A Not Alone () Aram Mp3 örmény énekes dala, mellyel Örményországot képviselte a 2014-es Eurovíziós Dalfesztiválon, Koppenhágában. A dal belső kiválasztás során nyerte el a dalversenyen való indulás jogát.

Eurovíziós Dalfesztivál balra|bélyegkép|171x171px|Aram a dalfesztivál első sajtótájékoztatóján 2013. december 31-én vált hivatalossá, hogy az Örmény Közszolgálati Televízió az énekest választotta ki az ország képviseletére a 2014-es Eurovíziós Dalfesztiválon. A versenydalt március 14-én az AMPTV egy erre az alkalomra megrendezett dalbemutató műsorában mutatták be, ezt követően pedig a dalfesztivál hivatalos YouTube-csatornáján.

A dalfesztivál előtt Amszterdamban, Londonban és Moszkvában eurovíziós rendezvényeken népszerűsítette versenydalát.

Az Eurovíziós Dalfesztiválon a dalt először a május 6-án rendezett első elődöntőben adta elő, fellépési sorrendben elsőként, a Lettországot képviselő Aarzemnieki Cake to Bake című dala előtt. Az elődöntőből negyedik helyezettként sikeresen továbbjutott a május 10-i döntőbe, ahol fellépési sorrendben hetedikként lépett fel, a Romániát képviselő Paula Seling és Ovi Miracle című dala után és a Montenegrót képviselő Sergej Ćetković Moj svijet című dala előtt. A szavazás során összesítésben negyedik helyen végzett 174 ponttal (Ausztriától, Franciaországtól és Grúziától maximális pontot kapott).

A következő örmény induló a Genealogy Face the Shadow című dala volt a 2015-ös Eurovíziós Dalfesztiválon.

Kapott pontok Első elődöntő Össz Szavazó országok 121 6 5 8 3 5 12 12 3 10 10 4 12 10 8 5 12 6

Döntő Össz Szavazó országok 174 10 10 2 7 10 1 7 12 6 5 12 8 4 4 7 6 2 7 6 10 5 3 4 6 12 8

A dal háttere A dal zongora kísérettel kezdődik. A dal közepén megjelenik a hegedű, míg a végéhez közelítve a dal dubstep stílusba megy át. A dal ugyanúgy záródik le, mint ahogy elkezdődött, hegedűvel. Az énekes a dal üzenetéről az alábbit nyilatkozta Soha ne adj fel semmit, mindig harcolj a szerelemért. Egy csók bármit megváltoztathat.

Dalszöveg

Jegyzetek

Kapcsolódó szócikkek

Kategória:Dalok a 2014-es Eurovíziós Dalfesztiválon