Giacomo Puccini (Lucca, 1858. december 22. – Brüsszel, 1924. november 29.) a 20. század egyik legnépszerűbb olasz operaszerzője. Műveiben főként az emberi érzésekre összpontosított: kis örömök, mindennapi kis események, nagy szenvedélyek és érzelmek jelennek meg, többnyire egzotikus környezetben. Hősei hétköznapi emberek. A Bohémélet tüdőbajos Mimije, az elhagyott Pillangókisasszony, az öngyilkos Tosca mind a szerelem áldozatai, akik végül az életükkel fizetnek.
Puccini operái többnyire tragikus befejezésű darabok. A Nyugat lánya és a Gianni Schicchi című vígopera cselekménye azonban boldog véget ér; tragikus fordulata után az utolsó mű, a Turandot is.
Származása Giacomo Puccini apja, Michele Puccini (1813–1864) a luccai zeneiskola igazgatója, nagyra becsült orgonaművész és operaszerző volt. Nagyapja, Domenico (1771–1815) öt operát írt, dédapja, Antonio (1747–1842) számos egyházzenei művet és egy karművet komponált, II. József császár halálára írt egy rekviemet, majd Lucca felszabadulására is komponált egy kantátát. Antonio a luccai hercegség udvari zeneigazgatója is volt, akinek az együttesében Paganini játszotta az első hegedűs szólamát.
Élete és munkássága Gyermek- és iskolaévek Giacomo Puccini Michele Puccini és Albina Magi gyermekeként született 1858. december 22-én a toszkánai Luccában. A Puccini család háza a Via di Poggio 30. szám alatt található; a szerény ház még ma is áll. A családban összesen nyolc gyermek született: öt lány és három fiú, egy fiú azonban még csecsemőkorában meghalt. A családfő 1864 januárjában elhunyt, legkisebbik gyermeke a halála után három nappal született. Az özvegyen maradt Albina asszony hét gyermekét özvegyi nyugdíjból tartotta el, azonban ragaszkodott ahhoz, hogy legalább a fiúk végezzenek középiskolát.
Giacomo Puccini nem volt jó tanuló, és ekkor még a zene iránt sem mutatott érdeklődést. Ezekben az időkben a szigorú nagybácsija, Fortunato Magi tanította zenélni, azonban nem volt megelégedve unokaöccse zenei hallásával. Puccini zenei tehetsége később bontakozott ki, amikor a Luccai Konzervatóriumba, a L'Istituto Musicale Giovanni Pacini-be került. Itt az apja egykori tanítványa, Carlo Angeloni tanította. Angeloni más módszerekkel tanított mint Magi, nem volt annyira szigorú, továbbá fontosnak tartotta a partitúrák olvasását és elemzését. Ugyancsak Angeloni volt az, aki megszerettette Puccinivel a később szenvedélyévé vált természetjárást és vadászatot. A konzervatórium évei alatt Puccini pénzkeresés céljából helyi táncmulatságokon és a közeli Bagni di Lucca fürdőhely kaszinójában zongorázott, de orgonálást is elvállalt a helyi templomokban. Első kompozíciói 1876-ban születtek: egy Preludio zenekarra és néhány orgonamű. Ugyancsak ebben az évben történt, hogy Verdi Aidáját játszották Pisában, azonban Puccininek nem volt pénze, így a huszonnyolc kilométeres távolságot egy diáktársával együtt gyalog tette meg. Az előadás után döntötte el, hogy operákat fog írni.
A következő évben egy himnuszpályázatra nyújtott be művet A szép Itália fiai címmel, azonban nem kapott díjat. Ezt a művet 1878. április 29-én előadták Angeloni növendékeinek hangversenyén. Ugyancsak ebben az évben komponált Szent Pál tiszteletére egy motettát és egy Credót. A helyi kritikusok mindhárom művet kedvezően fogadták. 1880-ban, huszonegy évesen lediplomázott; a vizsgamunkája egy Asz-dúr mise volt. Később, ebből a műből emelte át az Agnus Dei tételt a Manon Lescaut madrigáljába, a Gloria egy részét pedig a Tosca első fináléjában hallhatjuk viszont.
A Milánói Konzervatórium thumb|left|250px|Alberto Franchetti, Pietro Mascagni és Puccini (kb. 1883)
A konzervatórium befejezése után 1880 őszén, a huszonkettedik életévébe lépő Puccini Milánóba ment. Anyja kapcsolatainak köszönhetően Margit királyné egyéves időtartamra, havi száz líra ösztöndíjat juttatott neki. Továbbá az Instituto Pacini-beli tanárok által írt ajánlólevelének köszönhetően a Milánói Konzervatórium tandíjmentességet ígért Puccininek, amennyiben megfelel a felvételi követelményeknek.
Ezekben az években kezdett ébredezni Olaszország a Risorgimento romantikus korszakából; az embereknek a sokszor rideg valósággal kellett szembenézniük: a gazdasági elmaradottsággal, a szegénységgel, a nyomorral, az analfabetizmussal. A művészek, a zenészek és a közönség elfordult a romantikus hősöktől, születőfélben volt a verizmus. Ugyanezekben az években az olasz arisztokrácia és az értelmiség nagy része elfordult az olasz operáktól, és divatba jött Wagner. Ebben a társadalmi és zenei közegben Puccini 1880 őszén sikerrel felvételizett a Milánói Konzervatóriumba.
Milánóban Michele öccsével egy postásnál béreltek szobát a Vicolo San Carlo 2.-ben. A konzervatóriumban a tanítás 1880. november 16-án kezdődött, Puccinit Antonio Bazzini tanította zeneszerzésre. Bár pénze kevés volt, gyakran ellátogatott a Scala előadásaira, de – mint ez anyjának írt leveleiből kiderült – csak akkor, ha sikerült ingyen bejutnia. 1882-ben Bazzinit igazgatóvá nevezték ki, és helyette Amilcare Ponchielli vette át a zeneszerzés oktatását. Puccini Milánóban ismerkedett és barátkozott össze korának más, ígéretesnek látszó komponistáival és zenekedvelőkkel – olyanokkal, mint Alfredo Catalani, Alberto Franchetti báró és Pietro Mascagni. Amikor 1881-ben lejárt az anyakirálynétól kapott ösztöndíja, és Puccini anyagi gondokkal küzdött, Luccában élő nagybátyja felajánlotta neki, hogy ír egy ajánlólevelet a Konzervatóriumnak, és megelőlegezi az elmaradt ösztöndíj pótlásához szükséges pénzt. Azt is szerette volna azonban, hogy rövidítsék le a tanulmányi idejét, és hamarabb adják ki a végbizonyítványt. Puccini elutasította az ajánlatot, mert tanulni szeretett volna. Sokat dolgozott, komponált, és sikerült kivívnia Ponchielli megbecsülését, aki barátjául fogadta. 1883-ban készült el diplomamunkája, a Capriccio sinfonico – ez lett később a Bohémélet kezdő- és a művet végigkísérő motívuma.
Az első szerződés thumb|right|240px|Fernando Fontana és Puccini (kb. 1885) thumb|right|240px|A Le Villi illusztrációja a "Gazetta Musicale di Milano"-ban (1884)
Olaszországban azokban az időkben alakult a Sonzogno zeneműkiadó, amikor Puccini épp lediplomázott a konzervatóriumban. A Ricordi-cég már réginek számító és gazdag kiadó volt, így a Sonzognónak olyan tehetségek után kellett kutatnia, akiket a Ricordi még nem kötött le. 1883. december 31-én a Sonzogno pályázatot hirdetett meg, Puccini pedig úgy gondolta, ez jó alkalom a pályafutása elindításához. Egy Fernando Fontana nevű radikális politikai nézetű költő, aki még az elavulófélben levő romantikus irányzatot követte, felajánlott neki egy német mondán alapuló Le Villi című librettót. A Le Villi témája azonos Adolphe Adam Giselle balettjához írt szcenárióval: a szerelmesét elhagyó vőlegényt a Fekete-erdőben kóborló lidércek (=elhagyott lányok lelkei) halálra táncoltatják. Az ifjú zeneszerző A Villik szövegkönyvét 1883 augusztusában kapta kézhez, majd hazautazott Luccába, hogy itt kezdje el a komponálást. A partitúrát az utolsó pillanatban küldte be a pályázatra, a bíráló bizottság azonban az eredményhirdetéskor meg sem emlékezett az operáról. A sikertelen pályázatot követően Ponchinelli közbenjárásával Puccini megismerkedett Giulio Ricordival. Ricordinak annyira megtetszett A Villik, hogy ingyen elvállalta a librettó kinyomtatását. Nemsokára pedig a Teatro Dal Verme színpadán, 1884. május 31-én bemutatták az akkor még egyfelvonásos operát. Az előadás nagy sikernek bizonyult, a közönség és a kritikusok is jól fogadták; háromszor kellett megismételnie a zenekarnak az első részt lezáró zenekari közjátékot.
Giulio Ricordi Pucciniben látta a bel canto feléledését, így A Villik bemutatóját követően, 1884. június 3-án magához hívatta az ifjú zeneszerzőt és megvette A Villik jogait ezer líráért. Ugyanekkor egy új opera megírásával is megbízta, majd havi kétszáz líra előleget adott neki. Nemsokára tanári állást is felajánlottak neki a luccai Instituto Pacciniben, ő azonban visszautasította: a tantermek zárkaiszonyt keltenek bennem – mondta. Puccini sikeréről Verdi is értesült; miután átnézte a partitúrákat, azt állapította meg, hogy nagyon jó az opera, azonban túl sok benne a szimfonikus elem. Puccini valószínűleg megfogadta Verdi tanácsát, mert a későbbi műveiben igyekezett megtartani az egyensúlyt a szimfonikus elemek és az operarészek között.
Miközben Puccini A Villiken dolgozott, anyja megbetegedett, majd július 17-én meghalt. Puccini rajongva szerette az anyját, a halálát nehezen dolgozta fel; a temetés után rögtön elhagyta Luccát, visszament Milánóba, azonban nemsokára visszatért egy nő, Elvira Bonturi miatt. Egyes források szerint úgy ismerkedtek össze, hogy Elvira férje, aki jómódú fűszer-nagykereskedő és Puccininek egykori iskolatársa volt, arra kérte a zeneszerzőt, hogy adjon énekórákat a feleségének; más források szerint egy milánói festő lakásában találkoztak először. Elvirának és férjének két közös gyermeke volt, egy Renato nevű fiú és egy Fosca nevű lány. Az asszony mindent bevallott a férjének, az azonban nem akart elválni, ennek ellenére Elvira valamikor az 1885. év második felében elhagyta és lányával együtt Milánóba költözött Puccinihez. Nemsokára azonban együtt visszaköltöztek Luccába, azonban mikor 1886 nyarán Elvirán láthatóvá vált, hogy gyereke lesz, egy Bergamo melletti faluban, Sant'Antonio d'Addában (ma Caprino Bergamasco része) bújtak el. Puccini ekkor már a Ricordi cégnek dolgozott, Fontana librettójából írt operát.
Az új opera, az Edgar lassan készült, a szerzőnek ugyanis a vadházasság miatt számos botrányt kellett elviselnie, ezenkívül anyagi gondokkal is küszködtek. Elvira 1886. december 23-án, Monzában hozta világra Puccini fiát; a gyereknek az Antonio nevet adták. Eközben több színház is műsorára tűzte A Villiket. Puccininek volt egy olyan szokása, hogy minden operájának gondosan figyelte az útját, gyakran el is utazott az előadásokra és többször javított a műveken. Mindeközben az Edgar befejezéséhez is közeledett, annak ellenére, hogy a Fontana vadromantikus főhősének valószínűtlen jellembeli kilengéseivel dúsított szövegkönyv többször is gondot okozott Puccininek. Mondhatni azt is, hogy egy abszurd dramaturgiai kotyvalékba kellett Puccininek zenét öntenie. Az Edgar ősbemutatója 1889. április 21-én volt a Milánói Scalában. A közönség melegen fogadta az új operát; huszonnégyszer tapsolták vissza a főhőst alakító énekest, hogy a második felvonásbeli áriát, a rekviemet megismételje. A kritikusok nem fogadták olyan jól, mint A Villiket, főleg a szövegkönyvet marasztalták el.
Küzdelmek és sikerek thumb|left|220px|Puccini (1908. április 8.)
Az Edgar után Puccini eldöntötte, hogy csak maga választotta librettóhoz ír zenét. Az Edgart követően Puccini alkotói munkája a témakereséssel kezdődött; miután befejezte egyik operáját, de gyakran már előbb is, elkezdődött a keresés. Ahogyan tréfásan mondta: szenvedélyesen vadászom, librettókra, nőkre és vadkacsákra. Az Edgar opera viszonylag jól jövedelmezőnek bizonyult, viszont a magánélete válságban volt; vadházassága miatt Elvirát folyamatosan zaklatták és kiközösítették. Puccini visszatért Luccába, Elvira pedig egy Ida nevű nagynénjénél lakott Firenzében, és csak titokban tudtak találkozni a Lucca melletti San Martino faluban. Nemsokára azonban ott is kitudódott, hogy nem házasok, s ezért kiutasították őket. Ekkor Elvirával és a három gyerekkel a Massaciuccoli-tó partján fekvő Torre del Lago nevű kis faluba költöztek, távol mindenkitől, aki korábban ismerte őket.