Szergej Valerjevics Akszjonov (oroszul: Сергей Валерьевич Аксёнов) (Bălți (Moldova), 1972. november 26. –) orosz politikus. 2014. február 27-től a Krími Autonóm Köztársaság, majd március 17-től a Krími Köztársaság miniszterelnöke, április 14-től az Oroszországi Föderáció részét képező Krími Köztársaság ideiglenes kormányzója, majd október 9-től megválasztott elnöke és miniszterelnöke.
Élete 1972-ben született a moldovai Bălțiban. Édesapja, Valerij Akszjonov volt a vezetője az Észak Moldovai Orosz Közösség nevű szervezetnek, mely az 1980-as évek végén a Moldovában élő oroszok jogaiért küzdött.
1989-ben a Krímbe költözött és beiratkozott a Szimferopoli Katonapolitikai Főiskolára, ahol 1993-ban szerzett diplomát. Ezután különböző vállalkozásokban töltött be vezető tisztségeket.
Politikai tevékenysége 2008-ban lett a Krími Orosz Közösség nevű politikai szervezet tagja. 2009-ben az Orosz Egység nevű párt társelnökének választották. A 2010-es választásokon a párt jelöltjeként beválasztották a Krími Autonóm Köztársaság Legfelső Tanácsába.
2014. február 27-én ismeretlen (feltehetően oroszbarát) fegyveresek szállták meg a Krími Autonóm Köztársaság Legfelső Tanácsának épületét. Ennek hatására lemondott a miniszterelnöki posztról az addigi miniszterelnök, Anatolij Mohiljov. Helyette Akszjonovot választották meg miniszterelnöknek. bélyegkép|jobbra|250px|"Akszjonov a Krím veled van" – Krími Autonóm Köztársaság Legfelső Tanácsának épületét védő orosz aktivisták Megválasztása után bejelentette, hogy 2014. május 25-re népszavazást ír ki a Krími Autonóm Köztársaság státusáról és jogköreinek kibővítéséről. A referendum időpontját később előrehozták március 30-ra, majd március 16-ra. A népszavazásra eredetileg feltett kérdés "Támogatja-e Ön, hogy a Krími Köztársaság szuverén állammá váljon Ukrajnán belül?" volt, de később két másik kérdésre módosították: "Támogatja-e, hogy a Krím önálló szubjektumként csatlakozzon az Oroszországi Föderációhoz", illetve "Támogatja-e a Krím 1992-es alkotmányának visszaállítását".Krími kormányfő: A nép vette kezébe a hatalmat, Mandiner, 2014. március 3.Március 16-án kerül sor a Krím státusáról szóló népszavazásra , Oroszország Hangja, 2014. március 6. A Kijevi Kerületi Bíróság már március 3-án közölte, hogy szerinte törvénytelen az autonómiáról szóló népszavazás kiírása.
2014. március 1-jén bejelentette, hogy ideiglenesen magához vonja a krími rendvédelmi és biztonsági erők irányítását, egyben felkérte Putyin elnököt, hogy segítsen megőrizni a békét és a nyugalmat.Így kérte fel Putyint Akszjonov a Krím-félsziget védelmére, Index, 2014. március 1. Másnap bejelentette a Krími Autonóm Köztársaság saját haditengerészetének megalakítását Gyenyisz Berezovszkij ellentengernagy vezetésével, aki az ukrán hadseregből állt át. Március 4-én bejelentette a krími Honvédelmi Minisztérium felállítását.Saját hadsereget szervez a Krím , Oroszvilág, 2014. március 2.
2014. március 5-én elfogatóparancsot adott ki ellene egy kijevi bíróság. Az ügyészség az "alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására vagy megdöntésére irányuló kísérlet, illetve államhatalom megszerzésére irányuló cselekmények" miatt folytat ellen büntetőjogi eljárást.Kijev elfogatóparancsot adott ki a krími kormányfő ellen, HVG, 2014. március 6.
2014. március 6-án bejelentette, hogy a Krími Autonóm Köztársaság elszakadt Ukrajnától és csatlakozott az Oroszországi Föderációhoz. A népszavazás csak ennek a döntésnek a megerősítésére szolgált. A Krímben is bevezették a rubelt, államosították az ukrán állami vagyont, és az ott állomásozó ukrán katonai egységeket megszállóknak nyilvánították.
2014. március 8-án ünnepélyesen letette előtte az esküt a krimi hadsereg első egységét képező önvédelmi erő első csoportja.
2014. március 10-én bejelentette, hogy a Krím áttér az orosz nyelv használatára, ugyanakkor megígérte, hogy az ukrán és a krími tatár is hivatalos nyelv lesz.
2014. március 11-én a krími parlament függetlenségi nyilatkozatot fogadott el. Határozatot hozott a krími tatárok jogainak visszaállításáról és integrálásukról a krími közösségbe. Ez magában foglalja képviseletüket a területi és a városi önkormányzatokban és más kormányszervekben. Elismerték továbbá a krími tatárok nemzetiségi önkormányzati testületeit, valamint az általuk létrehozandó szerveket.Függetlenségi nyilatkozatot fogadott el a krími parlament, HVG, 2014. március 11.
A 2014. március 16-án megtartott referendumon 83,1%-os részvétel mellett, a szavazók 96,77%-a az Ukrajnától való elszakadás mellett döntött. Másnap a Krími Autonóm Köztársaság Legfelső Tanácsa kinyilvánította a Krími Köztársaság önállóságát, egyben kérte felvételét az Oroszországi Föderációhoz.
bélyegkép|jobbra|250px|Moszkvában aláírja a Krími Köztársaság csatlakozását az Oroszországi Föderációhoz 2014. március 18-án Moszkvában Vlagyimir Putyin orosz elnökkel aláírta azt az államközi szerződést, melynek értelmében a Krími Köztársaság az Oroszországi Föderáció 84. tagjává vált.
2014. március 28-án bejelentette, hogy a Krímet Oroszország különleges gazdasági övezetévé nyilvánították és 2014-ben 13 milliárd rubelt fordítanak a központi költségvetésből a félsziget felzárkóztatására.
2014. március 31-én fogadta a Krímbe látogató orosz miniszterelnököt, Medvegyevet, akivel a Krím fejlesztéséről, mindenekelőtt a Krími híd felépítéséről tárgyalt. Dmitrij Medvegyev bejelentette egy Krím-ügyi minisztérium felállítását Moszkvában.
2014. április 14-én Moszkvában Vlagyimir Putyin orosz elnök kinevezte őt a Krími Köztársaság ideiglenes kormányzójává.
Megkapta a Honvédelmi Minisztérium "A Krím-félsziget visszatéréséért" emlékérmét.
A 2014 szeptemberében megtartott parlamenti választások után megválasztották a Krím elnökének és miniszterelnökének.Megválasztották a Krím elnökét, Napi.hu, 2014. október 9.
Feltételezett bűnözői múltja Akszjonov az 1990-es évek egyik befolyásos szervezett bűnözői csoportjának, a Szejlem bandának a tagja volt, bűnözői körökben használt fedőneve Goblin volt.Dezsa vju: bratki iz OGP Szejlem i Basmaki vozvrasajut kontrol szebe nad Krimom , Novij Region 2, 2009. június 23. Akszjanovról a rendőrségi nyilvántartásból származó nyomozati anyagok is megjelentek az interneten.
Amikor Akszjonovot megválasztották a Krími Orosz Közösség elnökévé, a szervezet előző elnöke, Mihail Baharev felfüggesztette tagságát, amíg azt nem tisztítják meg a bűnözőktől. Baharev feljelentést is tett, de a Krími Autonóm Köztársaság Feljebbviteli Bírósága megszüntette az ügyet.Baharev priosztanovil szvoje cslensztvo v ROK do tyex por, poka ona nye ocsisztyitszja ot kriminalityeta , Krimszkoje Informacionnoje Agensztvo, 2009. december 22. (oroszul)
Családja Nős, felesége Jelena Alekszandrovna (1975) közgazdász. Gyermekeik: Krisztina (1994) és Oleg (1997).
Jegyzetek
Külső hivatkozások Сергей Аксенов. Биография, Életrajza orosz nyelven, ITAR-TASS, 2014. április 14.
Kategória:Ukrajnai politikusok Kategória:1972-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Kollaboránsok Kategória:Ukrajnai helyi politikusok