A 2013-as Melodifestivalen egy hatrészes svéd zenei verseny volt, melynek keretén belül a nézők és a nemzetközi, szakmai zsűri kiválasztotta, hogy ki képviselje Svédországot a hazai rendezésű 2013-as Eurovíziós Dalfesztiválon, Malmőben. A 2013-as Melodifestivalen volt az ötvenharmadik svéd nemzeti döntő.
Az élő műsorsorozatban harminckettő dal versenyzett az Eurovíziós Dalfesztiválra való kijutásért. A sorozat háromfordulós volt; hat élő adásból állt a következők szerint: négy elődöntő, egy második esély forduló és a döntő. Elődöntőnként nyolc-nyolc előadó lépett fel. Az elődöntők első két helyezettje automatikusan a döntőbe, a harmadik és negyedik helyezettek a második esély fordulóba jutottak tovább. A második esély fordulóból két versenyző csatlakozott döntős mezőnyhöz. Az elődöntőkben és a második esély fordulóban csak a nézői SMS-ek, illetve telefonos szavazatok alapján kerültek ki a továbbjutók. A döntőben a nézők és a nemzetközi, szakmai zsűrik szavazatai alakították ki a végeredményt. Az adások műsorvezetői Gina Dirawi és Danny Saucedo voltak. Utóbbi 2009-ben (az E.M.D. tagjaként), 2011-ben és 2012-ben versenyzőként vett részt a műsorban.
A verseny győztese Robin Stjernberg lett, aki a You című dalával képviselte az országot. Érdekesség, hogy ő volt az első győztes, aki a második esély fordulóból tudott nyerni a válogatón. Az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjében 62 ponttal a tizennegyedik helyen végzett.
A helyszínek Forduló Dátum Város Helyszín Műsorvezetők Első elődöntő 2013. február 2. Karlskrona Telenor Arena Gina DirawiDanny Saucedo Második elődöntő 2013. február 9. Göteborg Scandinavium Harmadik elődöntő 2013. február 16. Skellefteå Skellefteå Kraft Arena Negyedik elődöntő 2013. február 23. Malmö Malmö Arena Második esély forduló 2013. március 2. Karlstad Löfbergs Lila Arena Döntő 2013. március 9. Stockholm Friends Arena
A résztvevők Előadó Dal Szerző(k) David Lindgren Skyline Fernando Fuentes, Henrik Nordenback, Christian Fast Cookies ’N’ Beans Burning Flags Fredrik Kempe Jay-Jay Johanson Paris Jay-Jay Johanson Mary N’diaye Gosa Johan Åsgärde, Mattias Frändå, Mary N’diaye Eric Gadd Vi kommer aldrig att förlora Eric Gadd, Jacob Olofsson Yohio Heartbreak Hotel Johan Fransson, Tim Larsson, Henrik Göranson, Yohio Anna Järvinen Porslin Björn Olsson, Martin Elisson Michael Feiner és Caisa We’re Still Kids Michael Feiner, Caisa Ahlroth Anton Ewald Begging Fredrik Kempe, Anton Malmberg Hård af Segerstad Felicia Olsson Make Me No 1 Henrik Wikström, Ingela "Pling" Forsman, Amir Aly, Maria Haukaas Mittet Joacim Cans Annelie Joacim Cans Swedish House Wives On Top of the World Peter Boström, Thomas G:son Erik Segerstedt és Tone Damli || Hello Goodbye || Robin Fredriksson, Mattias Larsson, Måns Zelmerlöw |- | Louise Hoffsten || Only the Dead Fish Follow the Stream || Louise Hoffsten, Sandra Bjurman, Stefan Örn |- | Rikard Wolff || En förlorad sommar || Tomas Andersson Wij |- | Sean Banan || Copacabanana || Ola Lindholm, Sean Samadi, Hans Blomberg, Joakim Larsson |- | Eddie Razaz || style="text-align:left;"| Alibi || Thomas G:son, Peter Boström
| Elin Petersson || style="text-align:left;"| Island || Elin Petersson |- | Ravaillacz || style="text-align:left;"| En riktig jävla schlager || Kjell Jennstig, Leif Goldkuhl, Henrik Dorsin
| Amanda Fondell || style="text-align:left;"| Dumb || Freja Blomberg, Fredrik Samsson |- | Martin Rolinski || style="text-align:left;"| In and Out of Love || Thomas G:son, Andreas Rickstrand |- | Caroline af Ugglas || style="text-align:left;"| Hon har inte || Caroline af Ugglas, Heinz Liljedahl |- | State of Drama || style="text-align:left;"| Falling || Göran Werner, Sebastian Hallifax, Emil Gullhamn, James Hallifax
| Janet Leon || style="text-align:left;"| Heartstrings || Fredrik Kempe, Anton Malmberg Hård af Segerstad |- | Army of Lovers || Rockin’ the Ride || Alexander Bard, Henrik Wikström, Per QX, Andreas Öhrn, Jean-Pierre Barda
| Lucia Piñera || Must Be Love || Peter Kvint, Jonas Myrin |- | Robin Stjernberg ||You|| Robin Stjernberg, Linnea Deb, Joy Deb, Joakim Harestad Haukaas
| Sylvia Vrethammar || Trivialitet || Thomas G:son, Calle Kindbom, Mats Tärnfors |- | Ralf Gyllenhammar Bed on Fire Ralf Gyllenhammar, David Wilhelmsson Behrang Miri Jalla Dansa Sawa Behrang Miri, Anderz Wrethov, Firas Razak Tuma, Tacfarinas Yamoun Terese Fredenwall Breaking the Silence Terese Fredenwall, Simon Petrén Ulrik Munther Tell the World I’m Here Thomas G:son, Peter Boström, Ulrik Munther
Élő műsorsorozat
Első elődöntő Az első elődöntőt február 2-án rendezte az SVT nyolc előadó részvételével Karlskronában, a Telenor Arenában. A végeredmény a telefonos szavazás alapján alakult ki, mely alapján az első és a második helyezett a döntőbe, a harmadik és a negyedik helyezett a második esély fordulóba jutott tovább.
# Előadó Dal Szavazat Helyezés Eredmény Összesen 01 David Lindgren Skyline 37 392 28 724 66 116 2. Továbbjutott 02 Cookies ’N’ Beans Burning Flags 16 246 14 193 30 439 3. Továbbjutott 03 Jay-Jay Johanson Paris 5 526 — 5 526 8. Kiesett 04 Mary N’diaye Gosa 12 997 10 439 23 436 5. Kiesett 05 Eric Gadd Vi kommer aldrig att förlora 12 881 14 047 26 928 4. Továbbjutott 06 Yohio Heartbreak Hotel 1. Továbbjutott 07 Anna Järvinen Porslin 8 689 — 8 689 7. Kiesett 08 Michael Feiner és Caisa We’re Still Kids 12 098 — 12 098 6. Kiesett
Második elődöntő A második elődöntőt február 9-én rendezte az SVT nyolc előadó részvételével Göteborgban, a Scandinaviumban. A végeredmény a telefonos szavazás alapján alakult ki, mely alapján az első és a második helyezett a döntőbe, a harmadik és a negyedik helyezett a második esély fordulóba jutott tovább.
# Előadó Dal Szavazat Helyezés Eredmény Összesen 01 Anton Ewald Begging 33 436 37 049 70 516 3. Továbbjutott 02 Felicia Olsson Make Me No 1 19 559 35 490 55 049 5. Kiesett 03 Joacim Cans Annelie 7 069 — 7 069 8. Kiesett 04 Swedish House Wives On Top of the World 17 172 — 17 172 6. Kiesett 05 Erik Segerstedt és Tone Damli Hello Goodbye 30 295 40 107 70 402 4. Továbbjutott 06 Louise Hoffsten Only the Dead Fish Follow the Stream 33 074 50 947 84 021 2. Továbbjutott 07 Rikard Wolff En förlorad sommar 7 785 — 7 785 7. Kiesett 08 Sean Banan Copacabanana 79 428 64 314 143 724 1. Továbbjutott
Harmadik elődöntő A harmadik elődöntőt február 16-án rendezte az SVT nyolc előadó részvételével Skellefteåban, a Kraft Aránában. A végeredmény a telefonos szavazás alapján alakult ki, mely alapján az első és a második helyezett a döntőbe, a harmadik és a negyedik helyezett a második esély fordulóba jutott tovább.
# Előadó Dal Szavazat Helyezés Eredmény Összesen 01 Eddie Razaz Alibi 19 476 — 19 476 6. Kiesett 02 Elin Petersson Island 7 494 — 7 494 8. Kiesett 03 Ravaillacz En riktig jävla schlager 52 275 57 980 111 255 1. Továbbjutott 04 Amanda Fondell Dumb 18 488 — 18 488 7. Kiesett 05 Martin Rolinski In and Out of Love 29 246 41 780 71 026 3. Továbbjutott 06 Caroline af Ugglas Hon har inte 29 450 29 114 58 594 4. Továbbjutott 07 State of Drama Falling 40 803 39 256 80 059 2. Továbbjutott 08 Janet Leon Heartstrings 22 348 27 903 50 251 5. Kiesett
Negyedik elődöntő A negyedik elődöntőt február 23-án rendezte az SVT nyolc előadó részvételével Malmőben, a Malmö Arénában. A végeredmény a telefonos szavazás alapján alakult ki, mely alapján az első és a második helyezett a döntőbe, a harmadik és a negyedik helyezett a második esély fordulóba jutott tovább.
# Előadó Dal Szavazat Helyezés Eredmény Összesen 01 Army of Lovers Rockin’ the Ride 16 687 — 16 687 6. Kiesett 02 Lucia Piñera Must Be Love 9 219 — 9 219 8. Kiesett 03 Robin Stjernberg You 34 562 43 204 77 766 3. Továbbjutott 04 Sylvia Vrethammar Trivialitet 13 609 — 13 609 7. Kiesett 05 Ralf Gyllenhammar Bed on Fire 43 609 49 616 93 225 2. Továbbjutott 06 Behrang Miri Jalla Dansa Sawa 31 761 38 459 70 220 4. Továbbjutott 07 Terese Fredenwall Breaking the Silence 25 163 32 329 57 492 5. Kiesett 08 Ulrik Munther Tell the World I’m Here 70 204 58 160 128 364 1. Továbbjutott
Második esély forduló A második esély fordulót március 2-án rendezte az SVT nyolc előadó részvételével Karlstadban, a Löfbergs Lila Arénában.
# Előadó Dal Szavazat Helyezés Eredmény Összesen 01 Robin Stjernberg You 58 025 35 535 93 560 2. 2. párbaj 02 Eric Gadd Vi kommer aldrig att förlora 14 164 — 14 164 8. Kiesett 03 Caroline af Ugglas Hon har inte 35 234 — 35 234 6. Kiesett 04 Behrang Miri Jalla Dansa Sawa 56 165 29 618 85 734 4. 1. párbaj 05 Erik Segerstedt és Tone Damli Hello Goodbye 42 425 28 098 70 523 5. Kiesett 06 Anton Ewald Begging 66 965 31 696 98 661 1. 1. párbaj 07 Cookies ’N’ Beans Burning Flags 25 826 — 25 826 7. Kiesett 08 Martin Rolinski In and Out of Love 51 997 35 787 87 764 3. 2. párbaj
Párbajok Párbaj Előadó Dal Szavazat Eredmény 1 Behrang Miri Jalla Dansa Sawa 82 896 Kiesett Anton Ewald Begging 105 890 Továbbjutott 2 Robin Stjernberg You 98 105 Továbbjutott Martin Rolinski In and Out of Love 95 930 Kiesett
Döntő A döntőt március 9-én rendezte az SVT tíz előadó részvételével Stockholmban, a Friends Arénában. A végeredményt nézők és a nemzetközi, szakmai zsűrik szavazatai alakították ki. Első körben a zsűrik szavaztak az alábbi módon: az első helyezett 12 pontot kapott, a második 10-et, a harmadik 8-at, míg a negyedik 6-ot, az ötödik 4-et, a hatodik 2-t, hetedik pedig 1 pontot. Ehhez adódtak hozzá a közönségszavazás pontjai, és így kialakult a végső sorrend.
# Előadó Dal Szavazás Helyezés Zsűripontszám Nézőipontszám Összesen 01 Ulrik Munther Tell the World I’m Here 82 44 126 3. 02 David Lindgren Skyline 57 12 69 8. 03 State of Drama Falling 50 18 68 9. 04 Anton Ewald Begging 49 59 108 4. 05 Louise Hoffsten Only the Dead Fish Follow the Stream 36 49 85 5. 06 Ralf Gyllenhammar Bed on Fire 33 40 73 7. 07 Ravaillacz En riktig jävla schlager 8 32 40 10. 08 Sean Banan Copacabanana 37 41 78 6. 09 Robin Stjernberg You 91 75 166 1. 10 Yohio Heartbreak Hotel 30 103 133 2.
Ponttáblázat Dal (Előadó) Zsűri Nézők Σ Szavazat% Tell the World I’m Here (Ulrik Munther) 6 6 12 || 8 || 6 || 2 || || 12 || 12 || 8 || 10 || style="background:#f2f2f2;" | 82 || 154 334 || 9,4% || style="background:#f2f2f2;" | 44 || style="background:#f2f2f2;" | 126|- | style="text-align:left; background:#f2f2f2;" | Skyline (David Lindgren)|| 4 || 4 || || 2 || 12 || 6 || 8 || 8 || || 1 || 12 || style="background:#f2f2f2;" | 57 || 42 896 || 2,6% || style="background:#f2f2f2;" | 12 || style="background:#f2f2f2;" | 69|- | style="text-align:left; background:#f2f2f2;" | Falling (State of Drama)|| || 10 || 4 || 4 || 2 || 8 || 10 || 1 || 6 || 4 || 1 || style="background:#f2f2f2;" | 50 || 61 462 || 3,7% || style="background:#f2f2f2;" | 18 || style="background:#f2f2f2;" | 68|- | style="text-align:left; background:#f2f2f2;" | Begging (Anton Ewald)|| 8 || || || 10 || 10 || 1 || 2 || || 4 || 10 || 4 || style="background:#f2f2f2;" | 49 || 206 131 || 12,5% || style="background:#f2f2f2;" | 59 || style="background:#f2f2f2;" | 108|- | style="text-align:left; background:#f2f2f2; white-space:nowrap" | Only the Dead Fish Follow the Stream (Louise Hoffsten)|| 2 || 12 || 6 || || || || 4 || 6 || || || 6 || style="background:#f2f2f2;" | 36 || 171 202 || 10,4% || style="background:#f2f2f2;" | 49 || style="background:#f2f2f2;" | 85|- | style="text-align:left; background:#f2f2f2;" | Bed on Fire (Ralf Gyllenhammar)|| || || 1 || 6 || || 12 || 6 || || 8 || || || style="background:#f2f2f2;" | 33 || 140 398 || 8,5% || style="background:#f2f2f2;" | 40 || style="background:#f2f2f2;" | 73|- | style="text-align:left; background:#f2f2f2;" | En riktig jävla schlager (Ravaillacz)|| || 2 || || 1 || || || || 2 || 1 || || 2 || style="background:#f2f2f2;" | 8 || 110 736 || 6,7% || style="background:#f2f2f2;" | 32 || style="background:#f2f2f2;" | 40|-