A gnoszticizmus vallási-filozófiai irányzatok összefoglaló neve, amely alatt ma elsősorban a kereszténység ezoterikus alkalmazásait értjük, de bizonyos, hogy megelőzte a kereszténységet.David Barrett: Titkos társaságok, 37. o. (1997) A gnoszticizmust nem alapították, mindig is tanítások laza rendszere volt, nem intézményesült. A szó töve, a gnózis (görög: γνῶσις) tudást jelent. A gnózis, mint az igazi tudás tana, abból a vélekedésből indul ki, hogy létezik igazi tudás; vallási szóhasználatban az üdvözítő igazságok tudása.

Mint szellemi irányzat a 2-3. században virágzott. Legnagyobb képviselői Valentinus, Markión és Baszileidész voltak, akik az ókori görög, egyiptomi, babiloni, zsidó és keresztény tanítások alapján dolgozták ki szinkretista rendszerüket. A gnosztikusok elgondolása az volt, hogy a vallásfilozófia legmagasabb fokát teremtik, amelyben felhasználták a kereszténység tanításait is.

Az elnevezést először a 17. században használták az úgynevezett cambridge-i platonikusok. Henry More pejoratív értelemben használta ezt az elnevezést azokra a sokszínű, egymástól sokszor jelentősen eltérő vallási mozgalmakra, amelyek a korai kereszténység idején szemben álltak a kanonizált tanokkal és a kialakuló egyházszervezettel. Az elmúlt évtizedek tudományos eredményei révén egyértelművé vált, hogy nem beszélhetünk a gnoszticizmusról mint tárgyról, mert történelmi leegyszerűsítéshez vezet. A tudományos irodalomban meggyökeresedett korábbi képzet, mely szerint létezett egy „igaz kereszténység”, és egy „hamis gnózis”, melyek harcban álltak egymással, nehezen tartható fenn. A gnoszticizmus címszava alá soroltak minden olyan vallási mozgalmat és irányzatot, amelyekkel kapcsolatban felmerült, hogy tanításaik alapja egy ezoterikus tudásban (gnózis) gyökerező megváltás-tan, melynek révén az ember visszatérhet eredeti isteni otthonába.

Az 1990-es évek óta a gnoszticizmus egyre inkább a vallástudósok vizsgálata alá került. Az egyik fő kérdés az, hogy a gnoszticizmust a korai kereszténység egyik formájának, vallásközi jelenségnek vagy független vallásnak kell-e tekinteni. Wouter J. Hanegraff, a filozófia történetének professzora szerint a gnoszticizmus címszó alatt összefoglalt irányzatok nem valamilyen ellenkultúra megnyilvánulásai voltak, hanem egy, az általunk jobban ismert vallási irányzatok mellett létező, azokkal teljesen egyenrangú, vallási alternatívák a kor embere számára. Nem volt egységes, sokféle árnyalata, változata alakult ki.

A gnózis A keresztény gnózis a kinyilatkoztatott hittartalomba mélyedés, tanúbizonyságokon alapuló meggyőződés,https://mek.oszk.hu/00000/00060/html/041/pc004133.html#8 Pallas az a tudás, amellyel a lélek felismeri Istenhez való hasonlóságát, de ez nem feltétele az üdvözülésnek. A gnosztikusok számára épp ellenkezőleg, a gnózis a tudatlanságból való szellemi felébredés, ez vezet el az üdvösségre.Kránitz Mihály, Szopkó Márk: Teológiai kulcsfogalmak szótára A gnózis egy olyan vallásfilozófiai irányzat és misztikus út, amely szerint a megváltás nem a hit vagy a jó cselekedetek, hanem a közvetlen, belső és tapasztalati isteni tudás révén érhető el.

A tökéletes keresztény eszményét Alexandriai Kelemen gnosztikusnak nevezi. Ezzel szemben áll a gnoszticizmus gnózisa, melyet már Pál apostol megróttŐrizd meg a rád bízott kincset! Kerüld a világias, üres fecsegést, az áltudomány ellenvetéseit! - 1.Tim. 6, 20 mely elhagyva a keresztény hit alapját, a hit tanításától eltávozik, s a „pogány” bölcseletből és vallásokból veszi tételeit.

A gnosztikusok a keleti filozófiák bölcseletét a keresztény egyház hitrendszerébe próbálták beépíteni. Eleinte nem is szakadtak el a keresztény egyháztól, hanem csupán hittételeit akarták igazi eszmékre visszavezetni és a hit alapját képező úgynevezett igaz eszmék összességét nevezték gnózisnak, felsőbb ismeretnek.Pallas https://mek.oszk.hu/00000/00060/html/041/pc004133.html#8

KategóriaMit kell tudni róla?A tudás lényegeNem intellektuális vagy lexikális tudás, hanem egyfajta misztikus megvilágosodás, amely során a lélek felismeri saját isteni eredetét.Istenkép (kettősség)Éles különbséget tesz a legfelsőbb, ismeretlen Isten (a fény és szellem világa) és a Démiurgosz (a materiális világot teremtő, gyakran gonosznak vagy tudatlannak leírt alsóbbrendű isten) között.Világkép (Dualizmus)A mindenség két részre oszlik: a szellemi világra (amely jó és tiszta) és az anyagi világra (amely rossz, és a lélek börtöneként szolgál).Az emberi természetAz ember testből, lélekből és egy isteni szikrából (pneuma) áll, amely a fogságba esett a sötét anyagi világban, és szabadulásra vágyik.A megváltás útjaA megváltás az önismereten keresztül vezet. Amikor az ember felismeri a benne lévő isteni szikrát, kiszabadul az anyag fogságából, és halála után visszatér a Fény birodalmába.Viszonya a kereszténységhezA gnosztikusok egy része kereszténynek vallotta magát, de a formálódó egyház eretnekségnek nyilvánította és hatalomra jutva üldözte őket a keresztény hierarchia és a dogmák elvetése miatt.

Az Újszövetségben A katolikus teológiai kommentárirodalom szerint az Újszövetség néhány könyvében elítélt tévtanítás hasonlóságot mutat a 2. században ellenfélként megjelenő gnoszticizmussal. Az Ap. Csel. 8. fejezetében szereplő Simon mágust később az egyházatyák tették meg őseretneknek, s tőle származtattak minden későbbi herezist. Az Ap. Csel. semmilyen sajátos gnosztikus vonást nem tulajdonít neki, de nem biztos, hogy a teljes történetet elmondja róla, ahogy az sem biztos, hogy Simon mágusnak bármi köze lett volna a gnoszticizmushoz.

A Kolosszé levél és a pásztori levelek (Tim. 1-2., Tit.) szembeszállnak a hamis tanítókkal, akik angyali közvetítőket szolgáltak és titkos tanításaik voltak. 1Tim. 6,20 a hazug módon ismeretnek (gnószisz) nevezett tanításra utal, noha hozzá kell tenni, hogy a görögül minden más ismeretet is gnószisznak neveztek, nem csak azt, amely a gnosztikus ismeret alapja (lásd: gnóthi szeauton – ismerd meg önmagad!).

A legtöbb gondolat, amivel a 2. század gnosztikus tanítói foglalkoztak, már jelen volt az 1. században is. Úgy tűnik, hogy az Újszövetségben tévtanítók-nak nevezett személyek ötvözték a zsidó, pogány és keresztény elemeket, de ezek az elemek sokféle kombinációs lehetőséget kínálnak.

Történelem A gnoszticizmus eredete homályos és máig vitatott.

Ókor Az apokrif evangéliumok tanúsága szerint a kereszténység első évszázadaiban a gnosztikus eszmeiség meghatározó volt. Egyes nézetek szerint az eretneknek nyilvánított Markión (85–160) által összeállított evangélium időben megelőzi a mai keresztény Bibliában megtalálható négy evangélium összeállítását, sőt, olyan nézetek is felmerültek, hogy Markión és Márk evangéliuma azonos.

Már az első században megjelentek a gnózis hívei. Elterjedt nézetek szerint részben ennek az eszmeáramlatnak a terjedése miatt kezdték később kanonizálni a keresztény tantételeket.

A gnoszticizmus többek között például a következő kérdésekre próbált választ adni: Miként lehetséges, hogy Isten, e tiszta szellemi lény, az anyagnak alkotója? Ha Isten tökéletes, honnan a világ tökéletlensége? Mi a rossz eredete? Honnan az emberi természet különfélesége? A keresztény vallás megfejtéseivel meg nem elégedett, a kelet bölcseletéhez fordult és a keleti vallások és a misztikus bölcsek írásaiból válogatta össze rendszerét.Pallas

A gnoszticizmus mozgalma a tökéletesség belső átélésére törekedett. Elsősorban a beállítottság volt gnosztikus: minden ember hivatott a belső tudásra, Isten közvetlen megtapasztalására – mondták. „Gnosztikus kereszténység” néven is emlegetik őket, de több ókeresztény szerző ellene ír.

Jeles képviselői keleten elsősorban Menandrosz, Satorninus és Baszileidész, Rómában Valentinus és Markión voltak.

Az ókorban megjelenő gnosztikus képzetek olyan hihetetlenül változatosak voltak, hogy egy koherens rendszerré lehetetlen lenne összeilleszteni őket. Azonban vannak olyan sajátosságok, amelyek meghatározták a gnosztikus mozgalmat. Még akkor is így van, ha ezeknek a képzeteknek a nagy része nem eredendően gnosztikus kontextusban fordul is elő. A gnosztikus gondolatoknak ehhez a csoportjához tartoztak egy teljesen transzcendens Isten képzete, aki az isteni világot alkotta, amelyhez az emberi lények legbelsőbb lényege eredetileg tartozott. Tragikus eseményeken keresztül az ember elszakadt isteni eredetétől, és elfelejtette előkelő származását is. Az eredeti otthonába való visszatérés csak a gnózis segítségével valósulhat meg, aki megnyilatkozik számára.

A gnoszticizmus a kereszténység uralkodó formájától a következő fő pontokban tért el:Akadémiai Kiadó: Világvallások, 2009 kozmikus dualizmus – a mindenek felett álló, transzcendens Isten egy másik istenséggel áll szemben (Démiurgosz), aki létrehozta a fogyatékos és visszás világot Jézus csak doketikus, látszólagos emberi testet öltött; emberi léte és szenvedése csupán látszólagos volt, nem valóságos nagy hangsúlyt helyeznek a gnózisra (üdvözítő tudás) a preegzisztens ember vagy lélek eszméje. E szerint eredetileg az ember magasabb rendű lény volt és méltóságban felülmúlta az angyalokat is. Minden emberben megvan most is az isteni szikra (transzcendens én), amelyet a gnózis lobbanthat fel benne.Marton József: A keresztény ókor, 96. old, 2004, Mentor Kiadó

A gnoszticizmus feladta a leckét azzal, hogy a gonoszt az isteni szférába helyezte el, nem pedig az emberi lényben, ugyanakkor összekapcsolta az anyagi világgal.

Ebben az eszmeáramlatban többféle dualizmus létezett, mint például etikai (jó és rossz), eszkatológiai (ez a világ és az eljövendő világ) és pszichológiai (test és lélek). Ehhez kapcsolódott az Elrejtőzött Isten és a Teremtő Isten közötti distinkció is. A Démiurgosz elnevezéssel illették a másodrendű istenséget, aki a látható világot teremtette meg. Az igazi, jó Istenről azt állították, hogy az egy másik isten, aki nem vett részt ebben a teremtő aktusban és rezzenetlenül felette áll a kozmikus iparosmunka elfajzott világán.Richard Smoley: Tiltott hit

A gnoszticizmus nem hangsúlyozta a kozmikus vagy testi természet jövőbeni eszkatológiáját. Isten országa belső országot jelentett. Mint a személyes üdvösség vallása, azt tanította, hogy a lelki ember már most átéli valóságos állapotát, és amikor meghal azonnal átmegy a plérómába.

Az ind filozófiáktól eltérően (upanisadok, Szánkhja-jóga, buddhizmus) – amelyek gondosan kerülik, hogy az emberek elfajzásának végső okát szóba hozzák – a gnosztikusok által tanított megváltó tudás elsősorban egy titkos (a be nem avatottak előtt titokban maradó) történet feltárása: a világ eredete és teremtése, a rossz eredete, az emberek megmentéséért földre szállt isteni Megváltó drámája és a transzcendens Isten végső győzelme, ami a történelem végével és mindenség pusztulásával válik kézzelfoghatóvá.Mircea Eliade: Vallási hiedelmek és eszmék története → A gnoszticizmus megközelítései

Krisztus fellépését valamennyi gnosztikus rendszer a történelem nagy fordulópontjának tartotta, amellyel a – kozmikus folyamatként értelmezett – megváltás elkezdődött. A megváltás lényege az anyagvilágba zárt fényszikrák kiszabadítása az anyagból és visszajuttatása a plérómába, a fény országába. Hogy ez megtörténhessen, a világban megjelent egy magasabb rendű eón, a Logoszeón, Krisztus, aki a felszabadító tudást, a gnósziszt közölte az emberekkel. A gnosztikus megváltás nem kegyelem, hanem az én tökéletes birtoklásához eljutás, az önismeret. Ez megköveteli a világtól való tökéletes elszakadást, a léleknek a testből, az anyagból való kiemelkedését, szigorú aszkézis vagy esetleg a testet tönkretevő kicsapongások által. A Nag Hammádi-i leletek gyakran utalnak aszkéta-létformára.

A gnoszticizmus számos használhatónak bizonyult eleme, átalakított vagy eredeti formájában bekerült a keresztény hitrendszerbe, főleg Alexandriai Kelemen és Órigenész tevékenysége révén.Gecse Gusztáv: Vallástörténeti kislexikon, Kossuth Kiadó

Gnosztikus irányzatok Előfutárok