Elizabeth Jane Campion (Wellington 1954. április 30. –) Ausztráliában élő és dolgozó, kétszeres Oscar-díjas új-zélandi forgatókönyvíró, filmrendező és producer. Zongoralecke című alkotásával a cannes-i filmfesztiválok történetében első női alkotóként nyert Arany Pálmát 1993-ban, és a második nő volt, akit rendezőként Oscarra jelöltek.
Életrajza Ifjúsága és tanulmányai Richard Campion opera- és színházi rendező, valamint Edith Hannah, színésznő, író második gyermekeként látta meg a napvilágot. Két testvére van: Anna (1952) filmrendező, forgatókönyvíró, valamint Michael (1961).
Jane 1975-ben diplomázott a Wellingtoni Victoria Egyetemen antropológiából, a következő évben pedig a londoni Chelsea-i Művészeti és Formatervezési Főiskola hallgatója lett. Angliai tartózkodását kihasználja arra, hogy európai körutat tegyen. Ennek keretében 1976-ban művészeti kurzuson vett részt Velencében, olaszul tanult Perugiában és asszisztenskedett egy londoni reklámügynökségnél.
Hazatérését követően a Sydney Egyetem képzőművészeti karán, a Sydney Művészeti Kollégiumban folytatta tanulmányait, ahol festészetet tanult 1979 és 1981 között. Saját bevallása szerint művészetére a legnagyobb hatással Frida Kahlo mexikói szürrealista festőnő és Joseph Beuys német származású performansz- és szobrászművész voltak.
Mivel a festészetet, mint kifejezési eszközt erősen korlátozottnak találta, érdeklődése a film felé fordult. 1980-ban elkészítette első, Szuper 8-as rövidfilmjét Tissues címmel. Ennek köszönhetően 1981-ben megkezdhette tanulmányait és 1984-ben diplomázott az Ausztrál Film, Televízió és Rádió Főiskolán, ahol számos rövidfilmet készített.
Munkássága Lecke fegyelemből című, 1982-ben írt és rendezett kisjátékfilmjét az 1986-os cannes-i filmfesztiválon Arany Pálmával ismerték el, és a később készült rövidfilmjeinek szinte mindegyike nyert valamilyen díjat.
Alkotásaiban mindvégig a nőiség, a női látásmód jelenik meg, középpontjukban a kényszerű női szerepekkel vívott küzdelem áll. Arra törekszik, hogy a valóságból az időtlen térbe emelt nőt e fétishelyzetből kiszabadítsa. Ugyanakkor nem ragad le az egyenjogúság feminista megközelítésnél és ábrázolásmódnál, hanem azon túllépve a nemiséget már nem biológiai adottságként, sokkal inkább a kulturális és társadalmi körülmények által meghatározott kényszerű, de megváltoztatható szerepkörként elemzi és ábrázolja.
1988-89-ben írta és rendezte első egész estét betöltő játékfilmjét, a Sweetiet, amelyben egy csendes, gátlásokkal küszködő, de rendezett életű szerelmes nő, Kay, konfrontálódik zabolázatlan, hisztérikus, ijesztően agresszív szexualitású húgával, Sweetie-vel, amikor az – mások mellett – a kedvesére is kiveti hálóját. A filmet beválogatták az 1989-es cannes-i filmfesztivál nagyjátékfilmversenyébe. Az erős mezőnyben díjat ugyan nem nyert, azonban a filmes szakma felfigyelt a fiatal alkotóra, aki női szemüvegen át láttatja a női vágyat, hősnőinek egyedi, sok tekintetben marginális jellegű karakterét, a társadalmi béklyók elleni harcát, az identitáskeresést, valamint az újrakezdést.
Második nagyjátékfilmjét, az Egy angyal az asztalomnált 1990-ben fejezte be. A rendkívül hosszú, két és fél órás filmdráma a többszörös irodalmi díjas új-zélandi írónő, Janet Frame önéletrajzi regényének adaptációja; a törékeny, nem túl előnyös külsejű, de minden porcikájában férfiérintésre éhező, ugyanakkor tapasztalatlan és esetlen, emiatt félreértett hősnő viharos életét mutatja be. A film az 1990. évi velencei mustrán több jelentős díj mellett elnyerte az Ezüst Oroszlánt, a zsűri különdíját, és ezzel a rendezőnő egy csapásra nemzetközi hírnévre tett szert.
Harmadik egész estét betöltő filmje, az 1993-ban készült, „a női film diadalaként” is aposztrofált Zongoralecke egy, a XIX. században Új-Zélandon játszódó szerelmi történetet dolgoz fel. Főhőse egy önkéntes némaságba burkolózó skót nő, akinek a távoli, idegen földrészen szereznek férjet egy, mint később kiderül, nyers, durva, a zeneimádatát és a zongora iránti szeretetét megérteni nem képes telepes személyében. Az eladott zongoráját visszaszerezi akaró magányos és kétségbeesett nő tragikus szerelembe bonyolódik annak új tulajdonosával – egy „romantikus” románcba, annak minden, eredeti értelemben vett kellékével: kapcsolatuk túlzó, szenvedélyes, viharos, kétségbeesett és transzcendentális, amelyben nagy érzések feszegetik végletekig a határokat, amit napjainkban talán csak egy nő képes megmutatni. A film világpremierje az 1993-as cannes-i filmfesztiválon volt, ahol megosztva bár, de fődíjas lett. Ezzel a fegyverténnyel Campion világhíre kiteljesedett: a fesztivál történetében ő lett az első nő, aki nagyjátékfilmjéért Arany Pálmát vehetett át, és első alkotó, aki Cannes-ban mind rövid-, mind pedig hosszúfilmjével fődíjat tudott nyerni. A főszerepet alakító Holly Hunter ugyanekkor a legjobb női alakítás díját vehette át. A kezdeti sikert díjak sora követte: a legjobb külföldi filmnek járó César-díj, hat Golden Globe-jelölésből egy díj (legjobb drámai színésznő), majd nyolc Oscar-jelölés, amelyekből hármat el is nyert (legjobb eredeti forgatókönyv, legjobb női főszereplő, legjobb női mellékszereplő). Jane Campion Hollywoodban is történelmet írt, Lina Wertmüller után ugyanis ő volt a második nő, akit a legjobb rendező Oscarra jelöltek.
1996-ban elkészítette Henry James Egy hölgy arcképe című regényének filmadaptációját, Nicole Kidman főszereplésével. A szenvedélyesen szerelmes főhősnő számára rövid időn belül egyértelművé válik, hogy szemfényvesztés áldozata: hamis ígéretek, hazug vallomások gerjesztettek benne eléggé álságos érzelmi függést. Campion e filmjében is túllép a feminista dogmákon, mivel végül is egy másik férfi rántja ki a becsapott nőt a zsarnok bűvköréből.
1997-ben Jane Campiont felkérték a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál zsűrielnökének. Vezetésével a Charlotte Rampling, Francesco Rosi és Cukamoto Sinja összetételű bírálóbizottság Kitano Takesi Tűzvirágok című alkotásának ítélte az Arany Oroszlán díjat
Ezt követően, 1999-ben rendezte meg a Szentek és álszentek című filmdrámát, amelyet Anna nővérével közösen írt, és amelyben Kate Winslet, valamint a Zongoraleckében már szerepelt Harvey Keitel ismétlik meg az Egy hölgy arcképében megismert érzelmi függést, és az abból való kiszabadulást. 2003-ban a Susanna Moore regényéből írt, Nicole Kidman társproducerségével készített Nyílt seb című erotikus thrillerrel jelentkezett. Ez a film lehetővé tette a főszereplő Meg Ryannek, hogy szakítson szokásos szerepeivel. 2007-ben Jane Campion ismét Velencében döntnök: helyet kapott vezette zsűriben, amely a fődíjat ezúttal Ang Lee Ellenséges vágyak című erotikus kémfilmjének ítélte.
Több évi kihagyás után rendezte meg 2009-ben Fényes csillag című filmdrámát, amelyben az ifjan elhunyt angol romantikus költő, John Keats és múzsája, Fanny Brawne szerelmét dolgozta fel. A rendezőnő a szerető édesanyjának szerepét Kerry Foxra, bízta, akivel 20 évvel korábban már együtt forgatott az Egy angyal az asztalomnál című opusban. A film ősbemutatójára a 2009-es cannes-i fesztivál versenyprogramjában került sor.
A 2013-as cannes-i fesztiválon a hivatalos válogatás Cinéfondation elnevezésű, kezdő filmkészítők bemutatkozásának helyet adó szekció, és a rövidfilmek versenyének közös zsűrielnöki tisztére kérték fel. E filmes seregszemle idején a Rendezők Kéthete szekció különelőadásának keretében vehette át a francia Filmrendezők Szövetsége által neki ítélt Arany Hintó díjat. Az előadáson levetítették a Top of the Lake című új televíziós minisorozatának két epizódját, amely Új-Zéland egyik déli kisvárosban eltűnt tizenkét éves terhes lány után nyomozó felügyelőnőről szól. A több mint húsz éve forgatott Zongoralecke után Jane Campion e filmsorozatban ismét együtt dolgozott Holly Hunterrel, aki egy New Age csoport vezetőjét alakítja. Nemzetközi bemutatója után az alkotás nagyon kedvező fogadtatásban részesült mind a kritika, mind a közönség részéről. Benne a rendezőnő bemutatja szülőhazája természeti szépségeit, témájában pedig ismét találkozhatunk a fortyogó szenvedéllyel, valamint a nőknek a fennálló rend, az erőszaktól és szexizmustól átitatott társadalom elleni lázadásával. Egy, a Telegraphnak adott interjújában Campion mozifilm-készítéssel felhagyó és a televíziózás felé forduló magatartását „új határnak” minősítette.
2014-ben a rendezőnőt felkérték a 67. cannes-i fesztivál zsűrielnökének. Ezzel ő lett a tizedik nő, akit ez a megtiszteltetés ér, közülük viszont az első filmrendező.
Magánélete 1992-ben kötött házasságot Colin David Englert ausztrál filmes szakemberrel, aki a Zongoralecke forgatásán a „Second Unit igazgatói” feladatokat látta el. 1993-ban született meg fiuk, Jasper, aki azonban 12 éves korában meghalt. Az 1994-ben született lányuk, Alice Englert 7 éves volt, amikor szülei elváltak. Az időközben színésznővé lett Alice a Beautiful Creatures – Lenyűgöző teremtmények főszereplője. Jane Campion róla mintázta Fényes csillag című filmdrámájában a költő szeretőjének, Fanny Brawne-nak alakját.
Filmográfia Nagyjátékfilmek Év Magyar cím Eredeti cím Feladatkör Rendező Író Producer 1989 Sweetie 1990 Angyal az asztalomnál An Angel at My Table 1993 Zongoralecke The Piano 1996 Egy hölgy arcképe The Portrait of a Lady 1999 Szentek és álszentek Holy Smoke! Soft Fruit 2003 Nyílt seb In the Cut 2006 Abduction: The Megumi Yokota Story (dokumentumfilm) 2009 Fényes csillag Bright Star 2021 A kutya karmai közt The Power of the Dog
Kisjátékfilmek Év Magyar cím Eredeti cím FeladatkörMegjegyzések Rendező Író Producer 1980 Tissues 1981 Mishaps of Seduction and Conquest 1982 Lecke fegyelemből Peel: An Exercise in Discipline 1983 Oda a szenvedély Passionless Moments } 1984 Egy lány története A Girl's Own Story After Hours 2006 The Water Diary a 8 című film szegmense 2007 The Lady Bug a To Each His Own Cinema című film szegmense 2012 I'm the One 2016 Family Happiness
Televízió Év Magyar cím Eredeti cím Feladatkör Megjegyzések Rendező Író Producer 1986 Two Friends tévéfilm 2013–2017 A tó tükre Top of the Lake
Fontosabb díjak és jelölések Oscar-díj 1994 díj: legjobb eredeti forgatókönyv (Zongoralecke) 1994 jelölés: legjobb rendező (Zongoralecke) 2022 díj: legjobb rendező (A kutya karmai közt) 2022 jelölés: legjobb adaptált forgatókönyv (A kutya karmai közt) 2022 jelölés: legjobb film (A kutya karmai közt)
Golden Globe-díj 1994 jelölés: legjobb rendező (Zongoralecke) 1994 jelölés: legjobb forgatókönyv (Zongoralecke) 2022 díj: legjobb rendező (A kutya karmai közt) 2022 jelölés: legjobb forgatókönyv (A kutya karmai közt)
BAFTA-díj 1994 jelölés: legjobb rendező: (Zongoralecke) 1994 jelölés: legjobb film: (Zongoralecke) 1994 jelölés: legjobb eredeti forgatókönyv: (Zongoralecke) 2014 BAFTA TV-díj jelölés: legjobb rendező (fikció): (A tó tükre) 2022 díj: legjobb rendező: (A kutya karmai közt) 2022 jelölés: legjobb adaptált forgatókönyv: (A kutya karmai közt) 2022 díj: legjobb film: (A kutya karmai közt)
César-díj 1994 díj: legjobb külföldi film: Zongoralecke 2011 jelölés: legjobb külföldi film: (Fényes csillag)
Primetime Emmy-díj 2013 jelölés: kiemelkedő rendezés mini-sorozatért, filmért vagy drámai különkiadásért: (A tó tükre) 2013 jelölés: kiemelkedő mini-sorozat vagy film: (A tó tükre) 2013 jelölés: kiemelkedő írás mini-sorozatért, filmért vagy drámai különkiadásért: (A tó tükre)
Egyéb díjak 1984 : Ausztrál Filmintézet díja – legjobb kísérleti film – Oda a szenvedély 1986 : Cannes-i Filmfesztivál – Arany Pálma (rövidfilm) – Lecke fegyelemből 1989 : Ausztrál Filmintézet díja – legjobb eredeti forgatókönyv – Sweetie 1989 : Ausztrál Filmintézet díja – Byron Kennedy-díj 1990 : Los Angelesi Filmkritikusok Szövetségének díja – Új generáció díj – Sweetie 1990 : Torontói Nemzetközi Filmfesztivál – nemzetközi kritikusok díja – Egy angyal az asztalomnál 1990 : Velencei Nemzetközi Filmfesztivál - a zsűri különdíja – Egy angyal az asztalomnál