A Sivatagi cápák (eredeti cím: Three Kings) című amerikai háborús filmszatírát 1999-ben mutatták be.
A történet szerint az öbölháború végén négy amerikai katona megpróbálja Irak Kuvaittól ellopott aranykészletét ellopni. A rendező David O. Russell, aki John Ridley alapötlete alapján a forgatókönyvet is írta. A főbb szerepekben George Clooney, Mark Wahlberg, Ice Cube és Spike Jonze láthatóak.
Ez a film volt Russell első stúdiófilmje, a forgatáson sok problémát vetett fel mind az alkotás politikai felhangja miatti aggodalom, mind pedig Russell és Clooney gyűlölködése. Kettejük között több vita is kirobbant a film készítése során.
Bemutatójára 1999. október 1-jén került sor az Egyesült Államokban, Magyarországon 2000. február 24-én került a mozikba.
A 75 millió dolláros költségvetésű film az Amerikai Egyesült Államokban több mint 60 millió dollár bevételt szerzett, míg az összbevétele 107,7 millió dollár lett.
Az alkotás kedvező kritikai fogadtatásban részesült, a Rotten Tomatoes 94%-os értékeléssel az 1999-es év 5. legjobb alkotásaként jegyzi. Több kritikus szólt elismerően az arabok sablonoktól és sztereotípiáktól mentes ábrázolásáról, az akciójelenetekről és a film humoráról. Ennek ellenére sokan azzal támadták, hogy egyszerű propagandafilmről van szó.
A Sivatagi cápák egyetlen Oscar-jelölést sem kapott, azonban több filmkritikus-szövetség, illetve a Politikai Filmszövetség (Political Film Society) is díjazta.
Cselekménye
A film elején egy iraki katona próbálja megadni magát az öbölháború utáni káoszt felszámolni igyekvő tartalékos amerikai seregnek. Mivel senki nem tudja, hogy mi a teendő az adott helyzetben, Troy Barlow főtörzsőrmester (Mark Wahlberg) lelövi. A kétes sikerrel még jobban kivívja Conrad Vig tizedes (Spike Jonze) és Walter Wogerman specialista (Jamie Kennedy) tiszteletét. A háború végét ünneplő katonák éjszakába nyúlóan mulatoznak.
A tábor másik végében a hadsereg különleges erőinek őrnagya, Archie Gates (George Clooney) és Cathy Daitch (Judy Greer) újságíró egy sátorban hancúrozik. Adriana Cruz (Nora Dunn) riporter zavarja meg őket, akit Archie-nak kellene végigkísérnie a táboron és riportjához anyagot biztosítania. Az unatkozó őrnagy akarata ellenére is kénytelen a riporterrel tartani és segíteni őt készülő tudósításában.
A következő nap Troy egységének iraki hadifoglyokat kell átkutatnia. Az egyiküknél egy térképet találnak. Troy úgy dönt, nem jelenti feletteseinek az esetet, hanem teljes titokban megkéri Chief Elgin törzsőrmestert (Ice Cube), hogy próbálja meg lefordítani a dokumentumot. Archie azonban megzavarja őket. Amikor áttanulmányozza a rajzot, elmondja a többieknek, hogy az Szaddám Huszein titkos bunkereinek helyét jelöli, ahol az iraki hadsereg a Kuvaittól ellopott aranyat rejtegeti. Elhatározzák, hogy ellopják az aranyat. Archie sikeresen lerázza Adrianát, majd másnap elindulnak a közeli faluban található bunker felé.
A Bush által meghirdetett fegyverszünetet kihasználva Archie, Troy, Chief és Conrad vérontás nélkül elfoglalják a bunkert. Itt a Kuvaittól ellopott más értékes holmik között megtalálják az aranyrudakat, egy szobában azonban rábukkannak az iraki felkelés egyik fogvatartott vezetőjére (Cliff Curtis) és családjára is. Már indulnának vissza a bázisra, amikor a fogoly felesége könyörögni kezd nekik, hogy segítsenek a Szaddám ellen harcoló falusiaknak. Az egyik iraki gárdista fejbe lövi a nőt. Archie szerint nem hagyhatják csak így ott a civileket, ezért megszegi a tűzszünetet és fegyveres harc bontakozik ki. Sikerül kiszabadítaniuk a felkelés vezetőjét és családját, majd elmenekülnek, épp mielőtt megérkezik az iraki erősítés. Az amerikaiak egy aknamezőre hajtanak, hogy elkerüljék az irakiak könnygáztámadását, menekülés közben azonban szétválnak. Troyt elfogják, míg a többieket a hegyekben bujkáló felkelők biztonságba vezetik, majd összegyűjtik a szétszóródott aranyat. A föld alatti rejtekhelyen Conrad, Chief és Archie megegyeznek, hogy segítenek a felkelőknek átjutni az iráni határon, miután kiszabadították Troyt.
Troyt az egyik elhagyatott bunkerbe viszik, és egy szobába zárják. Itt a sok kacat között talál egy működő telefont, amivel sikerül elérnie feleségét. Megkéri, hogy hívja fel bázisát, és mondja meg nekik, hogy hol van. Beszélgetésüket megszakítják az iraki katonák, és Troyt elviszik kihallgatni. Az őt kikérdező Saïd százados (Saïd Taghmaoui) elmondja Troynak, hogy az amerikaiaktól tanult meg vallatni, majd kérdőre vonja, hogy mi keresnivalójuk van nekik az ő országában. Azt is elmeséli, hogy egyéves fia Bagdad amerikai bombázása során halt meg. Troy elmeséli, hogy neki is van egy kislánya, aki most egy hónapos.
Archie-ék a lázadókkal felkeresnek egy csapat iraki dezertőrt. Meggyőzik őket, hogy adják el nekik a Kuvaitból lopott luxusautókat, amiket feldíszítenek úgy, mintha Szaddám konvoja lenne. Ezek után a bunker elé hajtanak és azt a látszatot keltik, hogy a diktátor meg akarja öletni a bunkert őrző katonákat az arany elvesztése miatt. A katonák félelmükben a sivatagba menekülnek, a felkelők pedig kiszabadítják Troyt, valamint további foglyokat találnak egy szobában. Néhány iraki katona rájön a trükkre, és visszatér a bunkerhez, ahol Troyt és Conradot is meglövik. Conrad meghal, Troynak pedig a lövés felsérti a tüdejét. Amíg nem kap rendes ellátást, kénytelen egy szelep segítségével kb. 15 percenként kiengednie a mellkasából a levegőt.
Eközben a bázison Troy felettesei a főtörzsőrmester kimentésén dolgoznak. Archie felhívja Waltert, és megkéri hogy hozzon teherautókat, valamint szóljon Adrianának, hogy csatlakozzon hozzájuk tudósítani. Ezek után minden egyes menekültnek adnak egy rúd aranyat, a maradékot pedig elássák. A teherautókból álló konvoj eléri az iráni határt. A terv szerint a három amerikai katona kísérné át őket a határt őrző iraki katonák előtt, megakadályozva, hogy megtámadják őket. Azonban mielőtt átérnének, megérkezik az amerikai hadsereg és letartóztatja a menekülteket segítő Archie-t, Troyt és Chiefet. Archie azonban, a többiek beleegyezésével, felfedi, hogy tudja hol van a Kuvaittól ellopott arany, és odaígéri az amerikai tiszteknek, ha azok megengedik, hogy átkísérjék a lázadókat a határon.
Adriana riportjának köszönhetően végül Archie-t és társait felmentik a vádak alól. Leszerelés után Archie és Chief a filmgyártásban helyezkedik el katonai tanácsadóként, Troy pedig hazatér családjához és saját szőnyegboltot nyit. A megkerült, ám hiányos aranykészlet visszakerül a kuvaitiakhoz.
Szereposztás Színész Szerep Magyar hang George Clooney Archie Gates Szabó Sipos Barnabás Mark Wahlberg Troy Barlow Kálloy Molnár Péter Ice Cube Chief Elgin Gesztesi Károly Spike Jonze Conrad Vig Takátsy Péter Cliff Curtis Amir Abdullah Saïd Taghmaoui Saïd százados Mykelti Williamson Horn ezredes Vass Gábor Holt McCallany Van Meter kapitány Judy Greer Cathy Daitch Christopher Lohr Teebaux Jon Sklaroff Paco Liz Stauber Debbie Barlow Marsha Horan Amir felesége Alia Shawkat Amir lánya
A film készítése Forgatókönyv és szereplőválogatás A forgatókönyvet eredetileg John Ridley volt humorista írta Spoils of War címmel, kísérletképpen. Arra volt kíváncsi, hogy milyen gyorsan tud megírni és eladni egy filmet. Az íráshoz hét napra volt szüksége, a Warner Bros. pedig 18 nappal később vásárolta meg a kész forgatókönyvet. Később David O. Russell egy, a stúdió által összeállított, filmterveket tartalmazó listáról választotta ki a Spoils of War-t. A cím mellett magyarázatként azt szerepelt, hogy „az öbölháború idején játszódó rablás”. A rendező állítása szerint soha nem olvasta el Ridley szövegét, hogy az ne befolyásolja saját ötletét, azt azonban elismerte, hogy „John ott van megemlítve, ahol szükséges. Az általam kidolgozott ötlet csírája az övé volt.” Ridley ennek ellenére úgy érezte, hogy Russell kizárja őt az alkotói folyamatból: „amíg forgatott, semmi hírt nem hallottam felőle. Sohasem láttam a szövegen végzett módosításokat. Aztán egyszer csak egy évvel később kapok egy másolatot a forgatókönyvről, és a nevem még csak nem is szerepel rajta. (...) Akár szóról szóra is átírhatja Russell, akkor is az én történetem marad.” A Warner Bros. megállapodott Ridley-vel, hogy az alapötlet kitalálójaként megemlítik a nevét, ő azonban így is megakadályozta, hogy Russell könyv formájában kiadhassa a forgatókönyvet.
Russell számára a film készítésének legnehezebb része a forgatókönyv megalkotása volt. Állítása szerint „az öbölháború idején játszódó rablás” gondolatából indult ki, nem az eredeti forgatókönyvből. Másfél évig tartó kutatása során nemcsak a sajátos részletek valósághű ábrázolására koncentrált, hanem a háború képi világának megfelelő megjelenítésére is. Kenneth Jareke Just Another War és Gilles Peres Telex Iran című könyvét tanulmányozta, valamint a Los Angeles Times háborúról szóló napi beszámolóit is. Az itt közölt képeket nézegetve arra jutott, hogy egy ilyen környezetben rengeteg furcsa és vicces jelenet kerekedhet, amik írása alapját adhatják. Fontosnak tartotta megjeleníteni a háború komikussága mellett annak többi rétegét is, mint például a tragédiát és cinikusságot. Ez vezetett ahhoz a jelenethez, amikor a katonák a bunkerben az aranyat keresik: a TV Rodney Kinget mutatja, az egyik fickó épp egy lopott edzőgépet használ, egy másik Archie-nak egy konyhagépet ajánl, egy harmadik egy CD lejátszót próbál eladni Troynak, miközben a következő ajtó mögött már egy férfit kínoznak. Russell szerint ez adja filmje lényegét.
A forgatókönyv írásával párhuzamosan kezdte keresni azokat a színészeket, akik az általa kitalált karaktereket szerinte megfelelően életre tudnák kelteni. Bár Russell barátja, Spike Jonze korábban egyetlen filmben sem szerepelt, a rendező Conrad Vig szerepét kifejezetten neki írta. A karakter déli akcentusát telefonon keresztül gyakorolták, míg Jonze első nagyjátékfilmjét, A John Malkovich menet-et rendezte. Amikor Russell úgy látta, hogy barátja képes lesz megbirkózni a feladattal, felkereste a stúdiót, ami kezdetben vonakodott egy ilyen fontos szerepet egy amatőr színészre bízni, ám végül beleegyezett. Russell szerint Jonze zöldfülűsége segítette is a produkciót, úgy fogalmazva, hogy „szeretem azt a zűrzavart, amit egy amatőr színész hoz magával a forgatásra.... igazán felrázza a dolgokat.”
George Clooney-nak a Warner Bros.-nál dolgozó barátja csempészte ki a készülő forgatókönyvet, és a színész azonnal megkedvelte azt. Ekkor a közönség leginkább a Vészhelyzet című amerikai sorozatból ismerhette, ő azonban úgy érezte, hogy egy filmben is meg tudná állni a helyét. Russell ekkor még Archie Gates megformálására Clint Eastwoodot szerette volna felkérni. Később meggondolta magát, és egy fiatalabb karakterré írta át a figurát. Amikor Clooney meghallotta, hogy a főszerepre fiatalabb színészt keresnek, azonnal megragadta az alkalmat. Russell így sem akarta leszerződtetni, így a színész egy humoros levélben próbálta meggyőzni, később pedig még New York-i lakásában is felkereste a rendezőt. Őt még ez sem győzte meg. A stúdió Mel Gibsont szerette volna megszerezni, Russell mégis Nicolas Cage-et kereste fel, aki az ajánlatot A holtak útja című film miatt visszautasította. Russell végül beadta a derekát, és leszerződtette Clooney-t. Később úgy nyilatkozott Clooney-ról, hogy Archie megformálására született. Clooney párhuzamosan dolgozott a Sivatagi cápákon és a Vészhelyzeten, minden héten négy napig az előbbit, míg három napig az utóbbit forgatta.