A Kris Kross egy amerikai rap duó, melyet a 90-es évek elején Jermaine Dupri alakított. Legismertebb slágerük az 1992-ben megjelent Jump című dal, mely a Billboard Hot 100-as lista 1. helyéig jutott, és nyolc hétig volt listavezető.https://books.google.hu/books?id=PgGqNrqfrsoC&printsec=frontcover&source=gbs_v2_summary_r&redir_esc=y#v=onepage&q&f=false A duó egyedi divatot teremtett a fiatalok körében, fordítva hordott ruhájukkal.

Tagok

Chris "Mac Daddy" Kelly'(1978. augusztus 11. – 2013. május 1.) Chris "Daddy Mac" Smith (1979. január 10. –)

Totally Krossed Out – Az első album

A duó Dupri kiadójával a Ruffhouse Records-szal kötött szerződést, melynek eredményeképpen 1992. március 17-én kiadták első albumukat a Totally Krossed Out című debütáló nagylemezt. Az albumról kimásolt Jump az Egyesült Államokban 4 millió példányszámban kelt el, és ez volt az első rap dal, mely ilyen sokáig szerepelt listavezetőként slágerlistán.

A dal videóklipjét Rich Murray rendezte, és a klip VHS kazettán is megjelent, több mint példányszámot produkálva. Az MTV slágerlistáján is az előkelő 1. helyezést érte el. A második kislemez, a Warm It Up videóklipjét szintén Murray rendezte, és megnyerte a Legjobb új előadó díját.

Da Bomb – A második album

A második album a Da Bomb 1993-ban jelent meg, és platinalemez lett. Az albumról olyan slágerek születtek, mint az Allright,Super Cat közreműködésével, valamint a I’m Real, és a Da Bomb című, melyben Da Brat közreműködött.

Young, Rich & Dangerous – A harmadik album

A harmadik album 1996 elején jelent meg, és aranylemez helyezést ért el. Az albumról két kislemez jelent meg, a Tonite’s Tha Night és a Live and Die for Hip Hop című dalok.

A duó a harmadik album után szétvált, majd 2013-ban a megalakulás 20. évfordulóján újra összeálltak.http://uk.eonline.com/news/379247/kris-kross-is-back-for-the-90s-reunion-you-didn-t-even-know-you-wanted-mdash-but-you-do-now-jump-jump

Közreműködések 1992-1998

Michael Jackson Jam videóklip (1991) Michael Jackson Dangerous World Turné (1992) TLC Hat 2 Da Back videóklip (1992) Run-D.M.C. Down With the King videóklip (1993) Ted Demme film: Who's the Man? (1993)

1992-ben a SEGA videójáték gyártó cég felkérte a duót egy videójáték elkészítésére, melyen a csapat saját zenei videói, animáció hatások voltak találhatóak. A játék az Egyesült Államokban gyenge eladásokat produkált, és a 18. Electronic Gaming Monthly listáján a 20. helyet kapta, mint a legrosszabb videójáték. A duó 1994-ben elkészítette a Rugrats Rap című dalt, ami a Nickelodeon gyerekcsatorna által kiadott VHS kazettán is szerepelt, illetve 1998-ban CD-n is megjelent Best of Nicktoons címmel, melyen ez volt a címadó dal.

A duó gyakori vendég volt az MTV Yo! Raps című műsorában is.

Chris Kelly halála

2013. május 1-jén Chris Kellyt holtan találták atlantai otthonában. 35 éves volt. A rendőrségi jelentés dokumentumai között, édesanyja vallomása között szerepelt, hogy fiát többször segítették abban, hogy leszokjon a kábítószerről és az azzal való visszaélésről.http://www.people.com/people/article/0,,20696824,00.htmlhttp://newsone.com/2429051/chris-kelly-kris-kross-dead/

Másnap reggel Dupri a rajongóknak írt egy levelet, amelyben dicsérte Kellyt művészként, majd megerősítette a halál tényét is. Több később befutott művész tekintette példaképének a sztárt, köztük pl. Ludacris is.http://www.nydailynews.com/entertainment/music-arts/jermaine-dupri-calls-kris-kross-chris-kelly-son-article-1.1333107

További információk Chris Smith hivatalos honlapja Chris Kelly a Blackhistorydaily.com oldalán

Diszkográfia

Stúdióalbumok Megjelenés Albuminformációk Legmagasabb helyezés Elismerések US US R&B AUS AUT SWE UK 1992 Totally Krossed Out Első stúdióalbum (CD, MC, LP)http://www.discogs.com/Kris-Kross-Totally-Krossed-Out/master/102220 Megjelent: 1992. március 31. Label: Ruffhouse/Columbia Records 1 1 7 33 30 31 CAN: 3× Platina US: 4× Platina 1993 Da Bomb Második stúdióalbum (CD, MC, LP)http://www.discogs.com/Kris-Kross-Da-Bomb/master/102225 Megjelent: 1993. augusztus 3. Label: Ruffhouse/Columbia Records 13 2 — — — — CAN: Arany US: Platina 1996 Young, Rich & Dangerous Harmadik stúdióalbum (CD, MC, LP)http://www.discogs.com/Kris-Kross-Young-Rich-Dangerous/master/103129 Megjelenés: 1996. január 9. Label: Ruffhouse/Columbia Records 15 2 — — — — US: Arany

Remixalbumok Megjelenés Albuminformációk 1996 Best of Kris Kross Remixed ’92 ’94 ’96 Első remixalbum (CD, MC, LP)http://www.discogs.com/Kris-Kross-The-Best-Of-Kris-Kross-Remixed-929496/master/103128 Megjelenés: 1996. november 26. Label: Ruffhouse/Columbia Records

Válogatásalbum

Megjelenés Albuminformációk 1998 Gonna Make U Jump Első válogatásalbum (CD)http://www.discogs.com/Kris-Kross-Gonna-Make-U-Jump/release/3644411 Megjelenés: 1998. április 28. Label: Ruffhouse/Columbia Records

Kislemezek

Megjelenés Dal Legmagasabb helyezés Elismerések Album US US Rap US R&B US Dance AUS CAN SWE UK 1992 "Jump" 1 1 2 13 1 1 2 2 US: 2× Platina Totally Krossed Out "Warm It Up" 13 1 3 23 21 4 34 16 US: Arany "I Missed the Bus" 63 17 29 — — 21 — 57 "It’s a Shame" — 11 55 — — — — 31 1993 "Alright" 19 1 8 40 — 4 — 47 US: Arany Da Bomb "I’m Real" 84 8 45 — — — — — 1994 "Da Bomb" (with Da Brat) — 25 74 — — — — — 1995 "Tonite's tha Night" 12 1 6 — —23 — — US: Arany Young, Rich & Dangerous 1996 "Live and Die for Hip Hop" 72 11 36 — — — — 1996 "Raide" — — — — — — — — Best of Kris Kross Remixed ’92 ’94 ’96

Hivatkozások

Kategória:Amerikai fiúegyüttesek Kategória:Atlantai könnyűzenei együttesek Kategória:Amerikai rapegyüttesek Kategória:1992-ben alakult együttesek Kategória:2013-ban feloszlott együttesek Kategória:American Music Awards-győztesek