bélyegkép|250px|El Greco Pünkösd című képe. Az Apostolok cselekedetei szerint a pünkösdi esemény a Szentlélek kiáradásával, más nyelveken szólással és a hallgatók általi megértéssel járt együtt. A nyelveken szólás vagy glosszolália a kereszténységben olyan beszéd- vagy imajelenség, amelyet egyes hagyományok a Szentlélek egyik karizmájaként, vagyis lelki ajándékaként értelmeznek. A magyar kifejezés az Újszövetség görög szóhasználatára vezethető vissza: a glóssza jelentése „nyelv”, a lalein jelentése „beszélni”. A jelenség bibliai alapjai főként az Apostolok cselekedetei pünkösdi elbeszélésében és Pál apostol korinthusi első levelének 12–14. fejezetében találhatók.New Catholic Encyclopedia, 2. kiadás, 6. kötet, „Glossolalia”, Gale / The Catholic University of America, 2003, 249–250. o.
A nyelveken szólás értelmezése a keresztény hagyományokban nem egységes. Egyesek szerint valós, a beszélő által korábban nem ismert emberi nyelven való megszólalást jelent; ezt a szakirodalom leggyakrabban xenoglossziának nevezi. Más értelmezések szerint a glosszolália nem természetes nyelv, hanem ima-, dicsőítő vagy extatikus beszéd, amelyet a közösség vallási jelentéssel ruház fel. A jelen szócikkben az általános és katolikus szóhasználatnak megfelelően a „Szentlélek” forma szerepel; a „Szent Szellem” alak főként egyes protestáns, különösen pünkösdi-karizmatikus közösségek terminológiájának bemutatásakor fordul elő.
A pünkösdi és karizmatikus irányzatokban a nyelveken szólás a 20. század óta különösen fontos vallási gyakorlattá vált, míg más keresztény felekezetek óvatosan, kritikusan vagy kifejezetten elutasítóan viszonyulnak hozzá.Max Turner: The Holy Spirit and Spiritual Gifts: Then and Now. Paternoster, Carlisle, 1996.Wayne Grudem szerk.: Are Miraculous Gifts for Today? Four Views. InterVarsity Press, Downers Grove, 1996. A 20–21. században a pünkösdi és karizmatikus kereszténység globális terjedése miatt a jelenség a világkereszténység egyik legismertebb és legvitatottabb vallási gyakorlatává vált.Pew Research Center: Spirit and Power – A 10-Country Survey of Pentecostals, 2006.
Fogalom és terminológia
A glosszolália kifejezés a görög glóssza („nyelv”) és lalein („beszélni”) szavakból származik. A magyar vallási nyelvben több alakban fordul elő: „nyelveken szólás”, „nyelveken beszélés”, illetve pünkösdi és karizmatikus környezetben olykor „ima nyelve” vagy „szellemi nyelv”. A „Szentlélek” a magyar katolikus, ortodox és ökumenikus szóhasználatban általános forma; egyes protestáns, főleg pünkösdi-karizmatikus közösségekben gyakori a „Szent Szellem” megnevezés is.
A teológiai és vallástudományi szakirodalomban több rokon, de nem azonos fogalmat különböztetnek meg:
Fogalom Jelentés Glosszolália Vallási vagy extatikus beszédjelenség, amelyet a beszélő vagy közössége lelki ajándékként, imaként vagy isteni ihletésű megszólalásként értelmezhet. Xenoglosszia Olyan állítólagos vagy vallásilag értelmezett beszéd, amelyben a beszélő valódi, általa nem tanult emberi nyelven szólal meg. A xenolália alak ritkább megnevezés ugyanarra vagy nagyon közeli jelenségre. Nyelvek magyarázata Az 1Kor 12–14-ben említett karizma, amelynek révén a közösség számára érthetővé válik a nyelveken elhangzó megszólalás. Imanyelv Főként karizmatikus szóhasználatban a nyelveken szólás magánimában vagy közös dicsőítésben használt formája.
A „glosszolália” kifejezés nem kizárólag keresztény szövegkörnyezetben fordul elő. A valláspszichológia és a nyelvészet extatikus, automatikus vagy vallásilag jelentős beszédjelenségek leírására is használja, függetlenül attól, hogy a vizsgált közösség természetfölötti eredetűnek tartja-e a jelenséget.William J. Samarin: Tongues of Men and Angels: The Religious Language of Pentecostalism. Macmillan, New York, 1972.John P. Kildahl: The Psychology of Speaking in Tongues. Harper & Row, New York, 1972.
Bibliai alapok
Az Apostolok cselekedeteiben
Az Apostolok cselekedetei három helyen kapcsolja a nyelveken szólást a Szentlélek kiáradásához. Az első és legismertebb elbeszélés a pünkösdi esemény: a tanítványok „más nyelveken” kezdtek beszélni, és a Jeruzsálemben tartózkodó különféle népek képviselői a saját nyelvükön hallották őket beszélni Isten nagy tetteiről.ApCsel 2,1–13. A szöveg értelmezésében vita tárgya, hogy a csoda elsősorban a beszélők képességében, a hallgatók megértésében, vagy a kettő együttesében állt-e. A katolikus és biblikus szakirodalom gyakran kiemeli, hogy az ApCsel pünkösdi leírása missziós és egyházalapító jellegű: a különféle nyelvek motívuma az evangélium egyetemes terjedését jelzi.
Az ApCsel 10-ben Kornéliusz százados házában a pogányok is részesülnek a Szentlélekben, és a jelenlévők „hallották, hogy nyelveken beszélnek és magasztalják Istent”.ApCsel 10,44–48. Az ApCsel 19-ben Efezusban Pál kézrátétele után tanítványok kezdenek nyelveken szólni és prófétálni.ApCsel 19,1–7. Ezekben az elbeszélésekben a nyelveken szólás annak jeleként jelenik meg, hogy a Szentlélek ajándéka nemcsak a jeruzsálemi zsidó hívőket, hanem a pogányokat és a különböző közösségeket is eléri.
Pál apostol korinthusi leveleiben
A nyelveken szólás legrészletesebb újszövetségi tárgyalása az 1Kor 12–14-ben található. Pál a karizmák felsorolásában említi „a nyelvek nemeit” és „a nyelvek magyarázatát”, de a 14. fejezetben a nyelveken szólást a prófétálással összehasonlítva tárgyalja.1Kor 12; 1Kor 14. Pál szerint aki nyelven szól, „Istenhez szól”, és önmagát építi, míg aki prófétál, a közösség építésére, bátorítására és vigasztalására beszél. Ezért a közösségi istentiszteleten a nyelveken szólás csak akkor építő, ha van magyarázat vagy értelmezés.1Kor 14,1–19.
A korinthusi szöveg több fontos elvet rögzít:
a karizmák közös forrása a Szentlélek; a nyelveken szólás nem minden hívőnek adott ajándék; a prófétálás a közösség építése miatt előbbre való, mint a magyarázat nélküli nyelveken szólás; a szeretet magasabb rendű minden rendkívüli karizmánál; a közösségi használatnak rendben, megkülönböztetéssel és értelmezéssel kell történnie.
Pál a nyelveken szólást nem tiltja, de szabályozza: „a nyelveken szólást ne akadályozzátok; de minden tisztességesen és rendben történjék”.1Kor 14,39–40. Ez a kettős szempont – a karizma elfogadása és a közösségi rend hangsúlyozása – a későbbi teológiai értelmezések egyik fő kiindulópontja lett.
Márk evangéliumának hosszabb záradéka
A Márk evangéliumának hosszabb záradéka szerint a hívőket követő jelek között szerepel, hogy „új nyelveken szólnak”.Mk 16,17. E szakasz értelmezésénél általában megjegyzik, hogy Mk 16,9–20 szövegkritikai szempontból vitatott: több korai kéziratból hiányzik, ezért a biblikus szakirodalom óvatosan használja dogmatikai bizonyításra.Bruce M. Metzger: A Textual Commentary on the Greek New Testament. 2. kiadás, United Bible Societies, Stuttgart, 1994, 102–106. o.
Róm 8,26–27 értelmezése
Egyes pünkösdi és karizmatikus értelmezések a Róm 8,26–27-et is kapcsolatba hozzák a nyelveken szólással, mert Pál ott a Lélek szavakba nem foglalható közbenjárásáról beszél. Más biblikus és katolikus értelmezések szerint ez a szakasz nem közvetlenül a glosszoláliára, hanem a Lélek mélyebb, emberi szavakat meghaladó közbenjárására vonatkozik.
Nyelveken szólás és nyelvek magyarázata
Az 1Kor 14 szerint a közösségi nyelveken szólás értelmezés nélkül nem szolgálja közvetlenül a jelenlévők épülését. Ezért Pál azt írja, hogy aki nyelven szól, imádkozzék azért, hogy magyarázatot is tudjon adni, vagy ha nincs magyarázó, maradjon csendben a közösségben, és „önmagának és Istennek” beszéljen.1Kor 14,13–28. A nyelvek magyarázata nem feltétlenül fordítás a szó szoros értelmében, hanem a közösség számára érthető értelmezésként is felfogható. Ezt támasztja alá az is, hogy Pál a magyarázatot maga is karizmának, nem pusztán nyelvtudásnak tekinti.
A karizmatikus gyakorlatban különbséget szoktak tenni a magánimában használt „imanyelv” és a közösségi alkalmon elhangzó, értelmezést igénylő nyelveken szólás között. Más keresztény hagyományok ezt a különbségtételt nem mindig fogadják el, vagy legalábbis óvatosan értelmezik, mivel az újszövetségi szövegek nem adnak minden részletre kiterjedő rendszert.
Történeti áttekintés
Ókeresztény kor
Az újszövetségi kor után a nyelveken szólásra vonatkozó források ritkábbak és nehezebben értelmezhetők. Iréneusz és Tertullianus is utal karizmatikus, prófétai vagy rendkívüli lelki megnyilvánulásokra, de ezekből nem mindig állapítható meg, hogy pontosan az 1Kor 12–14 értelemben vett glosszoláliáról, próféciáról, látomásról vagy más vallási tapasztalatról van-e szó.Ronald A. N. Kydd: Charismatic Gifts in the Early Church. Hendrickson, Peabody, 1984. Ezért az ókeresztény adatok történetileg fontosak, de óvatosan kezelendők: a karizmatikus jelenségek folytonosságát jelezhetik, anélkül hogy minden esetben azonosíthatók lennének a modern pünkösdi gyakorlatokkal.
A 2. századi montanizmus prófétai és extatikus megnyilvánulásai gyakran szerepelnek a glosszolália történeti párhuzamai között. A montanista mozgalom megítélése azonban összetett: egyes források az új prófétálás túlzásait és az egyházi renddel való konfliktusát hangsúlyozzák, mások a Szentlélek működésére való intenzív várakozást látják benne. A későbbi egyházi hagyomány általában óvatosan viszonyult azokhoz a jelenségekhez, amelyek az apostoli tanítástól és az egyházi megkülönböztetéstől független karizmatikus tekintélyt igényeltek.
Középkori és kora újkori előfordulások
A középkori kereszténységben nem a nyelveken szólás vált a lelki élet központi karizmatikus jelévé, hanem inkább a misztikus ima, a látomások, a prófétai intés, a gyógyítások és más rendkívüli jelenségek. A katolikus hagyomány néhány szent, például Ávilai Szent Teréz, Sziénai Szent Katalin vagy Xavéri Szent Ferenc kapcsán ismeri a rendkívüli lelki adományokról szóló beszámolókat, de ezek történeti és teológiai értékelése megkülönböztetést igényel.
A 17–18. századtól több protestáns megújulási és radikális vallási mozgalomban is megjelentek a nyelveken szóláshoz vagy automatikus prófétai beszédhez hasonló jelenségek. Ilyen példákat említenek a kvékerek, a francia camisardok, a shakerek vagy a jansenista konvulzionáriusok kapcsán. Ezeket a jelenségeket a források eltérően értékelték: egyesek a Lélek működését, mások vallási rajongást, pszichológiai jelenséget vagy felekezeti túlzást láttak bennük.Schütz Antal: „A glosszolalia. Hittudományos kísérlet”, Theologia – Hittudományi Folyóirat 6. évf. (1939), 301–334. o.
Irvingiánusok és 19. századi előzmények
A 19. században Edward Irving skót prédikátor köréhez és az ún. irvingiánus mozgalomhoz kapcsolódva a nyelveken szólás ismét hangsúlyos szerepet kapott. Az irvingiánus közösségekben a nyelveken szólást és prófétai beszédet az apostoli karizmák helyreállásának jeleként értelmezték. A korszak vallási vitáiban ezek a jelenségek egyszerre váltottak ki lelkesedést és éles kritikát.
Modern pünkösdizmus
A modern pünkösdi mozgalom kialakulását általában a 20. század elejére teszik. Az Azusa Street-i ébredés Los Angelesben 1906-tól különösen fontos szerepet játszott a pünkösdi irányzat nemzetközi elterjedésében. A klasszikus pünkösdi tanításban a nyelveken szólás sok közösségben a „Szentlélek-keresztség” kezdeti külső bizonyítékaként jelent meg. Ezt a nézetet nem minden pünkösdi vagy karizmatikus közösség fogalmazza meg azonos módon, és más keresztény hagyományok többsége nem tekinti általánosan kötelező tanításnak.Walter J. Hollenweger: The Pentecostals. SCM Press, London, 1972.Allan Anderson: An Introduction to Pentecostalism: Global Charismatic Christianity. Cambridge University Press, Cambridge, 2004.