Gerhard Heinrich Friedrich Otto Julius Herzberg (Hamburg, Németország, 1904. december 25. – Ottawa, Kanada, 1999. március 3.)nobelprize.org német-kanadai Nobel-díjas kémikus és fizikus. A díjat 1971-bennobelprize.org – dolgozata kapta meg az elektronok szerkezetének és a molekulák geometriájának kutatásáért. Fő kutatásai területe a két- és több atomos molekulák szerkezetének vizsgálata, melyet az atomos és molekuláris spektroszkópia (színképelemzés) technikájával végzett.
1973 és 1980 között az ottawai Carleton Egyetem rektora.
Fiatalkora Kezdetben csillagászattal akart foglalkozni, azonban a Hamburgi Obszervatóriumba beadott jelentkezését visszautasították, anyagi okokra hivatkozva. Középiskolai tanulmányai befejezését követően a Darmstadti Műszaki Egyetemen tanult ösztöndíjasként, ahol Henri Rau vezetésével 1928-ban doktori címet szerzett.
1935-ben került ki Kanadába, a Saskatchewani Egyetemre vendégprofesszorként, majd 1936-tól 1945-ig a fizika professzoraként dolgozott – időközben felvették a kanadai Royal Society tagjainak sorába. A második világháború alatt Chicagóban kutatott.
A háborútól időskoráig
Jegyzetek
Fordítás
Források
Kategória:1904-ben született személyek Kategória:1999-ben elhunyt személyek Kategória:Nobel-díjas kémikusok Kategória:Kanadai fizikusok Kategória:MTA-tagok Kategória:A Royal Society tagjai