Suzanne Georgette Charpentier (művészneve: Annabella) (Saint-Maur-des-Fossés, 1907. július 14. – Neuilly-sur-Seine, 1996. szeptember 18.) francia színésznő.
Életpályája Abel Gance filmrendező fedezte fel a Napóleon (1927) című produkciójában a kamera elé állította. A figyelmet már a hangosfilm korszakban René Clair irányította rá (A millió, 1931), majd a magyar Fejős Pál adta neki az egyik legösztönzőbb feladatot, amikor Budapesten rábízta a Tavaszi zápor című koprodukciós filmjének főszerepét, egy kis cselédlány figuráját. Tehetségét igazolta, hogy a számára idegen környezetben is emlékezetes alakítást nyújtott. Az 1930-as évek egyik legnépszerűbb művésze, Jean-Pierre Aumont-tal, Charles Boyer-val, majd Tyrone Powerrel játszott több ízben együtt. 1937-ben Angliába, innen 1938-ban az USA-ba ment. 1947-ben visszatért Franciaországba, később Spanyolországban telepedett le. Fiatalabb korában eszményi naiva volt, majd a vígjátéki szerepkört a drámai hősnőivel cserélte fel. Fellépett színpadon is, többek között Molnár Ferenc Liliomában.
Magánélete 1930–1932 között Albert Sorre volt a férje. 1934–1938 között Jean Murat (1888–1968) francia színész volt a párja. 1939–1948 között Tyrone Power (1914–1958) amerikai színésszel alkotott egy párt.
Filmjei Napóleon (1927) A millió (1931) Az amerikai fiú (1932) Tavaszi zápor (1932) Mégis szép az élet (1933) Csókszüret/Július 14. (1933) Karaván (1934) Varieté (1935) Anne Marie (1935) A spanyol légió/A zászló (1936) Vacsora a Ritzben (1937) Külvárosi szálloda (1938) Suez (1938) Utolsó szerelem (1949) Don Juan (1950) Égő föld (1951)
Díjai A Velencei Filmfesztivál: Volpi Kupa (1936)
Jegyzetek
Források Ábel Péter: Új Filmlexikon, 1. kötet, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1971. 45. old.
További információk
Kategória:1907-ben született személyek Kategória:1996-ban elhunyt személyek Kategória:Francia színésznők