Susanne: Designer Portrait: Studio IVANKA Concrete Works. Architonic.com, dátum nélkül. Url: Letöltve: 2014. január 16. Ginter Zsófi: A magyar beton világuralomra tör! Hg.hu, 2011. december 15. Url: Letöltve: 2014. január 16. IVANKA Concrete Design. Retaildesignblog, 2013. április 19. Url: Letöltve: 2014. január 16. Kópis Benedek: A szerethető beton – Ivanka Beton Design. Interjú. Ágy Asztal Tv blog, 2010. október 22. Url: Letöltve: 2014. január 16. Ivanka Products (katalógus)

További információk Az Ivanka Factory Zrt. honlapja

Kategória:Magyar formatervezők Kategória:1978-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Budapesten született személyek