Thomas J. Bopp (Denver, Colorado, 1949. október 15. – Phoenix, Arizona, 2018. január 5.Thomas Bopp|Dead People.) amerikai amatőrcsillagász. 1995-ben a Hale–Bopp-üstökös egyik felfedezője volt.

Életpályája Denverben született, a légierőnél teljesített katonai szolgálatot. Az arizonai Phoenixben élt és dolgozott mint gyári menedzser. Az üstökös felfedezése megváltoztatta életét: díszdoktorrá választották, előadásokat tartott, majd planetáriumi előadóként vonult nyugdíjba. A halálát rákbetegség okozta 68 éves korában.

Családjában a csillagászat még egy tragikus esemény okozója lett. Egyik fivére és sógornője éjszakai üstökösészlelést követően autóbaleset áldozatává vált.

Kapcsolata a csillagászattal Első kis távcsövét tíz éves korában kapta édesapjától, azonban nem hagyott benne mély nyomokat. Leszerelése után ismerkedett meg Jim Stevens amatőrcsillagásszal, akinek 44,5 cm-es Dobson távcsövét használva végeztek jobbára mélyég megfigyeléseket. Egy ilyen alkalommal, 1995. július 23-án éjszaka vette észre az új üstököst. Mivel vele egy időben Alan Hale csillagász is észlelte az üstököst, az a Hale–Bopp-üstökös nevet kapta. Hale és Bopp a felfedezést követő másfél év múltán találkoztak először nyilvánosság előtt.

Jegyzetek

Fordítás

Források Newcott, William R. (Dec. 1997). "The age of comets". National Geographic, p. 101.

Kategória:1949-ben született személyek Kategória:2018-ban elhunyt személyek Kategória:Amerikai csillagászok Kategória:Denveriek