A Sony Xperia a Sony okostelefon-család és táblagép-sorozat összefoglaló neve. Elsőként 2008-ban jelent meg a telefonok közt, és 2012-ben a táblagépek közt. Az Xperia az angol "experience" (tapasztalat) szó elferdítése. Legelső példánya a Sony Ericsson Xperia X1 volt.
Története
Az Xperia X1 volt a család első tagja, mely 2008-ban jelent meg, nagyfelbontású (311 ppi) kijelzővel, és bevezetésének nem titkolt célja az volt, hogy rivalizáljanak az akkoriban feltörő okostelefon-gyártókkal, mint a HTC és az Apple. A telefon azonban egyáltalán nem lett sikeres, melynek oka főként a lassú és kezelhetetlen Windows Mobile operációs rendszer volt. Utódja, a Sony Ericsson Xperia X2 már 8 megapixeles kamerát és GPS-támogatást is kapott, szoftveres téren pedig a Windows Mobile 6.5-öt. Ekkor jelent meg a hagyományos telefonok tudásával bíró, de az Xperia-sorozatba integrált extravagáns telefon, a teljesen átlátszó kijelzőjű Sony Ericsson Xperia X5 Pureness.
A széria sikerei onnantól kezdődtek, hogy átálltak az Android operációs rendszerre. Az első ilyen telefon a Sony Ericsson Xperia X10 volt, noha sok kritika érte amiatt, hogy kiadásakor a már meglehetősen elavult 1.6-os verziót futtatta. Bár később kapott frissítést, ez a gyártó által áttervezett felület miatt elég későn érkezett. Ugyancsak hiányosság volt a többujjas vezérlés a kezdeti modellekben, de a frissítésekkel ezek is bekerültek. Az X10 kicsinyített verzióival a Sony Ericsson megteremtette a maroktelefonok kategóriáját is.
2012-től már táblagépek is megjelennek Sony néven, a telefonok pedig innentől kezdve már csak Sony név alatt, jellegzetes, könnyen felismerhető dizájnnal. Ennek elemei a szögletes, elnyújtott készülékház, ennek köszönhetően szélesebb alsó és felső kávák, kör alakú alumínium be/kikapcsoló gomb és dedikált kétállású fényképezőgép-gomb, valamint Xperia-felirat a készülék hátoldalán.
Sony Ericsson Okostelefonok (Windows Mobile) Kódnév Név Megjelent Windows Mobileverzió Processzor RAM ROM Kijelző Súly Akkumulátor Fizikaibillentyűzet Bluetooth Wi-Fi Kamera Hálózatok Venus Xperia X1 2008–10 6.1 528 MHz Qualcomm MSM7200A] 256 MB 512 MB 3" WVGA 158g 1500 Van 2.0 + EDR 802.11b/g Hátsó: 3.2 MPElső: 76800 px GSM / HSPA Vulcan Xperia X2 2009–09 6.5 528 MHz Qualcomm MSM7200A 288 MB 512 MB 3.2" WVGA 155g 1500 Van 2.1 + EDR 802.11b/g Hátsó: 8 MPElső: 0.3 MP GSM / HSPA
Sony Ericsson Xperia-sorozat (Android) Kódnév Név Platform Megjelenés Androidverzió Processzor RAM ROM Kijelző Súly Akkumulátor Fizikaibillentyűzet Bluetooth Wi-Fi Kamera Hálózatok Rachel Xperia X10 Es209ra 2010-03 1.6 / 2.1 / 2.3 Qualcomm Snapdragon S1 QSD8250 4" FWVGA 135g 1500 Nincs 2.1 + EDR 802.11b/g 8.1 MP GSM / HSPA Mimmi Xperia X10 mini pro Delta 2010-05 1.6 / 2.1 Qualcomm Snapdragon S1 MSM7227 2.55" QVGA 120g 970 Igen 2.0 + EDR 802.11b/g 5 MP GSM / HSPA Robyn Xperia X10 mini Delta 2010-05 1.6 / 2.1 Qualcomm Snapdragon S1 MSM7227 2.55" QVGA 88g 950 Nincs 2.0 + EDR 802.11b/g 5 MP GSM / HSPA Shakira Xperia X8 Delta 2010-09 1.6 / 2.1 Qualcomm Snapdragon S1 MSM7227 3" HVGA 104g 1200 Nincs 2.0 + EDR 802.11b/g 3.2 MP GSM / HSPA Anzu Xperia arc Mogami 2011-03 2.3 / 4.0 Qualcomm Snapdragon S2 MSM8255 4.2" FWVGA 117g 1500 Nincs 2.1 + EDR 802.11b/g/n 8.1 MP GSM / HSPA Hallon Xperia neo Mogami 2011-03 2.3 / 4.0 Qualcomm Snapdragon S2 MSM8255 3.7" FWVGA 126g 1500 Nincs 2.1 + EDR 802.11b/g/n Hátsó: 8.1 MPElső: 0.3 MP GSM / HSPA Zeus Xperia Play Zeus 2011-03 2.3 Qualcomm Snapdragon S2 MSM8255 4" FWVGA 175g 1500 Nincs 2.1 + EDR 802.11b/g/n 5.1 MPHSPA Zeusc Xperia Play Zeus 2011-05 2.3 Qualcomm Snapdragon S2 MSM8255 4" FWVGA 175g 1500 Nincs 2.1 + EDR 802.11b/g/n 5.1 MP CDMA / EV-DO Akane Xperia acro Mogami 2011-06 2.3 Qualcomm Snapdragon S2 MSM8655 4.2" FWVGA 135g 1500 Nincs 2.1 + EDR 802.11b/g/n 8.1 MP CDMA / GSM / EV-DO Azusa Xperia acro Mogami 2011-06 2.3 Qualcomm Snapdragon S2 MSM8255 4.2" FWVGA 135g 1500 Nincs 2.1 + EDR 802.11b/g/n 8.1 MP GSM / HSPA Mango Xperia mini pro Mogami 2011-08 2.3 / 4.0 Qualcomm Snapdragon S2 MSM8255 3" HVGA 136g 1200 Van 2.1 + EDR 802.11b/g/n Hátsó: 5 MPElső: 0.3 MP GSM / HSPA Smultron Xperia mini Mogami 2011-08 2.3 / 4.0 Qualcomm Snapdragon S2 MSM8255 3" HVGA 99g 1200 Nincs 2.1 + EDR 802.11b/g/n 5 MP GSM / HSPA Urushi Xperia ray Mogami 2011-08 2.3 / 4.0 Qualcomm Snapdragon S2 MSM8255 3.3" FWVGA 100g 1500 Nincs 2.1 + EDR 802.11b/g/n Hátsó: 8.1 MPElső: 0.3 MP GSM / HSPA Ayame Xperia arc S Mogami 2011-Q3 2.3 / 4.0 Qualcomm Snapdragon S2 MSM8255 4.2" FWVGA 117g 1500 Nincs 2.1 + EDR 802.11b/g/n 8.1 MP GSM / HSPA Haida Xperia neo V Mogami 2011-Q3 2.3 / 4.0 Qualcomm Snapdragon S2 MSM8255 3.7" FWVGA 126g 1500 Nincs 2.1 + EDR 802.11b/g/n Hátsó: 5 MPElső: 0.3 MP GSM / HSPA Satsuma Xperia active Mogami 2011-Q3 2.3 / 4.0 Qualcomm Snapdragon S2 MSM8255 3" HVGA 110.8g 1200 Nincs 2.1 + EDR 802.11b/g/n 5 MP GSM / HSPA Iyokan Xperia pro Mogami 2011-10 2.3 / 4.0 Qualcomm Snapdragon S2 MSM8255 3.7" FWVGA 142g 1500 Van 2.1 + EDR 802.11b/g/n Hátsó: 8.1 MPElső: 0.3 MP GSM / HSPA
Sony Xperia-sorozat
Kategória:Sony Ericsson telefonok