Mayer Géza (Budapest, 1880. január 20. – Budapest, 1943. május 20.) magyar jogász, jogtudományi szakíró, 20 éven át a Szabadalmi Bíróság alelnöke.

Életpályája Mayer Miksa és Csiszár Anna harmadik gyermekeként született. Jogásznak tanult Budapesten. 1905-ben tett bírói vizsgát; ezt követően jegyző, majd albíró, 1913-tól törvényszéki bíró lett. 1918-ban az igazságügy-minisztériumban osztálytanácsossá nevezték ki. 1923-ban lett a Szabadalmi Bíróság alelnöke, amely posztot haláláig töltötte be. A Magyar Iparjogvédelmi Egyesület társelnöke. 1941 és 1943 között az Ügyvivői Vizsgabizottság tagja is volt.

Szakíróként

Értekezései főleg a szabadalmi jogra, illetve az iparjogvédelemre vonatkoznak.

Több törvénytervezetet szerkesztett és részt vett nemzetközi iparjogvédelmi egyezmények előkészítésében.

Az Új Idők Lexikona című könyvsorozat szerkesztőinek munkatársa.

Díjai, elismerései Signum Laudis kitüntetés

Családja Felesége Simonyi Semadam Margit volt, akinek édesapja dr. Simonyi Semadam Sándor, politikus, jogtudományi író. 1914-ben kötöttek házasságot, melyből 8 gyermek született (5 lány és 3 fiú), akik közül 5 érte meg a felnőttkort (2 lány és 3 fiú). Gyermekei közül csak fiai házasodtak meg.

Források Iparjogvédelmi dokumentumok. Magyar Szabadalmi Hivatal, Budapest, 2003. 271. old.

Kategória:Magyar szakírók Kategória:1880-ban született személyek Kategória:1943-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar jogászok Kategória:A Signum Laudis kitüntetettjei