Ciprus történelme, ami körülbelül 11 000 évre nyúlik vissza, katonai és politikai konfliktusok sorozatából áll, mivel a sziget – elhelyezkedése miatt – minden térségbeli hatalom számára stratégiailag fontos szerepet töltött be. A szigeten már a Kr. e. 10-11. században is éltek emberek és háziállatok, Ciprusról származik a macska és az ember kapcsolatának egyik első bizonyítéka. Az őslakók az eteociprusiak voltak, majd a görögök és a föníciaiak is megjelentek a szigeten, ahol 7-10 városállam alakult ki. Sajátosságuk, hogy noha sok tekintetben hasonlítottak a görög poliszokra, élükön király állt. A sziget rézbányászatáról kapta nevét, és az itt kialakuló Aphrodité-kultuszról lett közismert, ami a későbbiekben is védjegye maradt. Ciprus hamar a térségben háborúzó nagyhatalmak kereszttüzébe került és rövidebb időszakokra az asszírok és az egyiptomiak is megszállták. Kr. e. 545-ben a görögök legnagyobb térségbeli riválisai, a perzsák lettek a sziget urai. Uralmuk ellen a szigetlakók Onészilosz ciprusi hős vezetésével keltek fel – sikertelenül. Komolyabb eredményeket ért el Euagorasz szalamiszi király, de a perzsa uralmat végül ő sem tudta megtörni. Ez csak Kr. e. 332 körül, Nagy Sándor érkezésével következett be. Nagy Sándor korai halála után birodalma többfelé oszlott és Ciprus a ptolemaidák fennhatósága alá került. A királyságok megszűntek, de a sziget ellenállt minden támadásnak, egészen Kr. e. 58-ig, amikor a Római Köztársaság megszállta azt. A rómaiak gazdag villákat emeltek és ápolták Aphrodité (Vénusz) kultuszát is, így gazdag kulturális örökséget hagytak maguk után. Illetve egy új vallást: zsidó közösségén keresztül Ciprus lett az egyik első terület, amit a kereszténység meghódított, a ciprusi ortodox egyház pedig az első önálló keresztény egyház. A Római Birodalom 395-ös kettészakadásával Ciprus a Bizánci Birodalom része lett és 800 évig az is maradt. Számos arab betörés sújtotta a szigetet. 1191-ben a keresztes háborúba tartó Oroszlánszívű Richárd angol király összetűzésbe került a sziget urával és megszállta Ciprust. Nem rendezkedett azonban be hosszú időre: rövid huzavona után a szigetet eladta Lusignani Guidónak, aki ezzel megalapította dinasztiáját és így létrejött a Ciprusi Királyság. Az állam 300 éves fennállása során folyamatosan hadakozott a muzulmánokkal a Szentföldön és időnként saját földjén is. Mégsem az arabok, hanem a gazdaságilag megerősödő Velencei Köztársaság okozta vesztét 1489-ben. 1571-ben az oszmán törökök elsöprő támadása után a sziget az Oszmán Birodalom része lett és 300 éven át az is maradt. A törökök nem akarták muzulmán hitre téríteni a sziget lakóit, sőt a ciprusi ortodox egyháznak politikai-közigazgatási feladatokat adtak, megkönnyítve ezzel az adók behajtását. Ám a 19. században Cipruson is megjelenő nacionalista mozgalmat egyre nehezebben kezelte a meggyengülő birodalom. Egyre nagyobb teret nyert az enózisz, azaz a sziget Görögországhoz csatolását szorgalmazó mozgalom. A szultán végül diplomáciai játszmák eredményeként 1878-ban átengedte a szigetet a Brit Birodalomnak. 1878 és 1925 között Nagy-Britannia bérbe vette a szigetet az Oszmán Birodalomtól, majd Ciprus 1925-ben brit koronagyarmattá vált. A britek is szembesültek a nacionalista mozgalmakkal, amelyek bizonyos esetekben a brit adminisztráció, illetve a török kisebbség elleni erőszakba, és ezeknek megfelelő válaszcsapásokba torkollottak. A sziget körül diplomáciai kötélhúzás kezdődött a két etnikai csoport, az őket támogató Görögország és Törökország, illetve Nagy Britannia részvételével. Végül a görög ciprióta többség által irányított, de a török kisebbségnek széles körű jogokat biztosító állam létrehozásáról született megállapodás és 1960-ban megszületett a Ciprusi Köztársaság. Az új keretek között azonban tovább zajlott a külső hatalmak támogatását sem nélkülöző etnikai alapú erőszak. 1974-ben görög katonatisztek megdöntötték az államot vezető III. Makáriosz érsek uralmát, hogy a szigetet Görögországhoz csatolják. Erre válaszul Törökország lerohanta Ciprust és megszállta északi területeit. A két fél között az ENSZ által felügyelt demarkációs vonalat hoztak létre Zöld vonal néven, és északon török bábállam született. Az országegyesítési tárgyalások időről-időre megindultak, de az ország megosztott állapotában lett 2004-ben az Európai Unió tagja. A 2008-at követő nagy gazdasági válság hatására Ciprus 2012-ben gazdaságilag összeomlott, és külső segítségre szorult. A 2010-es évek elején a sziget partjainál komoly gázmezőket fedeztek fel, ami újabb lendületet adhat mind a gazdasági fellendülésnek, mind az országegyesítésnek és egy új alapokon álló köztársaság kialakításának.
Az írásos emlékeket megelőző idők
thumb|right|250px|Kőkori épületek maradványai a világörökség részét képező Kirokitia feltárási területen. A 2000-es évek régészeti eredményei szerint már az újkőkorszakban, Krisztus előtt 8600–8800 évvel is léteztek települések a szigeten. A Science magazin 2004-es beszámolója szerint 2001-ben, francia kutatók a szigeten, Sillurokambosz település közelében tártak föl egy 9500 éves sírt. A temetkezési hely arról is híres, hogy az elhunyt mellé egy – halálakor körülbelül nyolc hónapos – macskát temettek el: ez az ember és macska kapcsolatának legősibb bizonyítéka.
A 20. századi feltárások során még csak a Krisztus előtti 6. évezrednél fiatalabb leletek kerültek elő. Így például, az 1927 és 1931 között, Einar Gjerstad svéd régész vezette ásatások során a régészek újkőkorszaki településeket fedeztek fel: északnyugaton, Limnítisz és keleten Frenarosz közelében, illetve az ősi Ledrát a sziget belsejében, a mai Nicosia közelében.
Az 1930-as és 1940-es években, Porfíriosz Dikaiosz vezetésével zajló régészeti kutatások szerint a sziget lakói Krisztus előtt 6000 évvel már kőből és sárból épült, iglu formájú (alacsony, kör alakú, boltozatos) épületekben éltek egyrészt a tengerpart közeli területeken, másrészt a sziget belsejében, a vízfolyások közelében. A korai szigetlakók művészeti tevékenységére utal, hogy a épületmaradványokon, fennmaradt kő- és terrakotta tárgyakon mintázat található. A korszakból fennmaradt legfontosabb régészeti helyszínek Kirokitia, Fília, Ágiosz Epiktitosz, Erími (aminek keletkezése körülbelül Kr. e. 3000-re tehető), Kalavaszosz, illetve Szotiria.
Ciprus az időszak kezdetén elszigetelt lehetett, ám később kereskedelmi kapcsolatok létesültek Kis-Ázsiával: az északi parton található Trulli településnek például kapcsolatai lehettek az anatóliai Kilikiával. A kapcsolatokra utal, hogy hasonlóság figyelhető meg a kirokítiai, az anatóliai és a thesszáliai használati tárgyak között.
Ókor A sziget eredeti lakosságát „eteociprusi” néven illetik a ciprusi történelemmel foglalkozó források. E népesség, számos invázió és hódítás ellenére egészen a Kr. e. 4. századig fennmaradt a szigeten: ők lakták például Amatusz városát, ami a mai Limassol közelében feküdt. Homérosz utal erre a sziget belsőbb területein élő népre, ami egy nem-hellén nyelvet beszélt. Az ókorban a sziget sokat profitált az itt felfedezett rézbányákból, és Ciprusnak jelentős szerep jutott a réz használatának elterjedésében. A sziget nyelvileg is összefonódott a rézzel: sok nyelvben a fém megnevezése (cuprum, copper, cobre, купрум stb.) és a sziget neve között rokonság fedezhető fel. A rézbányák közelében a sziget lakói lakóházakat és – a külső támadásokkal szemben – kisebb erődítményeket építettek. right|200px|thumb|Bronzból készült, ciprusi kerekes állvány a késő bronzkorból (British Museum). A bronzkor jelentős változásokat hozott a szigetlakók kultúrájában, szokásaiban, ami vélhetően újabb népesség beáramlására vezethető vissza. Antropológiai kutatások szerint a sziget lakói az anatóliai indoiráni népekkel kerültek ekkor rokonságba. Ekkorra tehető a sziget nevének kialakulása is. A görög Küprosz név az akkád KPTR azaz kapturrūm (asszír kab/p-kûr-u(m)) szóra vezethető vissza, ami tárolóedényt vagy tárolóhelyiséget jelent. Ez a név a kereskedelemben, főleg a rézkereskedelemben betöltött szerepére utalhat az óasszír kereskedelem korában. Elképzelhető, hogy az anatóliai Kaptara település nevével is kapcsolatban van.
A korszak kezdetén a települések terjeszkedtek, a terület jobban benépesült, egyre több település alakult ki az északi tengerparton, illetve a belső területeken is. Ebben az időszakban a korábbi iglu-szerű kunyhókat felváltották a belső falakkal több helyiségre osztott, négyszöglet-alaprajzú házak. Ezek alá az épületek alá már nem temetkeztek, ehelyett a szigeten megjelentek a temetők, nekropoliszok. A lakosság a korábbi vadászó életformáról ekkoriban tért át a földművelésre. right|200px|thumb|Enkomi közelében feltárt, ciprusi-minószi írást tartalmazó kőtábla, kb. Kr. e. 1230-1050-ből. (Louvre) A korszak jelentős változásokat hozott a művészetben és vallási szokásokban is. Ebben az időszakban honosodott meg a szigeten a termékenység istennő kultusza, akit számos névvel illettek (eleinte Kypris, később Aphodite, Paphia, Idalia), ám kultusza végül Aphrodité néven fonódott össze a sziget kultúrájával. Ebben az időszakban jelentek meg a díszített mázas agyagedények, illetve a korszak végéről (Kr. e. 1150 – 1050) arany illetve ezüsttárgyakat, gyöngy, fajansz, zsírkő és alabástrom tárgyakat ismerünk. Létük a korszak fejlett kézművességére utal.
A görögök és a föníciaiak megjelenése Az ókorban a mükénéi kultúra, majd az azt követő görög fennhatóság a szigetre is kiterjedt. A Kis-Ázsia déli partjain korábban már megtelepedett akhájok a Krisztus előtti II. évezred közepén jelentek meg a szigeten. Egyes feltételezések szerint ez a népmozgás összefügghetett a trójai háborúval. Homérosz mindenesetre megemlíti, hogy az akháj Agamemnón mükénéi király, a Tróját ostromló seregek fővezére egy díszes vértezetet kapott ajándékba Kinírasz páfoszi királytól. Ez Ciprus és a szárazföldi görögök közötti kapcsolatok meglétére utal. Kinírasz királyról említést tesz a Krisztus előtti nyolcadik században Türtaiosz és a Krisztus előtti ötödik században Pindarosz is, megemlékezve a király gazdagságáról és a sziget fejlettségéről uralkodásának idején. Ebben az időszakban a szigeten 7-10 önálló királyság (városállam) alakulhatott ki. A Kr. e. 12. századi forrásokban a következő városállamok létére találunk utalásokat: Alaszia (nem kizárt, hogy ezen a néven nem a sziget egy részét, hanem magát a szigetet emlegették, korábban a hettita szövegben Alašiyaš, az -iya képző területre utal), Szalamisz, Kítion, Marium, Szóli, Idalion, Akamasz, Kürénia (a mai Kerínia), Kurion. Az erre a korra utaló görög mítoszokban számos utalást találunk arra, hogy az egyes városokat görög településekről érkezett bevándorlók, illetve görög hősök alapították. Aiszkhülosz a Kr. e. 472-ben írt Perzsák című művében utal Szalamisz görög szigetre mint a Szalamisz nevű ciprusi város „anya városára”. Eszerint a Kr. e. ötödik században már elterjedt hagyomány volt, hogy több száz évvel korábban Ciprus görög betelepülés célpontja volt.
Nem a görögök voltak ugyanakkor az egyetlen betelepülők: a görögök után több száz évvel a szír partok irányából jelentek meg a szigeten a föníciaiak. Településeik főként a tengerparton, a szigeten elszórtan alakultak ki, illetve kerültek ellenőrzésük alá. Ilyen település volt például Kítion a mai Larnaka közelében, vagy Lapitosz a sziget északi partján. A föníciai beáramlás Einar Gjerstad szerint különbözik a görögtől: míg a görög városok politikai migráció, terjeszkedés eredményei voltak, a föníciai települések inkább kereskedelmi célból jöttek létre. A föníciai betelepülők összességében kevesebben voltak, mint a görög betelepülők, és kulturális hatásuk is mérsékeltebb. Ciprus ókori történetében mégis fontos szerepet játszottak: például a későbbiekben a perzsákkal kötött szövetségük révén, ami a görög betelepülők ellen irányult.
Asszír uralom